Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-593

eczember 9-én, csütörtökön. 364 593. országos ülés 1915 d után a kártyákat mindig alattomban keverik és a népnek semmi szava, holott az ő véréről van szó, azért lehetséges ez az igazán anarchisztikus állapot az európai diplomácziában. Nagy időket élünk e téren is, alapos reformra van szükségünk. Ne mondja senki, hogy a mostani háború a nemzetköziségnek csődje. Nem! Semmi sem mutatja jobban azt, hogy kell nemzetközi jognak lennie, mint épen a mostani állapot, mert a mostani háború csődje annak a nemzetközi szervezetlenségnek, amely közöttünk eddig fenforgot. Ráth Endre: A diplomatákat az első menetszázaddal útnak kellene indítani. (Derültség.) Giesswein Sándor: Hallottuk és halljuk sokszor a germán-turáni szövetség említését. Örülhetünk neki, hogy mi már nemcsak geografiailag vagyunk szomszédjai Németországnak, hanem van közöttünk először is egy, mondjuk, stratégiai kapocs azután lesz közöttünk egy gazdasági kapocs, és lesz közöttünk egy szellemi kaj>ocs is. De azért mi nem akarunk a szeparáczió politikájára lépni, mi testvériséget keresünk mindazokkal, akik ragaszkodnak hozzánk, akik szeretetüknek jeleit adják és mi azoktól nem kérdezzük, hogy germánok, románok, vagy szlávok-e, de akarjuk példáját adni az igazi nemzetközi szövetségnek és barátkozásnak. Azért nagyrabecsülöm azt, hogy gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam röviden már ráutalt arra a kérdésre, amelyet nem szabad figyelmen kivül hagyni, t. i. a lengyel-kérdésre. Lengyel szomszédaink évszázadok óta szellemben úgyszólván szövetségestársaink voltak. mindig ott voltak, mint a magyarok, ahol szabadságért kellett küzdeni. Ez alkalommal is azt mondom, hogy ahol a magyar trikolór lobog, ott a jövőben is azt kell hogy mutassa, hogy itt a szabadságért küzdenek és hogy nem akarnak népek elnyomói érdekében harczot folytatni. Épen ezért ez alkalommal is meg kell nyilatkoznia innen is — és én gyenge visszhangot akarok csupán adni gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur ékes szavainak — annak, amit ő mondott és annak, aminek érdekében törvényhatóságaink felemelték szavukat, igy Udvarhely megye közönsége, Debreczen város törvényhatósága, Nógrád megye, Eger, Kolozsvár, Szatmár, Miskolcz, Bars megye, Trencsón, Temesvár, Komárom, Szolnok-Dob oka törvényhatósága. Ezek közül csupán Udvarhely megye rövid, de meleg szavait akarom megismételni. (Olvassa.) »Udvarhely megye közönsége teljes szívvel osztozik a magyar nemzetnek a lengyel nemzet iránt érzett hagyomás rokonszenvében és a magyar "királyi kormány előtt azon kívánalmának ad kifejezést, hogy a békekötés alkalmával a lengyel nemzeti lét és szabadság igényei megfelelő figyelemben részesüljenek.« Nem lehet a mi szándékunk az elnyomás, mi itthon sem akarunk elnyomottakat, itthon is szabad polgárokat akarunk, de egyszersmind azt akarjuk, hogy odakint is a szabadság zászlaja lobogjon. Ezért legyen szabad röviden rátérnem azokra, amikről gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur szólott, t. i. azokra a leczkékre, melyeket nekünk az entente diplomatái és politikusai adnak, az u. n. etnikai állami kialakulásról. Azt kérdezem én, hogy azok, akik Scotus Victor útmutatásait vakon követik, miért nem tesznek etnikai elhatárolást az íreknél, vagy miért nem tesznek a bretonoknál, ahol a breton nyelvet a szószékről is letiltották, vagy miért nem a szép Provenceban, melynek nyelve nem egy a francziával, melynek nyelve a modern európai nyelvek között a legrégebben kultivált, melynek a múlt században egy Mistral adott kifejezést, ki a múlt század költői között a legelső helyet foglalja el? Mistral nyelvét nem szabad az elemi és a középiskolákban tanítani, pedig ez legalább is annyira különbözik a francziától, mint a flamand és a holland nyelv a némettől. Legyünk igazságosak. Mi magyarok utalhatunk arra, hogy ebben a háborúban is kimutattuk azt, hogy a históriai államnak, ha igazság honol benne, erősebb a köteléke, mint a nyelvi államnak. E tekintetben Deák Ferencz ós Eötvös József bölcsesége oly lehetőséget teremtett, hogy az államegység megóvása mellett minden nyelvű honpolgárnak megvan az a joga, hogy saját nemzetiségi törekvéseit, etnikai fejlődését követhesse. E téren mi nem veszünk, nem fogadunk el leczkét sem Angolországtól, sem Francziaországtól; ellenkezőleg, mi adhatunk nekik leczkét. (Ugy van! Ugy van!) Nekünk arra kell törekednünk, hogy a jövő az igazságosság, a béke alapján épüljön fel és hogy a maihoz hasonló katasztrófáktól őrizzük meg Európát. A győztesnek ez lesz legszebb feladata és ha Magyarország e tekintetben is tud tenni és kell hogy tegyen valamit, akkor mi a jövő számára megalapítottuk nemzeti kultúránk tiszteletét. Mi tehát, ha békéről beszélünk, azt követeljük, hogy a jövő kialakulásában el legyen távolitva minden machiavellizmus, minden furfang nép és nép között, nemzet és nemzet között. Ma nem tagadhatja senki, hogy diplomaták és diplomaták, külügyérek és külügyérek között olyan hamisságok, olyan álnokságok történnek, amelyekórt közönséges polgáremberrel még kezet sem fognak. A külpolitikai életben azonban ehhez ma már hozzá vagyunk szokva, pedig ez valóban szégyenfoltja a czivilizácziónak. Európa nój>einek át kellett élnie ezt a háborút. Bármennyire a béke embere vagyok is, bármennyire sajgott is a szivem, mikor láttam azt a nagy veszteséget, amelyet a háború nemcsak nekünk, de ellenfeleinknek is okozott, — hiszen az is embertársam, annak halála is fáj nekem — mégis azt mondom, hogy, ezt a háborút át kellett élnünk, hogy az emberi czivilizácziónak mintegy le kellett tennie a próbát