Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-594

594-. országos ülés 1915 deczember 10-én, pénteken. 417 Elmondhatjuk, hogy az utókor fényes bizonyítványt állithat ki a ma élő nemzedéknek, mert soha a magyar nemzet hívebben, felségesebben és magasztosahban nagy történelmi hivatását nem teljesítette, mint épen ma. S épen ezért felvetődik a kérdés, hogy a magyar nemzet, az a magyar nép, amely vérzik, amely százszámra a tömegsírokban pusztul el, amelynek özvegyei és árvái sirnak: mi jót várhat ettől a háborútól mint nemzet? (Ugy van! balfelöl.) Mint nemzet azt várjuk mi tőle, hogy a mi nemzeti mivoltunkat, nemzeti, faji sajátosságunkat megbecsülje, és a mi alkotmányunkat tiszteletben tartsa minden faktor, és várjuk idebenn az országban ettől a nagy erőfeszítéstől, ettől a nagy és áldozatkész küzdelemtől azt, hogy az országnak egy nagy belső átalakulása, egy reneszánsza, egy nagy reformmunkája kezdődjék, (Helyeslés halfelöl.) hogy a nemzetben, hogy az egyénekben, a községekben, a társadalomban, a családokban és magában a közéletben és az állami életben egy újjáalakulás következzék be, mert azt ismételni és folyton hangoztatni kell, hogy a fiatal és a csatatereken vérző Magyarország nem fogja eltűrni azt, hogy a dolgok ezentúl is ugy menjenek, mint a háború előtt mentek. (Helyeslés a baloldalon.) És hogyha az emberek, akik egy egész életen át más gondolatkörben nőttek fel s más viszonyokhoz voltak szokva, ebbe beletörődni nem tudnak: az élet maga erősebb lesz, és ha kell, a fiatal Magyarország a lövészárkok temperamentumával ki fogja küzdeni az uj Magyarország szabadságát, fejlődését, jogát és előrehaladását. (Helyeslés bal felöl.) T. ház! A magyar népnek és magyar nemzetnek megbecsülését illetőleg meg kell gondolni minden faktornak azt, hogy a magyar haderőnek vitézsége, a magyar nemzet fizikai és erkölcsi áldozatkészsége nélkül lehetetlen lett volna az orosz gőzhengert viszszaforditani, lehetetlen lett volna az olasz árulót megállítani, és lehetetlen lett volna a balkáni orgyilkos politika tűzfészkét szétrombolni. Épen ezért a magyar nemzetnek és a magyar fajnak nagyobb erőt és nagyobb jövőt kell biztosítani magában a hadseregben is. Hiszen, t. ház, nem titok, nyíltan lehet róla beszélni, hogy a mi'tisztikarunkban, amely oly hősiesen viselkedik, általános a panasz, hogy a vezető állásokba nagy magyar tehetségek nem tudnak feljutni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) És ha valaha volt argumentum és ha valaha volt jogezim arra, hogy itt ezen a téren is változtatás történjék: a mi tisztikarunk hősies viselkedése a hareztóren ennek a nemzetnek jogezimet ad arra, hogy abban a tisztikarban magyar mivolta miatt senki hátrányosabb bánásmódban ne részesedjék, mint akárki más. Általános a panasz a magyar katonaságnál, hogy a magyar katonáknak vitézségi kitüntetésre való felterjesztését nem bírálják el azzal KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVII. KÖTET. a jóakarattal, amely ehhez szükséges. Igaz, hogy ebben lényeges része van annak, hogy a mi vitézeink kitüntetése pénzjutalommal van kapcsolatban, ami talán lényeges hibája annak a kitüntetésnek, mert annak nem annyira pénzre váltott jutalomnak kellene lennie, hanem a vitézség nemzeti elismerésének, nemzeti honorálásának. És épen ezért nagyon sokszor megtörténik, hogy a parancsnokok által a legelső kitüntetésre felterjesztett magyar honvédek és magyar vitézek, magyar közkatonák alacsonyabb kitüntetést kajának, mint a milyent az ő parancsnokló tisztjeik nekik szántak, vagy pedig egyáltalában nem kapnak semmit. E tekintetben nem szabad olyan szükkeblüséget tanúsítani és nem helyes az, hogy az a statisztika, amelyet az újságokban a magyar katonák kitüntetéséről olvasunk, egyáltalán nem felel meg annak az aránynak, amilyen arányú buzgalommal, amilyen kötelességtudással és áldozatkészséggel a mi katonáink ^odakünn küzdenek. (Helyeslés a baloldalon.) És ha talán még nincs: meg kellene teremteni egy olyan kitüntetést, amely nem jár pénzjutalommal, hanem tisztán, egyedül és kizárólag erkölcsi értékével buzditja a katonákat és erkölcsi értékével jutalmazza meg azt, aki kötelességén messze túlmenő módon tett szolgálatot odakünn a hazának. T. ház! Ugy a külföldiek, mint mindnyájunk előtt, akik ebben a hazában élünk, örökre felejthetetlenek lesznek azok a jfillanatok, amikor hadbaszállt a magyar katonaság s az utczán egyszerre csak végigvonultak azok az uj, friss ruhákba öltöztetett harezosok; amikor ebből és abból a magyar házból is kiszaladtak és egy-egy virágos zászlót nyomtak azoknak a katonáknak a kezébe, akik azután hangos nótaszóval, virággal borított vonatokon vonultak hadba. Nagyon sok fájdalmas keserűséget okozott a magyar katonákban az, hogy ezeket a magukkal hozott talizmánokat, ezeket a szent szimbólumokat, amelyeket elvittek a hálái mezejére, el kellett távolitaniok; hogy nem vihették oda ezeket, ahova elvitték életüket, ahova elmentek a halállal szembenézni és általános a panasz, különösen a déli hareztérre vonatkozólag, hogy Belgrádban, a híres Nándorfehérvár városában, leszedték a magyar zászlókat. Igen nagy súlyt helyezek arra, hogy ezek a hírek megezáfoltassanak, mert ezek ebben a magyar nemzetben olyan rossz vért képesek szülni, amelynek egyáltalában nem szabad lábra kapnia. Ha pedig ez tényleg megtörtént, akkor ezt reparálni kell, mert lehetetlen, hogy még ma is ilyen dolgok történhessenek. Hiszen semmiféle érdek ezt nem kívánja, és annak a nemzeti színnek, annak a nemzeti szimbólumnak a helye mindenütt ott van, ahol magyar vér folyt, ahol magyar életet áldoztak a hazáért. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház! A legnagyobb örömmel és lelkesedéssel üdvözlöm azt a határozati javaslatot, 53