Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-592

312 592. országos ülés 1915 deczember 7-én, kedden. esztendő alatt Amerika 7877 millió koronával több árut vitt be Európába és több pénzt hozott ki Európából. Ujabban már megjelentek a szeptemberi és októberi kimutatások; ezek még gyorsabbnak mutatják ezt a proezesszust. Ha méltóztatnak most azt nézni, hogy mit jelent ez az egyes árukra nézve, akkor megláthatják, hogy Amerika eladott egy esztendő alatt az ententenak búzát és lisztet 482 millió dollár értékben, robbanószereket 41.5 millió dollár értékben, kémiai szereket 46 millió dollár értékben, húst 220 millió dollár értékben és — a t. házat érdekelni fogja — Amerika eladott egy év alatt az entente-nak szamarakat és öszvéreket 91,500.000 dollár értékben. Ebből látszik, t. ház, hogy itt egy óriási eltolódás történt ; Amerika egy esztendő alatt 7 milliárd pénzt hozott át Európából Amerikába. Az a kérdés most, mi ennek a következménye. A következménye az amerikai közgazdáknak nagy panasza. A panasz az, hogy Amerikában annyi az arany, hogy nem lehet vele többé az értékeket mérni. Az arany megtagadta értékmérő szolgálatát. Ez a jelentés azt mondja, hogy nem elég, ha egy országba arany jön, az arany plethóriája ép ugy árdrágulást okoz, mint a pajárpénz szaporítása. Hanem azt mondja a jelentés, — és ezzel az utolsó megjegyzéssel végeztem ezzel a jelentéssel, — >>hogy az arany nem ér semmit, ha ember nem jön vele«. Ami az amerikai bankároknak ebből a jelentéséből kiviláglik, az az arany értékének, a pénznek megzavarodása abban, hogy mérjen, ami összefügg az ázsióval. Ez, t. ház, egy közgazdasági látcmány, merem mondani, traiiszezedentális vizió. Ha volna költészet a pénzügyi tudományban, — és bizony nagyon sok van benne — hasonlítani merném ezt ahhoz, amikor Dante a pokol nyolezadik körének hatodik fordulatábna leirja az ólomcsuklyásokat. Csuklyában járnak ezek, amely kívül sugárzó arany, belül azonban ólomból van és az ólom súlya alatt összeroppannak. Ilyen a közgazdaság aranymérése is. Kivül még sugárzó arany, de benne van már a nagy gazdasági megzavarodik, azért, »mert —

; amint az amerikai bankárok jelentik — az arany nem ér semmit sem ember nélkül«. T. képviselőház ! Mikor két évvel ezelőtt e helyről szóltam, azt mertem mondani, hogy közgazdasági eszközeink depressziót, nagy vihart jeleznek. Hogy ez a nagy vihar világháború lesz, azt nem tudhattam, nem is mondtam. Nem tudhattam, nemcsak mérőeszközeink fogyatékos voltánál fogva, hanem azért is, mert ha volt ország, amelyben senki sem gondolt világháborúra, az bizonyosan Magyarország volt. (Igaz ! ügy van !) De ép ugy, ahogy mertem akkor ezt fejtegetni, ugy merem mai méréseim alapján azt mondani a t. háznak, hogy nagyon kellene csalódnom, ha a háború után a közgazdasági elméletek helyébe nem lép egy uj elmélet, uj törekvés, uj szervezés. És ennek alapja, méltóztatnak meglátni, nem lesz más. mint az amerikai bankároknak a sok arany fölött való az a jajkiáltása, hogy az arany nem ér semmit ember nélkül : vagyis az emberi munkának az arany és a pénz fölé való emelkedése. Ezzel, t. ház, befejezvén fejtegetéseimet, még csak két konzekvencziát mernék levonni ebből az amerikai jelentésből. Az egyik, t. ház, az, hogy ma voltaképen nincs jobb üzlet, mint ha valakinek Amerikában pénze van s azt Amerikából hazaküldi. Azelőtt, ha egy amerikai magyar földet akart vásárolni 10.000 koronáért Magyarországon, 2030 dollárt kellett neki onnét elküldenie. Ma ha 10.000 koronáért földet akar venni, csak 1390 dollárt kell Amerikában postára tennie. Ebben én a nagy diszparitásnak egy vigasztaló, egy összekapcsoló momentumát látom. Látom pedig abban, hogy az amerikai magyarság saját önzésénél, saját számításánál fogva is e diszázsió folytán szorosabb viszonyba fog jönni velünk. Talán nem túlozok, ha azt mondom, hogy a háború után ez is elő fogja mzoditani azt a kívánságunkat, hogy az amerikai magyarság egy része hazajöhessen és résztvehessen egy nemzeti telepítési politikában. Talán segíthetnénk abban, hogy a háború után egy közgazdasági határőrvidéket állítsunk fel, amelyen ővelük szorosabb összeköttetésbe lépünk. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás balfelől.) Ezek voltak, t. ház, azok az észrevételek, amelyekkel szíves türelmüket bátor voltain fárasztani, és most még csak egy pár megjegyzést kell hozzátennem. (Halljuk! Halljuk l) Visszatérek arra, hogy 1913 novemberében bátor voltam azokról a közgazdasági mérőeszközökből, amelyek csekélységemnek rendelkezésére állottak, igen pesszimisztikus módon, bizonyos jrolitikai következtetéseket is levonni. Ezek a konzekvencziák nem bizonyultak egészen meddőknek. Most is nagy élénkséggel, bizonyos tapogatózással nyúlok ehhez, de azt hiszem, hogy mint a szőnyegkészltésnél, aki dolgozik, csak a csomókat, szálakat látja, mégis ezekből a csomókból, szálakból tud valamit kombinálni, de a nagy kéjjet, amely készül, csak önök látják,'azok, akik elölről és világtörténelmi összefüggésben szemlélhetik, — ugy azt merem mondani, hogy e közgazdasági szálacskákból már látszik egy bizonyos nagy kialakulás, egy bizonyos ornamentika, amelyet önök, a t. ház többi tagjai, jobban észre fognak venni. Hiszen kétségtelen, - hogy a világtörténelem szövőszékében már rajtunk keresztül szövődik ennek az uj szőnyegnek, ennek az uj alakulásnak a mintája, és ma még csak azért nem látjuk, mert magunk is benne vagyunk azok között, akik ezeket a csomókat kötözgetik. De ezek a közgazdasági jelenségek, ezek a méregetések már bizonyos világosságokat mutatnak. Ugy vagyunk evvel, mint amikor az ember nagy ködben egy városhoz közeledik. A város jelenleg a béke. Még nem látni a várost, de az égen látni bizonyos világosságokat, amelyek elárulják azokat a fényforrásokat, amelyek a városban láthatók. Ugy képzelem, hogy a mai ködben, amely a nemzetközi helyzetet jelenti, már láthatunk bizonyos világosságokat, amelyek talán közgazda-