Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-559

559. országos ülés 1914- Julius 22-én, szerdán. 45 nek második sorában benne van (olvassa): »Valamint ha a megbecsülhető tárgy értékét sem a fél be nem jelentette, sem azt az eljárás folyamán meg nem állapitotta« — tehát ebben az esetben készpénzben fizetendő — aki ezt elolvassa, megnyugszik abban, hogy neki nem kell semmiféle illetéket lerónia kiszabás előtt és ha ebben megnyugszik, ellene leletet fognak felvenni a 34. §. alapján megállapított érték erejéig, mert a 67. §. viszont megállapítja, hogy igenis a 37. §-ban megállapított érték erejéig le kell róni a határozati illetéket, azután átteszik az iratokat illeték kiszabás végett, amennyiben többlet állapittatik meg, életbe lép a rendes illetékkiszabási eljárás és akkor neki a differencziát készpénzben kell lerónia. Már most hogy ebben a tekintetben félreértés ne essék, hogy az a fél magának a törvénynek szövegezése folytán kárt ne szenvedjen, ezt tendálja az én módosításom, amelyet itt az első bekezdés után voltam bátor proponálni. Ami illeti már most a második rendelkezést, amely vonatkozik a fizetési meghagyási eljárásban kiadott fizetési meghagyásokra, a váltó, kereskedelmi utalvány, kötelező-jegy és csekk alapján kibocsátott fizetési és biztosítási meghagyásokra, nemkülönben a közjegyzői okirat alapján elrendelt végrehajtást rendelő végzésekre, ezek tekintetében nóvum foglaltatik a javaslatban. Amint méltóztatik tudni, az 1894: XXVI. t.-cz. 34. §-a ezekben az ügyekben máskép rendelkezett, amennyiben ugyancsak kimondta a törvény, hogy ezekben az ügyekben a hozott, határozat közlendő az illetékkiszabási hivatallal, amennyiben azonban kifogás adatott be, akkor a hivatal a kifogásról is értesítendő és ebben az esetben az illeték kiszabá.sa és behajtása az ítélet jogerőre emelkedéséig felfüggesztendő. Már most én az általános vita folyamán voltam bátor rámutatni, hogy a jelenlegi javaslat rendelkezése a múlttal szemben óriási adminisztraczionális hátrányokat jelent, mert megterheli az illetékkiszabási hivatalokat teljesen felesleges munkákkal, amennyiben azon munkának igen nagy része utóbb, ha a kifogásoknak a bíróságok helyt adnak, rektifikálandó lesz és be fog következni számos olyan eset, amikor az illetéket törölni, vagy a befizetett illetéket visszatéríteni kell és uj befizetési meghagyásokat kell kibocsátani azon felekkel szemben, akiket a jogerős bírói ítélet az illeték viselésére kötelez. Ennek következtében én javaslom, hogy az utolsó pont kihagyásával az 1894: XXVI. t.-cz. 20. §-ának 3. pontja felvétessék a következő szövegezésben (olvassa) : »Ha az illeték kiszabása végett közölt váltóbirósági fizetési ós biztosítási> meghagyás és illetve a végrehajtást rendelő végzés ellen kifogások adattak be, erről az illeték kiszabásával megbízott hivatal szintén értesítendő és a kifogások utáni eljárásban hozott jogerős vóghatározat, ide értve a perbeszüntető végzést is, esetleg pedig a létrejött birói egyesség ugyanazzal közlendő. A kifogások beadása az illeték előírását ós a már előirt illeték esedékességét és behajthatóságát a jogerejü véghatározat, perbeszüntető végzés vagy birói egyesség beérkeztéig felfüggeszti. Ezzel kívánom restituálni a régi gyakorlatot, amely nemcsak a felek, hanem az adminisztráczió érdekei szempontjából is helyes. Ajánlom módositásomat elfogadásra. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Kivan még valaki szólni ? Csermák Ernő képviselő ur kivan szólni. Csermák Ernő: T. ház! A 44. §-nak ezt az utolsó rendelkezését én is sérelmesnek tartom. Ezek a rendelkezések vonatkoznak a fizetési meghagyásos eljárásban kiadott fizetési meghagyásra, a váltó, kereskedelmi utalvány alapján kibocsátott fizetési és biztosítási meghagyásra, harmadszor a közjegyzői okiratokra. Ezekkel kapcsolatban a javaslat azt a rendelkezést tartalmazza, hogy amennyiben 5000 K-át meghalad az eljárás tárgyának az értéke, a fizetési meghagyást azonnal közölni kell az illetékkiszabási hivatallal, az illetéket ki kell szabni és be is kell szedni. Ez a rendelkezés tehát az ilyen természetű dolgokat hátrányosabb helyzetbe hozza, mint amilyenben vannak egyéb perek, mert egyéb pereknél az az eljárás, hogy csak amikor az Ítélet jogerőre emelkedik, akkor közöltetik az Ítélet az illeték kiszabása végett az illetékes adóhivatallal. Amikor fizetési meghagyásnak kibocsátásáról, vagy váltó stb. alapján eszközölt fizetési meghagyás kibocsátásáról van szó, kisebb Ítéleti illetéknél a gyakorlatiasság szempontjából helyesnek tartom, hogyha 5000 K-ig magán a kérvényen rovatnak le ezek a bélyegek. E tekintetben tehát kifogást nem teszek. Azonban nagyon is kifogást teszek abban a tekintetben, hogy amikor kiszabás alá eső ítéleti illetékről van szó, akkor ezen ügyeket hátrányosabb helyzetbe hozzuk, mint amilyenben vannak más perek. Elsősorban arra hivatkozom, hogy ezen rendelkezés a fizetési meghagyásos eljárást az 5000 K-án felüli ügyekre vonatkozólag teljesen tönkre fogja tenni és ezen eljárást a felek semmi körülmények között nem fogják igénybe venni, mert ha a fél, akinek egyszerű ellenmondással meg lehet szüntetni a fizetési meghagyásos eljárását, kénytelen az ítéleti illetéket már előzetesen viselni, holott az ő pere esetleg évekig eltarthat, akkor sokkal egyszerűbb, hogy ha ő közönséges kereset alakjában kéri a megidézést, az elmarasztalást, mert akkor nincs kitéve annak, hogy előre le kell róni az esetleg igen tetemes Ítéleti illetéket, amelyet ez a szakasz kontemplál. Ezt mondhatom a váltó és kereskedelmi perek tekintetében is, ahol nagyobb illetékről van szó; de ugyanez áll továbbá a közjegyzői okirat alapján elrendelt végrehajtás esetében is. Már most a törvényjavaslat ezen rendelkezést akképen indokolja, hogy oka részint az, hogy az ilyen határozatok ellen érvényesített