Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-559

60 55y. országos ülés 19H Julius 22-én, szerdán. • bet ró az ügyvédi karra, azért, mert a bélyeg­illetékek emeltetnek, még pedig különösen lé­nyegesen a magasabb összegű pereknél. Ámde, t. ház, eltekintve attól, hogy a na­gyobb összegre szóló pereket túlnyomó részben mégis a nagyobb ügyvédi irodákban, a nagyobb személyzettel biró ügyvédek látják el, akiknek az ügyvédi irodája talán nincs is ugy túlhal­mozva kis perekkel, agy, hogy nagyobb gondot fordíthatnak ezeknek a pereknek a felbélyegzé­sére, mint azok az ügyvédek, akiknek irodája kis perekkel van túlhalmozva, mégis ritkábbak lévén a nagyobb perek, kellő gondossággal ki­kerülhető lesz a helytelen bélyegezés esete. Mindazonáltal, t. ház, épen azért, hogy doku­mentáljam, hogy igenis, arra törekszem, hogy az ügyvédi kar helyzetét amennyire lehet, könnyit­sem, daczára annak a könnyítésnek, amely a 82. §-ban van, hogy ezentúl nem a kétszeres, hanem a másfélszeres illeték fizetendő, de mivel az illeték felemelése folytán esetleg mégis elő­fordulhat, hogy a másfélszeres illeték czimén fizetett büntetés is nagyobb, mint az eddigi két­szeres illeték: a 82. §-nál hajlandó leszek olyan módosításhoz hozzájárulni, hogy ez a felemelt illeték 50 K-nál nagyobb nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) T. ház! Ma a helyzet az volt, hogy a leg­magasabb bélyeg 50 K, ennek kétszerese 100 K a felemelt illeték czimén fizetett összeg azonban 50 K-nál nagyobb nem lehetett. Ha ezt be­vesszük ebbe a javaslatba, ez lényeges könnyítés lesz az ügyvédi karra, mert többet semmi szin alatt sem fog fizethetni, mint amennyit ma fizet és miután az illeték másfélszeresét fogja általában fizetni, tehát tulajdonképen sokkal kevesebb lesz fizetendő, mint eddig. Azonkívül a 83. §-nál olyan módosítást szándékozom javas­latba hozni, hogy az ötszörös összegű illeték négyszeresre csökkentessék. (Mozgás balfelöl.) Négyszeres van az egész közigazgatási eljárásban is és bajos volna ennél lejebb menni, azonban az ötszörös illetéknek négyszeresre való csök­kentéséhez készséggel hozzájárulok. Ismétlem, nagyon sajnálom, hogy a többi módosítást adminisztratív nehézségek miatt nem fogadhatom el, de én azt hiszem, hogy sikerülni fog a nagyobb illetékeknek készpénzben való lerovására megfelelő jó módozatot találni, amire nézve ugyan kötelezettséget nem vállalhatok, de törekedni fogok erre és ez is hozzá fog járulni ahhoz, hogy az ügyvédi kar helyzete e javas­lattal szemben megkönnyittessék. Ezek után tisztelettel kérem a szakasznak az előadó ur módosításával való elfogadását. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. E szakaszhoz módosítás adatott be az előadó ur részéről, továbbá Springer Ferencz, Egry Béla, Tüdős Jánzs és Sághy Gyula képviselő urak részéről. A házszabályok értelmében először az eredeti szöveget teszem fel szavazásra és amennyi­ben ez nem fogadtatnék el, fel fogom tenni a kérdést — mint a legközelebb állóra — az előadó ur által indítványozott módosításra. Amennyiben a szöveg ezzel a módosítással el­fogadtatnék, a további módosítások elesnek, amennyiben pedig nem fogadtatnának el, ugy sorrend szerint, mint a javaslathoz legközelebb állót Sághy Gyula képviselő ur módositását, azután Egry Béla képviselő ur módosítását, azután Tüdős János képviselő ur módositását fogom szavazás alá bocsátani. Kérdem most már méltóztatik-e a szakaszt eredeti szövegezésében elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A ház a szakaszt nem fogadja el. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a szakaszt eredeti szövegezésében az előadó ur által java­solt beszúrással, illetőleg módosítással elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) A ház a szakaszt az előadó ur által előadott módositással fogadja el és így a többi módosítás elesik. Miután az idő előrehaladt, a napirend tár­gyalását félbeszakítjuk. A mentelmi bizottság előadója fogja megtenni jelentését. (Zaj és moz­gás a baloldalon.) Szász Pál előadó: T. képviselőház! A ház ma délelőtti ülésén a ház határozata folytán a mentelmi bizottsághoz utasíttattak Polónyi Dezső, Palugyay Móricz, Polónyi Géza és Sü­megi Vilmos képviselő urak. A mentelmi bizott­ság a házszabályok 251. §-ának rendelkezése szerint 24 órán belül jelentést, illetőleg javasla­tot köteles tenni a háznak. A mentelmi bizott­ság megbízása folytán ezen kötelezettségnek te­szek eleget, mikor Polónyi Dezső országgyűlési képviselő ur mentelmi ügyére vonatkozólag a bizottság javaslatát leszek bátor előterjeszteni, A tényállást a mentelmi bizottság a gyors­írói jegyzetek és a tegnapi képviselőházi napló betekintése után állapította meg, még pedig azért használta fel a tegnapi najűót is, mert a kép­viselőház elnökének Polónyi Dezső képviselő úrral szemben alkalmazott figyelmeztetése képen azért vált szükségessé, mert Polónyi Dezső ország­gyűlési képviselő ur állandóan zavarta a tanács­kozás menetét és tiszteletlen formában az elnök­kel szembehelyezkedett. A tegnapi naplóból ki­tűnik, hogy nevezett képviselő ur három izben részesült rendreutasitásban délelőtt és két izben délután. Ezenközben a nevezett képviselő ur a tegnapi tárgyalások során a következőket mondta: »ám tessék tőlem megvonni a szót, én nem másról, hanem erről a sérelmes rendelkezésről beszélek és akarok beszélni; ha nem tetszik, tessék megvonni tőlem a szót, de én kijelentem, hogy ezt folytatni fogom és ettől magam elté­ritteteni nem engedem.« Tehát a tegnapi napon a képviselő ur kijelentette azt, hogy az elnök intézkedéseivel szembehelyezkedik és attól a szándékától, hogy elmondja azt, amit akar, el

Next

/
Oldalképek
Tartalom