Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-593

362 593. országos ülés 1915 deczember 9-én, csütörtökön. dalmát és ugy gondolkoznak, bár elvesztették fiaikat, de azok a hazáért haltak. Én mindezek alapján teljes szivvel csatlakozom Károlyi Mihály határozati javaslatához, de ahhoz még hozzá akarok tenni valamit. Hozzá akarom tenni, azt, hogy igenis, adjuk meg a választói jogot mindenkinek, aki ezekben a nagy áldozatokban résztvett, mindenkinek, nemcsak osztály- és rangkülönbség nélkül, de a nemi különbségre való tekintet nélkül is. (Helyeslés balfelől.) Magyarország női minden különbség nélkül, önfeláldozó szeretettel és áldozatkészséggel szolgálták a hazát s szivükben talán még sokkal több keserűséget és fájdalmat éreztek, mint a férfiak és ne legyünk azért hálátlanok velük szemben. Én nagyon örültem, t. ház, hogy akkor, mikor itt a választójogi törvényt tárgyaltuk, a túloldalon is többen ezen a nézeten voltak. Igaz, hogy manapság olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy nemcsak jogokat nem adunk, de még a jogot sem, t. i. még a jogi fakultást és a politikai fakultást sem. Ami a politikát illeti, azt mondják, hogy a politika piszkos dolog, az nem való a nőknek. Igenis, lehetséges, hogy a politika meg a választás itt-ott piszkos dolog, t. i. ha etetéssel-itatással van összekötve, de szükségképen piszkos dolognak kell-e lennie annak a politikának ? Hiszen mi ezen az oldalon törekedtünk arra, hogy a politikából az alkoholnak minden izét és szagát elvegyük és sajnálatunkra ez nem sikerült. De azért az igazi demokratikus választás az lesz, amelyből mi kiveszszük még az árnyékát is minden etetésnek, minden italnak, minden pörköltnek és minden választási visszaélésnek. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) De ha már ezek véleménye szerint a politika j)iszkos dolog, hogy a jogi fakultáson, vagy a jogi karrierben micsoda piszkot találnak, azt igazán nem tudom megérteni. Én annyit tudok, hogy egy saját választókerületembeli úrhölgy Zürichben végezte a politechnikumot és itt Magyarországon kapott állami alkalmazást és hozzátehetem még azt is azoknak vigasztalására, akik azt gondolják, hogy a felső tanulmányok a nőket elhódítják a családi tűzhelytől, hogy még férjhez is ment az illető. Ha tehát, t. ház, egy külföldi főiskolai intézet megadhatja a képesitést a nőnek és nem vonja el ezáltal a nőt családi hivatásától, akkor nem tudom megérteni, hogy nekünk miért kell annyira féltenünk a hazai főintézeteket. Ezt csak mellesleg akartam megemliteni, de azt hiszem, hogy e tekintetben nekünk sem szabad félnünk. A mai nagy idők arra valók, hogy minket nagy lépésekre, nagy elhatározásokra késztessenek. (Helyeslés balfelől.) És azért nem honorálhatom azt a kifogást, amelyet a túloldalról, de innen is emeltek, mintha a választói jog demokratizálása egyáltalában nem volna aktuális dolog, mert, ellenkezőleg, az a legaktuálisabb dolgok közé tartozik. Ha 3—4 év előtt voltak még egyiknekmásiknak aggodalmai arra nézve, vájjon megérett-e a magyar nemzet arra, hogy a demokratikus választói jogot teljes mértékben kezébe lehessen adni, a mai események bizonyították a külföld előtt és idebenn még inkább meg van győződve mindenki arról, hogy igenis ez a nemzet az ő érettségi vizsgálatát tette le és hogy azáltal, hogy még továbbra is visszatartjuk a demokratikus választói jognak nem eredményét, nem jutalmát, hanem kompetencziáját, ezáltal nem annyira nekik okozunk kárt, hanem kárt okozunk a mi szocziális fejlődésünknek általában. (Helyeslés balfelől.) T. ház ! Én a választói jogot nem prémiumnak, nem jutalomnak tekintem. A választói jog : jog és kötelesség, és azok, akik megmutatták, hogy tudják kötelességeiket teljesiteni, azoknak meg kell adnunk azt, aminek megadása a mi kötelességünk, mert akik a legnehezebb körülmények között nem éltek vissza jogaikkal és kötelességeikkel, hanem változatlan hűséggel telj esitették kötelességeiket, azoktól joggal várhatjuk és remélhetjük, hogy a haza érdekében politikai jogaikat is mint szent kötelességeiket fogják tekinteni. Áttérek ezek után, t. ház, a kötelességeknek egy másik fajtájára és pedig a mi győzedelmi kötelességeinknek kifelé való vonatkozásaira. (Halljuk !) Gróf Tisza István a múlt tavaszszal tartott beszédében a következőket mondotta: (olvassa) »Érezzük magunkat egységesnek szövetségesünkkel a nagy czélban, hogy Európa békéjét és nyugodalmát helyreállítsuk és az európai nemzetek függetlenségét megóvjuk.« Ezekkel a szavakkal, azt hiszem, mindannyian egyetértünk és egyszersmind meggyőzhettünk mindenkit arról, hogy itt ezt a szövetséges egységet a legnagyobb lelkiismeretességgel megtartottuk és azért kívánjuk, és e kívánságunknak kifejezést is adunk, hogy a magyar nemzetnek és a velünk szövetséges nemzeteknek ez a nagy akcziója termékenyítő erővel bírjon Európa békéjének és nyugalmának megállapítása érdekében nemcsak a jelen pillanatban, hanem évtizedekre, évszázadokra kihatóan, s legyen az egyszersmind egy uj szellemi kultúrának is megteremtője. Azért, t. ház, nagyon időszerűeknek tartom azokat a klasszikus szavakat is, amelyeket gróf Károlyi Mihály t. képviselőtársam a múlt ülésen itt a békéről mondott. Ez is a legnagyobb aktualitással bír ós én nem ismerek semmiféle belső aggodalmat, amiért mi erről itt nem beszélhetnénk. Igaz, hogy pl. Francziaországról svájczi lapokban a következőket olvastam: A mostani, deczember közéjéére tervezett berni tanulmányi kongresszusra a meghívók elmentek minden országba, elmentek Amerikába is és Spanyolországba is Svájczból expediálva, de a franczia kormány a semleges országból semleges országba, Svájczból Amerikába, illetőleg Svájczból Spanyolországba indított meghívók továbbítását megtagadta, ezeket a meghívókat visszatartotta. Minek a jele ez? Ez a gyengeség jele. De mi erőnk öntudatában nem félünk a békétől; mi