Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-594
410 59k. országos ülés 1915 deczember 10-én, pénteken. ezt a kérdést nagyon melegen ajánlom a t. kormány , figyelmébe. Áttérek már most röviden a választói jog kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Megengedem, a ministerelnök urnak egyik érve elég súlyos volt a reform ellen, t. i. az, hogy szerves alkotásokra ez az országgyűlés nem lehet hivatott. Én elismerem ugyan, hogy az a megoldás, amelyet Károlyi Mihály t. barátom határozati javaslata tartalmaz, szerves alkotás lenne; de mégis olyan szerves alkotás, amely most épen a háborús viszonyokkal való összefüggésénél fogva lett aktuálissá és igy kivételre jogosit. Én nem sokat remélek azonban e részben a mostani kormányzattól és a t. ministerelnök úrtól. De azért ragaszkodom gróf Károlyi Mihály t. barátom határozati javaslatához, ha pedig ez el nem fogadtatnék, akkor Rakovszky István t. képviselőtársam indítványához járulok hozzá. Megjegyzem, nagyon csodálkozom, hogy a t. ministerelnök ur ez utóbbit sem tette magáévá. Ha most itt volna a ministerelnök ur, felolvasnám mit mondott Rakovszky javaslatára, hogy t. i. itt nem lehet szó jutalmazásról, hanem a nemzeti élet struktúrájának alapvető kérdéseiről. Az igaz, hogy nem jutalomról van szó, ezt helyesen mondotta a ministerelnök ur, mert hiszen a katonák a jutalomra való tekintet nélkül áldozzák fel életüket és vérüket s harczolnak együttesen szövetségeseink vitéz seregeivel. Akikkel mindannyival szemben örök hálára vagyunk kötelezve. De ép ezért nekünk vannak velük szemben kötelességeink. Nem jutalmat kell nekik adni, hanem tényleg honorálni, tényekkel elismerni kell ezt a hősiességet, amit épen a választói jog megadásával eszközölnénk, nem pedig holmi nagy frázisokkal és szóbeli elismerésekkel. A nemzeti állam konsziszteneziáját nemcsak nem ingatná meg a választói jognak hős katonáinkra való kiterjesztése, hanem épen ellenkezőleg erősítené. Bocsánatot kérek, azok, akik a harcztereken hősiesen küzdenek, akik anélkül, hogy arra gondolnának, milyen elismerésben részesülnek, csak egyet tudnak, azt, hogy ha győznek, akkor ez a haza együtt lesz, nem lesz szétdarabolva, — mondom — azok nem lehetnek gyengitői ennek a nemzeti államnak, hanem csak erősítői. (Helyeslés balfelöl) És én ebből a szempontból járulok hozzá Eakovszky Istvánnak gróf Andrássy Gyula által is elfogadott határozati javaslatához, ha gróf Károlyi Mihály javaslata el nem fogadtatnék. Mert az a minimum, amit meg kellene adni, az, ami Rakovszky István t. barátom határozati javaslatában foglaltatik. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Miután azonban a ministerelnök ur erre is tagadó választ adott, elvárjuk tőle legalább azt, hogy ha már azt mondta: majd megjön ennek a honorálásnak ideje, meglesz majd a módja a választói jog megbeszélésének, legalább nyilatkozzék arra nézve, szándékozik-e ezen az ' országgyűlésen a választói törvény novelláris módosításáról gondoskodni és olyan időben javaslatot nyújtani be, hogy ez az országgyűlés azt még le is tárgyalhassa? (Helyeslés a baloldalon.) Elvégre azok, akik a harcztereken mindenütt a győzelem pálmáit aratják, ezt tőlünk valóban megérdemlik. (Ugy van! a baloldalon.) A másik kérdés, amelyre rámutatni akarok, az, hogy gondoskodni kell a rokkantaknak, a rokkantak családjainak, valamint a bevonultak hátrahagyott családjainak megfelelő ellátásáról. (Helyeslés a baloldalon.) Nem akarok most foglalkozni azzal, hogy másképen kell rendezni a kérdést a városokban a munkássággal szemben és másképen faluhelyen a földmiveseket illetőleg, de szólni akarok arról a visszásságról, hogy az özvegyek és a gyermekek abban a perczben, amelyben megjön a hivatalos jelentés a férj és az apa haláláról, sokkal rosszabb anyagi helyzetbe jutnak, mint voltak addig, amíg a család feje még a harcztéren küzdött. Tessék elképzelni, milyen hangulatban van az a katona, ha tudja, hogy mihelyt ő elesik, családja, rosszabb helyzetbe jut. (Ugy van! a baloldalon.) Ez is olyan kérdés, melyről a kormánynak okvetlenül gondoskodnia kell. Még pedig a hadviselés érdekében is. Elvégre amikor ez a háború olyan rengeteg sok pénzbe kerül, néhány millió nem számit,oly sokat. (Ugy van! a baloldalon.) Áttérek már most rövidesen a czenzura kérdésének tárgyalására. Elismerem, hogy a czenzura szükséges rossz. Elmegyek addig a határig is, ameddig a ministerelnök ur ment el, csakhogy azzal a hozzáadással, hogy én ezeket a határokat betartva is szeretném látni. 0 azt mondja, hogy a czenzurának addig kell mennie, hogy ne jelenhessék meg a lapokban semmi olyan, ami a hadviselés érdekeit bármely irányban veszélyeztetné, azután hogy nem jelenhet meg a sajtóban osztály elleni izgatás, lázadásra való izgatás, hatóságokkal való renitencziára izgatás. Ebben egyetértek vele. Helyes. Ezen túl azonban nem megyek. Az nem helyes, hogy belügyi és külpolitikai kérdésekhez a sajtó hozzá nem szólhat teljes szabadsággal. Megtörtént, hogy a vámunióról egész sereg czikk és brosüra jelent meg, melyek gazdasági érdekeinket erősen tángálják, ezekkel szemben pedig a válaszczikkeket és brosúrákat megjelentetni nem volt szabad. Megtörténik, hogy sokszor egészen ártatlan czikkek nem jelenhetnek meg, másszor pedig egyes lapokban egész kozmopolita irányú czikkek vannak és olvastam olyant is, mely a hadviselés érdekeit is tangálja, mert alkalmas volt a lelkesedés lohasztására, mégis akadály nélkül megjelenhetett egyes lapokban. Nem akarok itt eseteket idézni, csak egy példát hozok fel, mely nagyon jellegzetes, a nagyon is hírhedt vagy híressé vált Szegfű-ügyre vonatkozólag. (Halljuk! Hallj'uk!) Egy a hadviselés érdekeire nézve egéI szén közömbös czikknek megjelenését egyszerűen
