Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-594
400 5.91. országon ülés Í915 deczember lÖ-cn, pénteken. szemben, ami a magyar közgazdaságnak igen nagy megterhelése yolna. Ez okból nem tartom a kérdést, legalább a háború alatt, Ausztriától függetlenül és nem vele egyetértőleg megoldhatónak. Ami nem azt jelenti, hogy ez olyan kérdés volna, amelyet jogi vagy államjogi szempontból tartanék közösen megoldandónak, hanem tisztán czélszerüségi és közgazdasági szempontokból tartom azt, hogy a háború alatt ez a kérdés részünkről függetlenül meg nem oldható. Ez a harmadik nehézség, amelynek következtében nem voltam abban a helyzetben, hogy ez iránt törvényjavaslatot terjeszthessek be malmost a ház elé, de igyekeztem legalább némileg elérni azt, hogy legalább is azok, akik ma igen nagy mértékben foglalkoznak oly haszonhajtó foglalkozásokkal, amelyek nem az ö rendes foglalkozásuk, legalább ezek legyenek megadóztathatok és azért javasoltam a törvényjavaslatban egy oly szakasz felvételét, amely büntetés terhe alatt kötelezi azokat, akik a rendes foglalkozásuktól eltérő haszonhajtó foglalkozást folytatnak most a háború alatt, hogy ezt vallják be, ez által egyrészt lehetővé válik ezeknek megadóztatása harmadosztályú kereseti adóval, másrészt legalább némileg ezzel is támpontot fogunk nyerni a háborús nyereség megadóztatásár. Adókérdésről lévén szó, visszatérve Szterényi József t. képviselő ur beszédére, tiltakoznom kell azon vád ellen, hogy a nagy bankok voltak azok, amelyek a Wekerle-féle adótörvények életbeléptetését megakadályozták volna és hogy a kormány a nagy bankoknak deferált 1912-ben ... Szterényi József: 1910-ben! Teleszky János pénzügyminister:... 1912lien akartam én életbeléptetni. 1910-ben nem léptettették életbe e törvényeket, mert az technikailag teljes lehetetlenség volt. Méltóztatik látni, hogy ma mi történik. Csak a jövedelmi adót, a 20.000 koronán felüli jövedelmek adóját léptettük életbe, deczember ben vagyunk és a kivetés nincs befejezve. 'Miután a törvények megalkotása 1909-ben meglehetősen késett, azokat 1910-ben életbeléptetni technikailag lehetetlen volt. 1912-ben, amikor átvettem a pénzügyek vezetését, életbe akartam léptetni. Nem rajtam múlt és nem is a nagy bankok érdekében történt. Ha valaki oka volt, hogy nem léptek életbe, ugy a t. túloldal, amely t. túloldal egyik árnyalatától jött. az agitáczió e törvényjavaslatok életbeléptetése ellen. Ekkor történt meg az a sajátságos dolog, (Halljuk! Sálijuk!) hogy amikor egy kormány életbe akarta léptetni azokat a törvényeket, amelyeket az ellenzék hozott, mint többség és mikor annak a kormánynak illetékes tagja nagyon ekszponálta magát, akkor az ellenzék részéről nemhogy támogatásban részesült volna e tekintetben, hanem . . . Huszár Károly (sárvári): Az egész országban agitáltunk: Teleszky János pénzügyminister: ... az egész országban agitáltak, hogy ezek a törvények ne legyenek életbeléj>tetve és ezért nem léptek életbe. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Teleszky János pénzügyminister: Egyesek akarták, de általában nem . . . Huszár Károly (sárvári) : Pártok is akarták! Elnök: Kérem a képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni. Teleszky János pénzügyminister: Eajtam nem múlt, (Derültség.) de biztosithatom azt is, hogy nem a nagy bankok előtt deferáltam akkor, amikor az elhalasztáshoz végre nagynehezen hozzájárultam; és ha a t. ellenzék részéről e törvényekkel szemben akkor nem az az álláspont fogadtatott volna el, hogy politikai okokból az életbeléptetést ellenzik, akkor e törvények ma már életbe lennének léptetve. Ezek után áttérek Szterényi József t. képviselő ur beszédének azon részére, melyben a jövővel foglalkozik, a jövő gazdasági problémáival, és első sorban röviden válaszolok arra a vádjára, hogy a magyar kormány miért nem tartja szükségesnek azt, hogy a törvényhozást a háborús költségekről és azok mikéntjéről tájékoztassa. (Halljuk!) Amikor a háború esetére szóló kivételes intézkedésekre vonatkozó törvényjavaslatot tárgyaltuk, ez a kérdés nagyon alapos megvitatás tárgya volt, és a kormány akkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy, tekintettel azokra a specziális viszonyokra, amelyek részint a közjogi alakulás szempontjából, részint egyéb okok miatt előállottak, továbbá oly czélból, hogy a magyar alkotmányosság érvényesülése mindenképen biztosittassék, a legczélszerübbnek látszik olyan felhatalmazási törvény kieszközlése, amely felhatalmazza a kormányt arra, hogy esetleges háború esetén a szükséges kiadásokat megejthesse és e kiadások fedezésére szükséges hitelműveleteket saját felelősségére hajthassa, végre. A törvényhozás annak idején a kormány álláspontját magáévá tette, a kormány előterjesztését törvényerőre emelte és igy most a kormány erre vonatkozólag törvényes felhatalmazás birtokában van. i A t. kéj>viselő ur elismeri, hogy alkotmányjogi szempontból ez teljesen korrekt megoldás. Mindazok a szempontok, amelyek irányadók voltak arra, hogy a kormány a kérdésnek ilyen megoldását hozza itt javaslatba, s amelyek irányadók voltak abban a tekintetben, hogy a törvényhozás erre az álláspoatra is helyezkedett, ma is fennállanak. A kormány saját felelősségének tudatában, és épen e felelősséggel, másrészt pedig az alkotmányos felhatalmazással fedve, folyósítja ezeket a kiadásokat, gondoskodik a szükséges fedezetről és ehhez az állásponthoz a jövőben is ragaszkodni fog. (Helyeslés a jobboldalon.) Ami már most a t. képviselő urnak a jövő alakulására vonatkozó nézeteit illeti, a t. kép-