Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-594

deczcmber ÍO-én, pénteken. 404 594. országos ülés 1915 < ség és mikor a vízszabályozási kérdésnek nagyobb mérvben való felkarolása feltétlenül szükség lesz, de hogyha mi magunk rendezhetjük he a dolgokat ugy, amint akarjuk, akkor nézetem szerint elsősorban vasúti hálózatunknak két vágányra való kiépítése az, amire az ilyen czélra rendelkezésre álló tőke fordítandó. Amit t. barátom, gróf Serényi képviselő ur az utakra nézve előadott, az mind igaz; mindnyájan tudjuk; ugyanaz áll Szterényi t. képviselő ur észrevételeire. Ha lett volna eszköz rá, nagyon czélszerü lett volna minél többet költeni utakra, de mindaddig, mig a megfelelő eszközökre rá nem méltóztatnak mutatni, addig lehetetlen kívánni azt, hogy többet költsünk abból, ami nincs. Ebben a tekintetben egyébként a háború — igazán jobb szerettem volna, ha ez elmaradt volna — bennünket igen kellemes helyzetbe hozott. Eddig a t. túloldalnak mindig volt egy ütőkártyája, amelylyel az összes pénzügyi kérdésekben bennünket igen nehéz helyzetbe akart szorítani; hogy miért költünk annyit katonai czélokra, ahelyett, hogy költenénk erre vagy arra. Most méltóztatnak látni, hogy azok az összegek, amelyek katonai czélokra mentek, nem volt kidobott pénz, hanem ellenkezőleg (Ugy van! Ugy van ! jobbról.) nagyon szükséges intézkedések voltak. Ha volt hiba, ugy az inkább az volt, hogy ott is nem költöttünk többet, mint amenynyit költöttünk, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) aminek az oka megint az, mert nem volt miből. De semmi esetre sincs meg már a t. képviselő uraknak az az érvük és az a támadási pontjuk, ami eddig megvolt, hogy t. i. miért költünk mindig a hadseregre. Most már igazán azt kell mondanom, hogy aki nagyobb kiadások teljesítését kívánja az államtól, annak elsősorban rá kell mutatnia azokra a forrásokra, amelyekből ezek a költségek előteremthetők, mert addig nem tekinthetem a javaslatait komolyaknak. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, evvel válaszoltam minden fontosabb kérdésre. A vita során előhozott egyéb tárgyak közül röviden reflektálni akarok még Rakovszky t! képviselő urnak a kormánynyal szemben felhozott arra a támadására, hogy a kormány összes intézkedései, különösen az élelmezés terén, elkéstek, és hogy a mai élelmezési bajok legnagyobb oka az, hogy a kormány az idei termés biztosítására vonatkozó intézkedéseket részint késedelmesen, részint abban az irányban tette meg, amelyet a kormánynak azok az ellenzéki vezetőférfiak kijelöltek, akik a tavaszszal a földmivelésügyi minister ur meghívására ezekben a kérdésekben velünk együtt tárgyaltak. Én nem egészen ugy emlékezem a lefolyt eseményekre, mint Rakovszky t. képviselő ur. Mi tényleg tárgyaltunk akkor többször az ellenzék vezetőférfiaival a jövő termés biztositását illetőleg, és tényleg akkor az ellenzék vezetóférfiainak részben más nézetük volt, mint nekünk. Ők azonban az egész kérdést más szempontból tárgyalták, mint amely szempontból most utólagosan, retrospektive akarják a kérdést megvilágítani. Akkor ugyanis az ő fő aggályuk az volt, hogy a kormány intézkedéseivel a gazdaközönséget annak a veszélynek teszi ki, hogy a gazdaközönség nem fogja tudni eladhatni terményeit, és tulajdonképen az ő kívánságaik legfontosabb része arra irányult, hogy ezen veszély elől mentesítsék a gazdákat. A gazdatársadalom hivatott képviselői azon az állásponton voltak, hogy egyáltalában semmiféle intézkedés nem szükséges és hogy a termés értékesítése teljesen a szabad forgalomra bízandó. Ezzel szemben az ellenzék vezető férfiainak egy másik árnyalata, belátván, hogy ha a háború soká tart, mégis bizonyos intézkedések lesznek szükségesek, kívánta, amire Rakovszky képviselő ur jól emlékszik, a teljesen állami organizálást; felvetették ott is a raktárak rekvirálását, a személyek berendelését a forgalom lebonyolítására, de teljesen állami szabályozást kívántak, állami közegekkel, azért, mert csak ebben láttak biztosítékot a tekintetben, hogy a gazdaközönség majd el fogja tudni adni összes terményeit — azt mondván, hogy ha mi egy társaságra bízzuk a dolgot, akkor az esetleg kénye-kedve szerint járna el. Ezzel szemben mi azon az állásponton voltunk, hogy ennek az ügynek az elintézése egy társaságra bízandó, amely — a t. földmivelésügyi minister ur eredeti konczepcziója szerint — teljesen magánpénzből létesült volna. Hogy mi azért nem akartuk államilag kezelni a dolgot, mert azt mondtuk, hogy erre pénz nincs, ebben a t. képviselő ur ismét téved. Én, igenis, azt mondtam, hogy mindentől eltekintve, a tisztán állami közegekkel való rendezést ellenzem azért, mert semmi garancziám sincs arra, hogy olyan állami közegeket tudjunk találni, akik ezt a kérdést ugy tudják lebonyolítani, hogy az országnak ebből károsodása ne legyen, hogy azok a megvett termények tényleg el ne romoljanak. Hiszen láttuk, hogy az egyes municzipiumok területén a municzipiumok közegei által beszerzett élelmiszerek megromlása tekintetében milyen kedvezőtlen tapasztalatok merültek fel. Ez különben egészen természetes, mert hiszen azok az emberek, akik mindig paragrafusokkal foglalkoznak, nem érthetnek áruczikkeknek a kezeléséhez, elraktározásához. Ilyen tapasztalatok után azt hiszem, ez az álláspontunk teljesen indokolt volt. Tehát nem arról volt szó, hogy nem akartunk pénzt adni, hanem nem akartuk vállalni azt a rizikót, ami nemcsak az állam háztartását, de a lakosság élelmezésének lehetőségét veszélyeztette volna akkor, ha az állami közegek által összeszerzett és kezelt nagymennyiségű élelmiczikkek részben megromlottak volna. Ezért azután ezen két álláspont között a középutat választottuk, amennyiben létesítettük a Hadi Termény Részvény tár-