Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-594
5y4. országos ülés 19Í5 deczember 10-én, pénteken. 403 konczepezióim abban a tekintetben, hogy ezeket az összegeket hogyan költsük el. (Derültség és tetszés jobbról.) Azt a két tézist méltóztatott általánosságban felállítani, hogy a mezőgazdasági termelés nagyobb szabású fokozása és nagyobb szabású ijjarpolitika szükséges. Ezt teljesen aláírom. A megvalósítás eszközeit azonban ezúttal még nem látom tisztán. Ami a konkrét javaslatot illeti, szemrehányást méltóztatik nekem tenni, hogy a földgázt nem használjuk fel egy nagyszabású nitrogéntrágyagyár létesítésére. Azóta, amióta a földgáz létezik, folyton tárgyalunk nitrogéntrágyagyárra vonatkozólag. A kérdés azonban nem olyan egyszerű. Itt a pátenseknek egész sorozata van, amelyek miatt, amint kiderült, nem létesíthető a dolog. Ez így van. Én magam igen nagy kedvvel és passzióval foglalkoztam a kérdéssel. Egyszer már azt hittem, hogy a megvalósulás stádiumába kerül a dolog, de megint elhúzódott. Most megint abban a stádiumban van, nem a most benyújtott szerződéssel kapcsolatban, hanem attól függetlenül, hogy megoldható lesz, bár már magam sem merem remélni, mert látom a nagy nehézségeket, amelyek e tekintetben felmerülnek. De azt, hogy egy ilyen gyárat állami üzemben rendezzünk be, már feltétlenül perhorreszkálok. Állami üzemeink nagyon sok tekintetben megfelelnek feladatuknak, de gazdasági szempontból eredményeik egyáltalában nem olyan fényesek, nem olyan csábítók, hogy egy ilyen komplikált dolgot, mint egy nitrogéntrágyagyár, ahol a vegyitudomány legújabb fázisaival állandó kontaktusban kell lenni, állami üzemben létesítsünk; erre az eddigi állami üzemek mikénti vezetésében szerzett prakszisom egyáltalában nem bátorít. Nagyon hálás vagyok a t. képviselő urnak, hogy felemlítette a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségét. Ez egy olyan intézmény, amelyet én igyekeztem életre kelteni és amelyet én igazán igyekszem és szeretnék kifejleszteni oda, ahova kifejleszteni akartam, aszerint az intencziók szerint, amelyek vezettek akkor, amikor ezt az intézményt t. barátommal, gróf Serényi képviselő úrral mint akkori földmivelésügyi ministerrel megvalósítottam. Ez az intézmény azonban nagyon szerencsétlen időben jött létre, ami mindenesetre megint a szükséges tőkeerő hiánya miatt az intézet működését nagyon megnehezítette. Ennek daczára sokkal nagyobb eredmény lett volna elérhető, ha nem találkoznánk azzal a nagyon tipikus jelenséggel, — ezért is örülök, hogy a t. képviselő ur erre reflektált — hogy nálunk mindig követelnek állami kezdeményezéseket, állami intézmények létesítését mindaddig, míg azok meg nincsenek; de mihelyt megvannak, az érdekelt társadalom részéi'ől a szükséges támogatásban nemcsak hogy nem részesülnek, hanem azt az intézményt mindenki csak arravalónak tartja, hogy a maga egyéni czéljait szolgálja. (Igaz! TJgy van! jobbról.) A Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége nekem igazán kedvencz gyermekem volt és én sajnálattal vagyok kénytelen konstatálni, hogy eddigelé a várakozásnak nem felelt meg. Miért nem? Mert minden földbirtokos, aki konnekszióba akar jönni, eladás vagy bérlet révén, a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségével — tisztelet a kevés kivételnek, akikkel tényleg sikerült üzletet kötni — avval áll elő, hogy: hiszen ez egy altruista intézmény, amelytől ö olyan árat kíván a birtokáért, akár bérletben, akár vételárban, amelyet teljesen lehetetlen megadni; másrészről pedig a vevő vagy a kisbérlő egészen természetesnek tartja hogy nem tizet, mert hiszen ez egy altruista intézmény, amely mögött az állam áll. (Derültség. TJgy van!) Ábrahám Dezső: Illetéktelen províziókkal van megterhelve! (Zaj.) Teleszky János pénzügyminister: Addig, amíg a közfelfogás ilyen, amíg az állam által létesített intézmények a társadalom részéről ilyen támogatásban részesülnek, addig nincs az a nagy konczcpczió, amely biztosítani tudná ennek az országnak azt a közgazdasági haladást, amelyet szerintem is biztosítani kell akkor, hogyha azt akarjuk, hogy az ország meg tudjon felelni az összes követelményeknek, amelyeket a háború reá ró. Remélem, — bár őszintén megvallom, hogy pozitív támpontokat erre nézve az egész láthatáron igazán hiába keresek, — hogy ez a háború egy tekintetben tisztító hatással lesz. (Helyeslés jobbfélöl) Bizonyos egészséges áramlatokat fog kifejteni és ami nagyon szükséges, társadalmi téren közéletünk összes tényezői vállvetve igyekeznek majd munkálkodni azon, hogy ez a fordulat bekövetkezzék, mert anélkül eredményeket elérni nem lehet. Azt hiszem, ezekkel nagyjában foglalkoztam mindazokkal a kérdésekkel, amelyeket Szterényi képviselő ur felvetett; általában azokkal a kérdésekkel is, amelyeket a túloldal t. szónokai és gróf Serényi t. barátom felvetettek. További részletekbe nem akarok bocsátkozni. Szükségtelennek tartom hangoztatni, miért tartottam én a viziutak létesítését korai dolognak akkor, mikor természetes viziutaink a hajózás tekintetében kihasználva nincsenek és mikor a vasúti téren nagyon nehéz helyzet előtt állunk, ha t. i. át akarunk térni az egyvágány-rendszerről a kettősvágány rendszerére, ami mindenesetre egyike a legnagyobb forgalompolitikai problémáknak. Ennélfogva azt tartottam és tartom ma is. hogy mindaddig, amig vasúti hálózatunk az egyvágány-rendszerről a kétvágányrendszerre átépítve nem lesz, azt a tőke, amely rendelkezésre áll, erre a czélra fordítandó és csak azután lehet más kérdésekről beszélni. Nem mondom, hiszen el tudok képzelni — bár kívánom, hogy ne következzék be — a háború után egy olyan állapotot, mikor elsősorban igen nagy tömegmunkának kiadására lesz szűköl*
