Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-593

593. országos ülés 1915 deczember 9-én, csütörtökön. 363 nem ijedtünk meg a ránk erőszakolt háborútól, nem ijedtünk meg annak rémétől, de annál kevésbbé ijedünk meg a békétől. Minekünk itt nincs szükségünk arra, amire gróf Andrássy Gyula itt rámutatott, hogy az angol és franczia ministerek, hogy Briand és Bonav Law milyen blöffökkel elégítik ki az ő parlamentjüket: a mi ministereinknek nincs szükségük arra, hogy blöffökkel ámítsák a világot, mert hiszen a mappa elég világosan beszél. És azért nincs okunk,, nekünk magyaroknak sem, félni a békétől. Nem bókéért esdünk és könyörgünk mi, (XJgy van! balfélöl.) hanem odakiáltjuk a világnak, odakiáltjuk ellenfeleinknek, hogy »most már észretérhettettek volna, most már rájöhettetek volna arra, hogy hiábavaló az a nagy vérveszteség, hogy hiábavalók azok az áldozatok, amelyeket az emberiség és az emberiesség naprólnapra elszenved«. Es mi, ha ezt megtettük, ha itt a parlamentben hasonló szók hangzottak el, mi arra mindig rámutathatunk a világ előtt, mintegy nemzeti büszkeséggel, nemzeti erőnk öntudatával mutathatunk arra, hogy mi megadtuk volna az alkalmat és a felelősség tovább nem a mienk, a felelősség azoké, akik e pillanatot nem akarják felhasználni, akik tovább is forszírozzák, erőszakolják azt, hogy annyi embernek vére veszszen el és amint azt XV. Benedek pápa a legutóbbi köriratában mondja: Akik nem fontolják meg azt, hogy az a tovább folytatott emberveszteség magával hozhatja Európa kultúrájának összeomlását. Mi a világ előtt, valamint nem vagyunk felelősek azért, hogy a háború lett, ugy azért sem vagyunk felelősek, hogy ezt a háborút tovább is reánk erőszakolják. (Ugy van!) Oda akarjuk állítani a világ elé, a művelt Európa és Nyugat elé, hogy itt az ideje, hogy megfontoljátok a jövendőt, hogy ne feledjétek el Európa czivilizáczióját. Kötelességünk akkor, amikor a békéről beszélünk, egyszersmind annak is kifejezést adni, hogy mi egy tartós békét akarunk, mi a megsértett, megrontott nemzetközi jog visszaállítását követeljük. Lehet erről beszélni? Legyen szabad e tekintetben hivatkoznom arra a nálunk is jól ismert jogtudósra, Bluntschli-ra, aki a 70-es években, tehát nemsokára a német-franczia háború befejezése után a következőket mondta: »Die Völker sind nicht berufen, einander in der Entvicklung zu hemmen, sondern in edlem "Wetteifer miteinander zu arbeiten an den grossen Aufgaben der , Zivilisation und Humanität. Jené Politik des kleinliehen jSTeides und eines erbärmlichen Hasses ist eine veraltete, unwürdige Politik.« Lehető ez, és épen figyelmeztetni kell azokat, akik évtizedes aknamunkával fel akarták robbantani ezt az ősi magyar államot is, figyelmeztetni kell őket, hogy ettől a kicsinyes, alattomos politikától térjenek át másra, ideje van már annak, hogy nép és nép között ép ugy legyen kötelező a becsületesség, mint ember és ember között. (Ugy van! a balés a szélsöbahldalon.) Igen, habár messze vidékről, de közeli időből hozok fel egy példát. Tiz és néhány esztendeje annak, hogy Argentína és Chile, ez a két szomszédos köztársaság, békét kötött, szakított egy évtizedig tartó irtó háborúval és e béke folytán örök szövetségre léptek. Az Andesek tetején 3000 méter magasságban, azokból az ágyukból, amelyek a béke folytán fölöslegessé váltak, nem egy 15 milliós ágyugyárat, — de hiszen az ágyúgyár még többe is kerül, — de egy hatalmas Krisztusszobrot öntöttek, amely a magasban jobbra és balra a béke áldásait hirdeti. Es e két állam példája nem maradt eredmény nélkül. Most történt, hogy a kettőhöz hozzácsatlakozott a harmadik. Ez az úgynevezett á- b- c állam: Argentína, Brazília és Chile. Ezek örök szövetségre léptek, amelynél fogva kötelezik magukat, hogy minden köztük felmerülő differencziát nemzetközi bíróság elé állítanak. Nem egy balkán szövetség készül tehát és nem egy olasz testvériség készült, mert nem titkos szerződéseken alapszik ez, hanem a világ előtt, a kulturvilág előtt, a nyilvánosság előtt kötötték meg. Mert épen a diplomáciának az az alattomossága, amely erre is, arra is szövi az ő szálait, az az oka annak az anarchisztikus állapotnak, amely ezen államok közt Európában létrejött és ez az oka, a mi mostani háborúnknak. Sokan fejtegették, hogy ki az oka a háborúnak és a legelőkelőbb államférfiak is, ugy tudom, hogy gróf Andrássy Gyula és gróf Apponyi Albert is látszólag ellenkező eredményre jutottak. T. képviselőház! Nem ezt kell kutatni, talán a jövő történetirója előtt is kibogozhatatlan dolog fog maradni, de egy dolog bizonyos: az, hogy mi nem vagyunk az okai. (Igaz! Ugy van! Felkiáltások a középen: A szerajevói gyilkosság!) A szerajevói gyilkosság csak egy epizód abban a nagy lánczban, amely évtizedek óta készült, csak egy ürügy volt, egy alkalom volt, de nem a háború oka. A háború oka az az inorganizácziója, az az alattomossága a diplomácziának, a moszkovita diplomácziának és a vele hasonló diplomácziának agyarkodó alattomos működése. (Ugy van!) Es ha Európa a czivilizált világ akar maradni, akkor nemzetközi kötelező jogot kell létrehoznia és akkor egyszersmind követelnünk kell azt, amit Angliában egy hatalmas párt követel, a democratie controlt, a diplomaták ellenőrzését a parlamentben. Kérdik, hogy ez lehetséges-e, hiszen akkor a titkok kirepülnek. Meg vagyok róla győződve, ha az angol parlament tudta volna a titkos, alattomos járásokat, amelyeket az ő diplomácziája végzett, az a józan angol nép, amely nem akarta és nem akarja most sem a háborút, megakadályozta volna, hogy Európára ez a csapás sújtson és ugyanazt tette volna talán Francziaország, sőt talán még Olaszország is. De mi46*