Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-592
502. országos ülés 19Í5 deczember 7-én. kedden. \i-l\) házat, de akaratlanul, ösztönszerűleg ő is a rendszer liű tükrévé vált, amely mindent szólamokkal akar elintézni, mindent takargatni akar, ele nem akarja megmutatni és nem akarja bevallani igazán, hogy mi rejlik a takaró alatt. (•Ügy van! a baloldalon.) A t. pénzügyminister ur törvényjavaslatát igy czimezte (olvassa): »Az 1915/16. költségvetési év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1915. évi XV. t.-cz. hatályának az 1915/16. költségvetési év végéig való kiterjesztése tárgyában a pénzügyminister 1207. számú törvényjavaslata.« Egy tekintet erre a javaslatra és egy tekintet az 1915. évi XV. t.-cz.-re meggyőzi az embert, hogy ezek nem azonos törvényjavaslatok. Az a törvény, melynek meghosszabbítását tartalmazza ez a javaslat, nem azonos 5. §-ában, 8. és 9. §-ában az előttünk lévő javaslattal. Az 1915: XV. t.-cz. tiz szakaszból áll, ez a javaslat pedig tizenötből. Ebben a javaslatban módosítások, nóvumok vannak, igy az ágyugyárrészvénytársaság tőkefelemeléséből származó 15 millió koronának a budgetbe való beállítása, a betegápolási pótadónak 5%-ra való felemelése stb. T. pénzügyminister ur, már a legelemibb pontosság is azt követelné, hogy ha be méltóztatik terjeszteni egy javaslatot, akkor annak czime fedezze teljesen a tartalmat. Távol állok attól, hogy azt imputáljam neki, hogy itt szándékosság van, de mindenesetre nagy pongyolaság, nagy tiszteletlenség és a törvényhozásnak semmibevétele, ha ilyen törvényjavaslatot méltóztatik a t. pénzügyminister urnak aláírásával megerősíteni. (Ugy van! balfelöl.) De nekem az a kifogásom is van — és ez is egyik oka annak, hogy miért nem szavazom meg e javaslatot —hogy semmi okot nem látok fenforgónak arra nézve, bogy a t. pénzügyminister ur uj indemnitással lép a törvényhozás elé. Elég ideje volt, hogy egy rendes budgetet dolgozzon ki, és a mostani háborús idők kétszeresen azt a kötelességet rótták a t. pénzügyminister úrra, hogy egy részletes államháztartást mutasson be nekünk, mert annyi baj gyülemlett fel, annyi bajt okozott ez a háború az országnak, hogy a t. kormányra nézve is előnyös lett volna, ha mi az egyes tárczákat sorra vehettük volna, közösen inegtanácskoztuk volna, mit lehet tenni, mi a nép kívánsága, mint lehet segíteni, és ezáltal is legalább megnyugtatólag hathattunk volna ä nagyközönségre. (Ugy van! balfelöl.) De meg van fosztva a. képviselőház a kritika szabad jogától is, mert ha tekintem a mostani házszabályoknak azt a rendelkezését, hogy négy nap alatt végezni kell az indemnitási vitával, ezáltal a jni kritikajogunk, amelyet nem saját érdekünkben, hanem az ország érdekében kívánunk itt gyakorolni, igen szűk korlátok KEPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVII. KÖTET. közé van szorítva. Ez még inkább szembeötlő, ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a t. túloldal ép ugy részt akar venni a vitában, mint mi, amihez teljes joga van, mert hiszen a parlamenti tanácskozásnak az a technikája, hogy kölcsönösen meg akarjuk egymást győzni és a beszédre jöjjön az ellenbeszéd. Ha tehát ezt tekintetbe veszszük, akkor a kritikus számára az általános vitában és a részletes vitában csakis két nap áll rendelkezésre. Ez olyan időkben, mikor a parlament szünetel, mikor a képviselőknek nincs alkalmuk arra, hogy kifejtsék a ház színe előtt az ország szükségleteit, kettőzött igazságtalanság, a parlamentarizmus kijátszása. (Ugy van! balfelöl.) De ebbe a törvényjavaslatba, mondom, belefoglaltattak olyan dolgok is, amelyek külön törvényhozási aktusokat igényelnek. Maga az a 15 millió koronányi követelés, amelyet a magyar ágyúgyár támaszt az államháztartással szemben, nagy vitára, beható kritikára ad okot. Fogadja a t. pénzügyminister ur elismerésemet azért az őszinteségért, amelylyel leírta az indokokat, amelyek őt arrakésztették, hogy ezt a makszimálisan 15 millió koronát kitevő összeget itt az indemnitási törvényjavaslatba volt kénytelen felvenni. A t. pénzügyminister uré a dicsőség, hogy ellenjegyezte, de nem tartózkodhatom annak kijelentésétől, hogy ezt a jelentést egy nagyon, de nagyon becsületes hivatalnok irta, mert ritkán olvashatunk ilyen elitélő kritikát a kormány egész viselkedéséről, amelyről talán lesz szerencsém a részletes vitában beszélni, — ahol leirja az elkövetett baklövéseket, ahol leirja azt, hogy nekimennek egy nagy gyár alapításának és nem is teszik azt, amit a legutolsó kunyhó építésénél megtesznek: hogy tanulmányozzák a talajvis 7 onyokát. Mikor azután már elhatározták a gyár létesítését, mikor már megkapták a területeket, rájönnek arra, hogy ott olyan talajvizek vannak, amelyek a rendesnél sokkal mélyebb alapozásokat követelnek, amiből azaitán nagy költségtöbblet származik. Ez lehetetlen eljárás. Ilyen nagy üzemnél persze vízvezetékre is van szükség és utólag kisül, hogy nincs elég vizük. És miért teszik az ágyugyárat mégis épen oda? Megmagyarázom: mert kortes-politikát akartak itt is űzni, egy várost, amelynek bizonyos képviselője volt, meg akartak jutalmazni. Teleszky János pénzügyminister: Ellenzéki a képviselője! (Zaj balfélöl.) Rakovszky István: Ellenzéki? (Derültség balfélöl.) Az ellenzék azt állítja, hogy nem ellenzéki, hát alkalmasint olyan pseudo-ellenzéki lehet. (Derültség balfélöl.) Azt mondják, hogy nem ellenzéki. Nem is hiszem, hogy ha ellenzéki lett volna a képviselő, igy jutalmaztak volna meg egy várost. Volt ebben a törvényjavaslatban egy más intézkedés is, amely az állami hivatalnokok 42
