Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-594
594. országos ülés 1915 deczember 10-én, pénteken. 415 a helyzetet egyáltalán nem látom sötétnek — mert hiszen,. ha az 1914. évi nagyon rossz termés mellett elzárkózott helyzetünkben megéltünk, akkor most annál inkább meg fogunk élni —, mindazonáltal szükségesnek tartottam itt a nagyközönséget erre figyelmeztetni, nehogy az a hit terjedjen el, hogy mi most már tejjelmézzel folyó ország vagyunk, mert valamivel nagyobb volt a termésünk, mint a múlt évben. Meg kell értetnünk a nagy közönséggel, hogy a legnagyobb takarékosságra van szükség, annál is inkább, mert ellenségeink végtelenül szívósak és minket gazdaságilag is le akarnak törni. Országos érdek, hogy ennek mindenki ellenszegüljön és a czél elérése érdekében áldozatot hozzon! T. ház! Még csak egy momentumra akarok kitérni. Ez pedig az, hogy ujabban szinte divattá vált, hogy a mi állapotainkat mindig összehasonlitják a német állapotokkal. Akik nálunk a háborús állapotokat bármilyen vonatkozásban kritika tárgyává teszik, mindig azt kérdezik, hogyan lehetséges az, hogy nálunk a közélelmezési viszonyok rosszabbak, mint Németországban. Gr. Batthyány Pál: Tudnak organizálni! Krolopp Hugó: Én leszek bátor a t. ház engedelmével erre is kitérni és rámutatni, hogy az én nézetem szerint hogyan áll ez a dolog. Először is meg kell jegyeznem, Németországban mindig olcsóbb volt a megélhetés, mint nálunk, az élelmiczikkek ára mindig olcsóbb volt. Ezt tudja mindenki személyes tapasztalatból, aki Németországban járt. Ha pedig a jelenlegi viszonyainkat összehasonlítjuk a németországi viszonyokkal, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, amit az előadó ur igen szépen kifejtett, hogy a német pénz és a mi pénzünk között nagy disszázsió van. A német márka, mely rendesen 117 5 K volt, ma 143 K-nak felel meg. Ábrahám Dezső : Pláne Varsóban ! Krolopp Hugó: Ezt az ázsiót, méltóztatnak tudni, nekünk meg kell fizetnünk, mindazon czikkekért, amelyeket a külföldről vagyunk kénytelenek vásárolni, aminők a szén, a rizs, a gyapjú, gyapot stb. Azzal, hogy ezt az ázsiódifferencziát megfizettük, nagyon természetesen csökken a pénzünk vásárlóképessége. Amily mértékben pedig csökken a pénzünk vásárlóképessége, oly mértékben emelkedik automaticze minden árunak az ára. Ha pedig ezt a 20°/o-os ázsiódifferencziát figyelembe veszszük, a berlini élelmiszerárak átszámításánál, akkor arra az eredményre jutunk, hogy a marhahús 32, a sertéshús 20, a füstölt szalonna 4, a zsír pedig l'8°/o-kal drágább nálunk, mint Berlinben. Megengedem, hogy az még mindig tekintélyes, de elvégre nem az az óriási differenczia, aminek egyébként szeretik feltüntetni. De tudnunk kell azt is, hogy még ez sem tünteti fel az igazi helyzetet, mert a helyzet valódi megítélésére szükséges tudnunk, hogy Németországban óriási a takarmányhiány. Németországban ezért a kényszerlevágás hallatlan nagy arányokat öltött. Hogy mást ne említsek, a németek igen rövid idő alatt levágtak 9 millió darab sertést, ami az ő sertésállományuk '/g-ának felel meg, tehát igen erős mértékben hozzányúltak állati tőkéjük jjusztitásához. Amint a németek maguk is bevallják, ebből a 9 millió sertésből csak 3 millió volt levágásra érett, tehát 6 millió még várhatott volna, még éretlen állapotban került a jfiaczra. De a sertéseken kívül, amelyeknél elvégre nem olyan nagy baj, ha az állandó száma, a standard időről-időre kisebbedik, mert hiszen igen gyorsan szaporodnak és igy gyors a pótlás, régi, igen sok sovány marhát vágtak le Németországban. Elözönlik vele a piaczokat, mert nem képesek eltartani és a gazdák tudják, hogy ezzel maguknak ártanak. De elvégre, mielőtt az a marha éhen pusztulna, inkább a piaczra dobják és bevesznek érte annyit, amennyit épen lehet. Természetes, hogy ezáltal a kínálatnak és a keresletnek olyan az aránya, hogy a hus Németországban tényleg olcsóbb. Ez az állapot Németországban momentán kedvező a fogyasztóra, de végeredményében, meggyőződésem szerint, igen szomorú következményekkel fog járni, mert a sertéstenyésztést a gyors szaporulat következtében gyorsan lehet ugyan regenerálni, de annál lassúbb lesz ez a folyamat a szarvasmarhatenyésztésnél s előrelátható, hogy Németországban a szarvasmarhatenyésztésnek hosszú időre lesz szüksége, mig újból abba az állapotba juthat, ugy számbelileg, mint még inkább minőségileg, amiben volt a háború előtt. T. ház! Egészen rövid leszek. (Halljuk! Halljuk!) Az elmondottakhoz még csak azt fűzöm hozzá, hogy a birodalmi gyűlésen, amidőn az élelmezési viszonyokról volt szó, Helfferich államtitkár bejelentette, hogy a német kormány két izben 200 — 200 millió márkát, összesen tehát 400 millió márkát bocsátott a drágaság elleni küzdelem rendelkezésére. Azt hiszem, mindazok a tények most már ismeretesek, amelyek alkalmasak annak dokumentálására, hogy a viszonyok Németországban egészen mások, mint' nálunk, s hogy a mi állapotainkat nem szabad összehasonlítani a német állapotokkal, anélkül hogy a viszonyokat külön megvilágítsuk. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Sajnos, mi nem vagyunk abban a helyzetben, szegények vagyunk ahhoz, hogy olyan áldozatokat hozhassunk a drágaság leküzdésére, mint a németek. A drágasággal kapcsolatban végül még egy momentumra akarok kitérni s ez az, hogy egyeseknek az a véleménye, hogy Németországban azért is nem olyan nagy a drágaság, mert minden visszaélés szigorú megtorlásban részesül. Legyen szabad itt csak annyit említenem, hogy amint tudjuk, be van terjesztve a törvényjavas-