Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-559
559. országos ülés 1914nem tér, ha az mindjárt a targygyal nem is függ össze. A mai napon történt rendzavarásokkal kapcsolatosan kénytelen volt az elnök a szót tőle megvonni, majd a nagy zajban kénytelen volt másodszor is figyelmeztetni, hogy üljön le, mert ö állva maradt és ugy látszott, hogy folytatni akarja beszédét. Gr. Andrássy Gyula: Nem is akart beszélni. Szász Pál előadó: Ezek alapján a mentelmi bizottság javasolja, hogy Polónyi Dezső képviselő urat a házszabályok 251. §-ának 2-, 3. és 4. pontjába ütköző cselekmény miatt, miután a bizottság megállapította, hogy a mentelmi jog megsértése fenforog, a házszabályok 254. §-a második bekezdésének következményeivel a 251. §. ötödik bekezdése alapján a ház üléseiből 15 egymásután következő ülésnapra tiltsa ki. (Helyeslés jobbfelől.) Már most vagyok bátor bejelenteni, — hogy többi előadmányaimban ne legyen szükség ezt megismételnem — hogy egy ülésnapnak tekintendő minden oly naptári nap, amelyen a ház, vagy a háznak valamely bizottsága ülést tart. Egy ülésnapnak tekintendő egy naptári nap akkor is, ha a ház egy napon több ülést tart. vagy ha több bizottság tart egy napon ülést, A háznak ez a határozata a határozathozatalát követő najjon veendő foganatba. Elnök: Vitának helye nem lévén, kérdem a t. házat, móltóztatik-e a most előterjesztett javaslatot elfogadni vagy nem? (Igen!) A ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadja. Sághy Gyula: Igazságos birák. (Zaj.) Szász Pál előadó: Ugyancsak a mai nap délelőttjének folyamán a mentelmi bizottsághoz utasittatott Palugyay Mór országgyűlési képviselő ur, aki azon inczidens alkalmával, midőn Polónyi Dezső képviselő úrtól a szó megvonatott, rendzavarással és lármával helyezkedett szembe az elnökkel. A mentelmi bizottság véleménye az, hogy mindenesetre szigorúbb elbírálás alá esik egy olyan képviselőnek az elnök intézkedéseivel való szembehelyezkedése, aki nem szónok, aki a tárgyhoz nem szól, aki a szónoknak kijáró utasítás folytán támadt zavart arra használja fel, hogy a házban további zavarokat okozzon. Pláne áll ez Palugyay képviselő ur ténykedésére, aki az elnökkel szembe fordulva neki a következőket kiáltotta: »Hazugság! Alávalóság !« (Élénk felkiáltások a jobboldalon: Hallatlan !) A képviselőház elnöke akkor, mikor kötelességet teljesít, teljes joggal számit és kell, hogy számítson arra, hogy a házszabályokban lefektetett jogkörében a háznak minden egyes tagja — a jelen esetben a mentelmi bizottságra hárul a feladat — az elnököt megvédi, az elnöknek elégtételt szerez. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Épen azért, mivel személyes jellegű volt a sértés, az elnök ellen irányuló, azért a Julius 22-én, szerdán. 61 mentelmi bizottság tisztelettel javasolja, hogy a ház Palugyay Móricz országgyűlési képviselőt a házszabályok 251. §-a ötödik bekezdésének alapján a 254. §. második bekezdésének következményeivel üléseiből 30, egymásután következő ülésnapra, tiltsa ki. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Vitának helye nem lévén, következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat: Méltóztatik a mentelmi bizottságnak Palugyay Móricz képviselő úrra vonatkozólag épen most előterjesztett javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A ház a javaslatot elfogadja. Ehhez képest mondom ki a határozatot. Szász Pál előadó : T. képviselőház! Ugyanezen inczidenshől kifolyólag a mentelmi bizottsághoz utasittatott Polónyi Géza képviselő ur. Azt hiszem, hogy az ügy részletesebb indokolása felesleges, mivel annak a ház minden tagja tanuja volt. Minthogy azonban a nagy zajban esetleg a ház tagjai nem hallhatták a Polónyi Géza képviselő ur által használt kifejezéseket, nehogy indokolatlannak látszassák az, hogy nála szintén 30 napi kitiltást hozok a bizottság nevében javaslatba, megismétlem azokat a kifejezéseket, amelyeket Polónyi Géza képviselő ur használt. Az elnök felé fordulva többször ezt kiáltotta: »Hazudik! Hazudik!* (Elénk felkiáltások a jobboldalon: Hallatlan! Botrány! Egy volt minister.) Midőn kénytelen voltam ezen sajnálatos tényállást a háznak tudomására hozni, tisztelettel javaslom, hogy a ház Polónyi Géza képviselő urat üléseiről 30 r egymásután következő ülésnapra tiltsa ki. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Vitának helye nem lévén, következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat: Méltóztatik a mentelmi bizottságnak Polónyi Géza képviselő úrra tett javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A ház a javaslatot elfogadja. Ehhez képest mondom ki a határozatot. Szász Pál előadó: T. képviselőház! Sümegi Vilmos képviselő ur szintén a mentelmi bizottsághoz utasittatott és pedig azért, mert a délelőtt történt inczidens alkalmával egy elnöki intézkedésre ezt kiáltotta! »Disznóság!« (Mozgás jobbfelől.) és folytonos zajjal és lármával az elnök intézkedéseivel szembe helyezkedve az ülés és a képviselőház rendjét zavarta. A mentelmi bizottság tisztelettel javasolta, hogy Sümegi Vilmos országgyűlési képviselő ur a házszabályok 251. §-a ötödik bekezdésének alapján a 254. §. első bekezdésének következményeiveljegyzőkönyvi megrovásban részesittessék. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Vitának helye nem lévén, kérdem a t. házat: méltóztatik a mentelmi bizottságnak javaslatát Sümegi Vilmos képviselő úrra vonatkozólag elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!)