Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-592

592. országos ülés 1915 a perczben beállhatott volna a béke lehetősége, (Halljuk! Halljuk!) amely perczben ellenségeink letesznek ellenünk irányított aggressziv hóditó szándékaikról. De a béke szubjektív előfeltételei nincsenek még meg az ellentáborban. Ezek a szubjektív előfeltételek hiányoznak. Hiányoztak kezdetben, mert azt hitték, hogy könnyűszerrel végrehajthatják hóditó szándékaikat, hiányoztak később azért, mert mindig jött ujabb és ujabb momentum, amelybe reményüket vetették — hol Olaszország hadbalópése, hol Románia hadbalépése, hol a Dardanellák eleste, hol nem tudom én mi. Most már utolsó mentsváruk még az a reménység, hogy beáll a csüggedés, beáll a kimerülés nálunk. Ezzel szemben kell állást foglalnunk mindannyiunknak, ezzel szemben kell azt az igazságot érvényre juttatnunk mindnyájunknak, hogy a magyar nemzetben nincs egyetlen egy ember sem, aki a békét előbb akarná megkötni, mint amidőn megteremtettük a tisztességes, a biztonságunkat és jövő nagyságunkat biztosító békének előfeltételeit. (Hosszantartó meg-megújuló zajos helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. Élénk felkiáltások balfelöl: Mindenki ezt mondja!) Mindenki, hogyne! Én épen azért tartom hazafiúi kötelességemnek ezt hangsúlyozni, és nagyon köszönöm a képviselő urak részéről ezt a visszhangot, nehogy félremagyarázhassanak egyes mai nyilatkozatokat olyan értelemben, amely pedig az illető képviselő uraktól bizonyára távol állott. (Általános helyeslés.) Hogy a béke mikor áll helyre, az kizárólag ellenségeinktől függ. De egygyel legyünk tisztában. (Halljuk! Halljuk!) Mentül később jönnek ellenségeink arra a meggyőződésre, hogy czéltalan és bűnös vérontás ez a további háború, mentül nagyobb győzelmeket fogunk aratni addig, amíg ez a meggyőződés beáll, mentül nagyobbak lesznek azok az áldozatok, amelyeket a harcz reánk hárított: természetesen annál súlyosabbak lesznek ellenfeleinkre nézve a béke feltótelei. (Ugy van! TJgy van! a jobboldalon és a középen.) Ezek után méltóztassanak nekem megengedni, hogy ne hagyjam el azt a témát, amelyben igazán egyetért minden magyar ember és hogy beszédem befejezéséül újból magunk elé állítsam •— mindnyájunk elé, ne méltóztassék ezt bármi tekintetben hívatlan tanácsnak venni, mindnyájunk elé állítom, mert hiszen mindannyian emberek vagyunk, tele pártszenvedélylyel, mindnyájunkra áll ez, hogy a magyar nemzetnek ebben az óriási harczában, amely hosszú időre dönteni fog a nemzet jövője felett, mindenkinek teljesítenie kell kötelességét. Nemcsak azoknak, akik olyan fényesen teljesitik künn a lövészárokban, de idehaza is mindnyájunknak, ós egyik első kötelességünk mindnyájunknak az, hogy addig, amíg ez a háború tart, az egységnek, a haza fenyegetett léte iránti, minden melléktekindeczember 1-én, kedden. 343 tetet félreháritó odaadó hazaszeretetnek azt a lélekemelő képét, amelyet a magyar nemzet mutatott a háború megkezdése óta, elhomályosítani ne engedjük soha! (Zajos helyeslés a jobboldalon és a középen.) Higyjék meg, — ez benne van az emberi természetben — politikai ellenfelek kölcsönösen hajlandók egymás cselekedeteit kedvezőtlenebb világításban látni, mint aminőt az érdemel. Méltóztassanak meggyőződve lenni, én azt a kötelességet, amely ebben az állásban rám hárul, véges erömhöz képest, de annak legvégső megfeszítésével igyekszem teljesíteni és megutálnám magamat, ha, míg a küzdelmet győzelmesen be nem fejeztük, párttekintetek által vezettetném eljárásomat. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) A képviselőház előttünk álló ülésszaka számos olyan kérdést vet fel, amelylyel szemben nemcsak megengedhető, de jogosult és szükséges is az eszmecsere, a bírálat. Mi sem áll távolabb tőlem, mint hogy ennek a kritikának abbahagyására kérném a t. túloldalt. De arra igenis kérem, hogy egyikünk se felejtse el azt, amivel ezekben a nagy napokban a hazafiúi egység kimutatása terén a nemzet nagy érdekeinek tartozunk. Kérem a törvényjavaslat elfogadását. (Hoszszantartó meg-megnjuló zajos helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Gr. Károlyi Mihály : Szavaim félremagyarázása czimén kérek szót. Elnök: G-ondolom, a ház megengedi, hogy gróf Károlyi Mihály képviselő ur szavai félremagyarázása czimén szólhasson. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Károlyi Mihály: Egész rövid leszek. A ministerelnök ur imént elhangzott beszédében aposztrofált engem és azokat, amiké tmondottam. A ministerelnök ur szavaimat félreértette, illetőleg talán a gyorsírói jegyzetek nem voltak egészen preczizek. A ministerelnök ur ugyanis bizonyos szkepszissel vádol engemet, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) azt mondja, hogy bizonyos szkepszissel nyilatkoztam a háború eredetére vonatkozólag, illetőleg abban a kérdésben, hogy ki volt a világháború okozója, kit terhel elsősorban a felelősség. Nekem távolról sem volt szándékom ezzel a kérdéssel mint olyannal foglalkozni, már csak azért sem, mert azt hiszem, hogy én volnék a legalkalmatlanabb egyén arra, hogy a háború előtti külpolitikának — hogy ugy fejezzem ki magam — menetét magyarázhassam. Nem magyarázhatom már csak azért sem, mert hiszen betekintésem sem lehet az ügyekbe annyira, mint a kormányon lévő férfiaknak. Amit én mondottam, az kizárólag egy történelmi tény volt. Azt állítottam és állítom most is, hogy a világtörténelemben ezer példát lehet felhozni arra, hogy arra a kérdésre nézve, hogy ki kezdte meg a háborút, mindenki igyekszik áthárítani