Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-593
593. országos ülés Í9Í5 deczember 9-én, csütörtökön. 371 a városi uraknak is azt kell mondaniok, hogy a mai viszonyok közt nem is olyan drága. A produkeziót kell szervezni és az összes költségek eredménye mutatja majd a kellő árt. Most kell ezt előkészíteni, mert a háborúnak nem lesz egyhamar vége és Isten tudja meddig tart ez a zavar. Nem lehet mindig foltozni az ínséget és drágaságot rekvirálással és makszimálással, hanem hozzá kell látni a jwodukczió szervezéséhez, társadalmositásához; az ipart kell szoczializálni, a földmives jrrodukcziót individualizálni, mert különben nem érjük el a megfelelő eredményt, mert a makszimálással szemben az emberek menekülnek és találnak módot a rekvirálás kikerülésére is. Nemcsak szervezni kell a j)rodukcziót, de vigyázni kell, hogy ne legyen éhínség. Népkonyhákat kell mindenütt felállítani, hogy az éhes ember jóllakhassak. Ott vannak a tábori konyhák. Ezer főnyi lakosságú községnek jó volna tábori konyhát küldeni; aki éhes, az ott ehessek. De mindezek keresztülvitelére, amint beszédem elején mondtam és most befejezésül is említem, feltétlenül szükséges a társadalomnak nemcsak teste, pénze, de az esze is és amikor az ész érvényesülésére, a gondolatok irányítására, a vélemények felvilágosítására van szükség, nem helyes a túlszigoru czenzura. Amint asszentálják a testet, ugy kellene az észt is. A czenzura határozottan csak a hadsereg mozdulataira restringáltassék, de a többire nézve legyen teljes gondolat- és véleményszabadság. Megtagadnám önmagamat, véremet, lia végül nem ajánlanám a t. kormány, az egész ország, a t. ház figyelmébe és jóakaratába az ország nyelvkérdésének elintézését. Hogy ez időszerű, bizonyítja az, hogy amikor a németek felszabadították Lengyelországot, az osztrákmagyar-német hadvezetőség első kötelességének tartotta a közigazgatás rendezése alkalmából normákat felállítani a nyelv használatát illetőleg. Magam is ugy fogom fel a nyelvkérdést, mint a választójogot: egyiknek van joga, másiknak nincs. Ez bizonyos osztályelnyomás, mert az állampolgárok közt vannak, akik egy nyelvet értenek, mások nem értik. Es akik értik, azok óriási jogelőnyben vannak, azokkal szemben, akik saját hibájukon kivül nem értenek valamely nyelvet. Ez tehát bizonyos osztályhátrányt, vagy bocsánat a^kifejezésért, osztályelnyomást látszik jelenteni. Épen azért kell a nyelvkérdést rendezni és azt hiszem nem sokat kérek, ha azt mondom, hogy legalább a felszabadított lengyel földön, a meghódított területen lévő nyelvi normákat adjuk meg a hódító, a győztes nemzet egyes tagjai javára. Hiszen mindazok az állampolgárok is, akik nem értik a magyar nyelvet, a politikai magyar nemzet egyenjogú tagjai és bebizonyították a háború idején, hogy csakugyan hű odaadással és lelkiismeretesen küzdenek. Egyik jó barátom Grratzban egy kávéházban kérdezte Boroevics Szvetozár hadvezért, hogy mit mond a szlovákokra nézve. Ez felütötte fejét és hatalmas hangon mondta: Die Slovaken sind brave Leute, gewissenhafte Leute, lauter Helden, lauter Helden. Azt kérdezte barátom : Kann ich das zu Hause sagen ? A fővezér azt felelte: Ja, der ganzen Welt; meine Slovaken sind lauter Helden. Lelkesedéssel, bámulattal a szlovák nép iránt mondta ezeket. És ha ilyent hallunk Boroevics Szvetozár ajkáról, nem emelkedhetik-e arra a nivóra az egész ország és parlament és kimondja becsületesen és lelkesedéssel, hogy a sok véráldozat, az ontott vér patakja mosson le egyszer minden félreértést, amely a múltban fenforgott, a drága vér, mint égi harmat, növeszszen olyan fát az országban, amelynek ágaiban minden nyelv az ő kulturfcszkét lerakhassa, minden nemzetiség az ő iskolájában a nyelvét taníthassa és mint a meghódított területen kimondták, a bíróságnál tolmács nélkül jelenhetik meg és tárgyalhat mindenki, s joga van a bíróságtól az Ítéletet anyanyelvén követelni. Ezt a magyar-osztrák és német hadvezetőség a meghódítottak számára is megadta. Mi hódítók vagyunk, hódítók azok is, akik nem magyar anyanyelvűek, de kik mindenesetre ugy ontották vérüket, mint a fajbeli magyarok, tehát Boroevics tanúsága szerint is a szlovákok is épugy, mint a fajbeli magyarok. Ep ezért arra kérem a t. ministerelnök urat, hogy azokat a normákat, amelyeket a meghódított területen életbeléptettek, tartsák szem előtt idehaza is, hogy az egyenlőséget élvezhesse minden polgár, hogy viruljon a hon, mint az uj czimer mondja, »indivisibiliter ac inseparabiliter«, indivisibiliter érzelemben inseparabíliter területben mindenki a maga nyelvi sajátosságában és jogában a magyar haza dicsőségére. Erre kérem a t. házat is. Az indemnitást különben, azon oknál fogva, hogy ily válságos időkben nem látok az országban energikusabb ós megbízhatóbb embert, ki az országot irányítsa., mint gróf Tisza Istvánt, elfogadom. (Helyeslések.) Elnök". Ki a következő szónok? Kostyál Híiiidos jegyző: Apjxmyi Albert gróf! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk!) Felszólalásomat némely belügyi vonatkozású megjegyzéssel óhajtom kezdeni, hogy később térjek át a hadügyi és külpolitikai vonatkozásokra. (Halljuk! Halljuk!) Kijelentem mindenekelőtt, hogy anélkül, hogy ismétlésekbe bocsátkozni akarnék, csatlakozom mindazokhoz, amik a jelen előterjesztés alakjának kifogásolása tekintetében mondattak. Én sem látok elegendő okot arra, hogy mikor idő bőven állott rendelkezésre, az ország elé nem terjesztetett rendes költségvetés. Én sem tarthatom indokoltnak, sőt igen aggályosnak, hogy a költségvetési felhatalmazási javaslatba olyan tárgyak vétettek fel s azzal kapcsolatosan 47*
