Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-594

418 5.9*. országon ülés 19Í5 deczember lú-én, pénteken. amelyet gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam terjesztett be, hogy konstatáltassék a történelem számára annak az áldozatnak perczentuácziója, amelyet a magyar nemzet ebben a világháború­ban hozott. Nagyon kérném a ministerelnök urat, aki nagy készséggel és odaadással felka­rolta ezt az eszmét, hogy már csak azért is, mert a mi magyar katonáink részint német, részint lengyelországi, részint galicziai és buko­vinai csapatok közé vannak beosztva, ezeket az adatokat nemcsak egyedül az ezredekből sze­rezze be, hanem magukban a községekben és vármegyékben is készíttessék el ez a statisztika, (Helyeslés a baloldalon.) hogy teljesen hű, vilá­gos és igazságos képét láthassuk a mi áldoza­taink nagyságának. Méltóztassék megengedni, t. ház, hogy most néhány rövid szóval áttérjek a kormány műkö­désére a háború alatt. (Halljuk!) A ministerelnök ur maga személyesen, úgy­szólván diktátori hatalmat élvezett, ha nem is formailag, de lényegileg, az egész háború alatt. Erre talán szüksége is volt és ebben őt senki sem korlátozta. Azt a fizikai és szellemi munka­teljesitményt, amely nélkül ezt az időt senki el nem tölthette és amelyet ő is bizonyosan meg­hozott a haza oltárán, mindenki csak a leg­nagyobb elismeréssel nézi. Ellenben, ha magán a munkán kivül annak eredményét nézzük, akkor azt látjuk, hogy bizony nagyon sok kés­lekedés, nagyon sok mulasztás történt, ame­lyekből nagyon végzetes és igen káros követ­kezmények származtak. Az én szememben nem az a legnagyobb mulasztása a kormánynak, hogy a rekvirálások­kal és makszimálásolikal késlekedett; az én sze­memben a kormánynak legnagyobb mulasztása az, hogy a legválságosabb időben, amikor meg­indult a háború, rögtön át nem alakította kabinetjét a nagy idők nagy követelményeihez mérten. Ezt a ministerelnök ur és a kormány elmulasztotta és ennek kárát látja az egész ország, ennek kárát nagyon sokan belátják ma már a túloldalon is. Senkinek egyéni érzékenységét nem akarom bántani és nem akarok ebben a komoly időben olyan térre menni, amelyre máskor talán rá lehet térni, de amelytől ma még nagyon is óva­kodni kell; azonban konstatálni kívánom, hogy pl. a földmivelésügyi minister úrról és az ő munkájáról a legutolsó szolgabíró, a legutolsó jegyző, kasznár és parasztember ép ugy gondol­kozik, mint az ő elődje, gr. Serényi Béla t. képviselőtársam. T. ház! A kormánynak egy képviselője a drágasági ankéten igen furcsa módon aazal véde­kezett, hogy hiszen a kormány megpróbált min­dent, de nem tudja megcsinálni, mert nincsenek megfelelő tisztviselői. De t. ház, ezzel szemben azt hallom a pénzügyminister úrtól, hogy egy ellenzéki szónokkal szemben teljesen felesleges módon megvédelmezi Magyarország tisztviselői karát. Igazán nem tudom, hogy itt hogyan igazodjék el az ember, de gondolom, hogy nem a tisztviselők hiányán, nem is a tisztviselők kvalitásán, hanem a rendeletek végrehajthatat­lanságán, a rendeletek rossz időben történt ki­bocsátásán és zűrzavaros kuszaságán múlik min­den. A mi gazdasági életünkben a múlt évben, 1914-ben és 1915. elején volt, az a fejetlenség, az a zűrzavar, az a valóságos anarchia az élelmi­piaczon és forgalomban, az bennünket ma még arra kényszerit, hogy ennek részleteit teljes kíméletlenséggel és kegyetlenséggel itt ne tárjuk fel — eljön majd annak is az ideje —, de ezért senki más felelősséggel nem tartozik, sem a gazdák, sem a bankok, sem a fogyasztók, sem a termelők, hanem egyedül és kizárólag azok, akik teljhatalommal intézkedtek e kérdésben. A háborúban itthon maradottaknak termé­szetesen nélkülözniük kell. Nem lehet- e tekin­tetben országos panasz. Igaz, vannak kivételek, mert nekem mint ellenzéki embernek, el kell mondanom, hogyha az ember vidékről jön Buda­pestre és szétnéz Budapest társadalmi életében, és érdeklődik az iránt, hogy tulajdonkéjjen itt e szent, komoly, válságos, kritikus, élet-halált vivő időben miféle társadalmi élet van, azt kell mondania, bizony a fővárosi közönség jelenté­keny része ebben az időben lukszusával, könnyel­műségével nem viselkedik ugy, ahogy a nemzet méltóságához illik. (Ugy van I a bal- és a szélső­baloldalon.) Nem akarok általánosítani mert hiszen hála Istennek az egészséges rész, a ko­moly rész, amely a takarékosság követelményeit e nehéz időben, mint legszentebb kötelességót teljesiti, még többségben van, de látjuk a tekin­télyes kisebbséget, amely miatt fáj a szivünk, és akik itt átutaznak a fővárosban, ugy beszél­nek erről, mint speczialitásról, amelyet sehol má­sutt a világon hadviselő államban nem lehet látni. Hisz, sajnos, annyira vagyunk, hogy Buda­pestnek főkapitánya épen most, ezekben az idők­ben kénytelen vasseprővel kisöpörni az éjjeli mulatóhelyeket, az éjjeli homályban rejlő pat­kányokat kell kisöj)örnie e kloakákból. És mi történik? Vezető lapok, a magyar sajtónak fő­lapjai csinálnak neki nehézséget és az éjjeli szemét és piszok szükségességét hirdetik a puri­fikálással szemben. Bartos János: És ezt átengedi a czenzura! Huszár Károly (sárvári): Kötelességem itt a képviselőházban ez ellen fölemelni szavamat és ha van a czenzurának munkaköre és szük­sége, tessék megczenzurázni ezeket a czikkeket, amelyek a magyar nép jellemével, erkölcsi fel­fogásával, a nemzet becsületével és tisztesség­tudásával ellenkeznek, (Igaz! Ugy van! a bal­és a szélsöbáloldalon.) Nemcsak az áruforgalomban, a gazdasági élet és a drágaság terén volt egy lehetetlen szervezetlenség, rendszertelenség és fejetlenség, hanem bizony az adminisztráczió terén is óriási

Next

/
Oldalképek
Tartalom