Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-577
500 5?7. országos ülés 1915 május S-én, szerdán. magyar hazához. Amikor a háború kitört, látni kellett volna, mint ostromolták az osztrákmagyar konzulok lakásait, hogy jöttek volna vissza a nemzet igazainak védelmére, hogy fegyvert fogjanak ők is. Nekem e, tekintetben személyes tapasztalataim vannak. És azóta egy ujabb ok van, amely miatt magyar véreink visszakívánkoznak. És az az ok, amiért magyar véreink visszakívánkoznak, nem más, mint hogy Amerika semlegességet fogadván, ennek daczára voltak amerikai intézkedések, amelyek e semlegesség rovására ellenünk történtek. Amerikában azonban — ha szabad közvetlen tapasztalataimat megmondanom — az államjiolgár nemcsak adóalany és kihágási objektum, hanem szabad polgár. A köztársaság elnöke ott ép olyan munkás, mint amilyen egyenjogú akármelyik egyszerű munkás. Csak két kis szempontra mutatok rá és itt a vallás- és közoktatásügyi minister urnak szíves érdeklődését hívom fel. Amerikában minden vallás, minden nemzetiség szabadon állithat fel iskolát és taníthat azon a nyelven, amely neki tetszik, de egy nyelven tanítania kell: angol nyelven. Nálunk is hasonló intézkedésre volna szükség. De mondok egy másikat. Amerikában, mikor a gyermek az első lépést teszi az iskolába, kezébe kap egy kis amerikai zászlót, amelyre rá van írva a na]), amelyen a gyermek az iskolába lépett és a gyermek neve. Ezt a zászlót elviszi haza; a szülő vagy a gyám őrzi ezt a zászlót és mikor vasárnap a gyermek a kötelező istentiszteletre elmegy, akkor a zászlót magával viszi. Bármilyen ünnepélyes alkalom van, nemzeti vagy családi, a kis zászló előkerül, de előkerül akkor is, mikor a polgár munkát vállal; ez az ő talizmánja, ez a fehércsillagos és pirossávos zászló végigkíséri az élet utjain és lelkesedést ad neki, hűséget és kitartást ahhoz a földhöz, amelyen él és boldogul. Ezt tegye meg a t. kultuszminister ur, adjon gyermekeink kezébe magyar nemzeti színű zászlót, amelyik kisérje el a magyar állampolgárt élete végéig, akármilyen nemzetiséghez tartozzék is, akármilyen nyelvet beszéljen is; ez legyen a közös érintkezési pont a nemzetiségek között. (Élénk helyeslés balfelöl.).. Arra, hogy az a kicsi mustármag, amelynek én is védője akarok lenni, kifejlődjék és amerikai véreinket visszahozza, nem szükséges a csábítás. Én, aki nagyon sok magyar emberrel érintkezem, ugy tömegekkel, mint egyesekkel, mondhatom, hogy ha mi intézményes alkotásokat csinálunk, amelyek biztosítják azt, hogy ha az a magyarból lett amerikai polgár visszajön, itt szintén szabad, független, önálló polgár lesz, élvezi a szabadságjogokat, részesül a választői jog legszélesebb kiterjesztésében; ha a gazdasági intézkedéseknek, a megélhetésnek oly biztositékát állítjuk fel, hogy nem hiába fáradt haza, akiíor bizony véreinknek nagy tömegét tudjuk hazahozni. A megélhetésre vonatkozólag — hiszen nagy uraink 1848-ban óriási áldozatot hoztak á jobbágyság felszabadításával, azok a latifundiumok, amelyek szétterjednek Magyarországban, nem adnak-e talajt arra, hogy a visszatérők megélhetését szolgálják ? A földmivelésügyi minister urnak fiókjában régen hever egy igen jól megfogalmazott telepítési törvényjavaslat. Égy szóval, becsületes, tiszta intézményeket kell itt a háború után megteremteni. Ezen törjük a fejünket, nem párturalmi, hatalmi kérdéseken. T. képviselőház, én sok mindenről akartam itt beszélni, nem az ellentétek hangján, hanem ellenkezőleg, azért, hogy értsük meg egymást. De érzem én is annak súlyosságát, hogy sok beszéddel ne igen töltsük az időt. Amit én elmondottam, becsületes, őszinte módon szükségét találtam, hogy ezeket elmondjam. Csak még egy kijelentést kell hogy tegyek. Elég szomorú ránk nézve, hogy ugy van, hogy egyike vagyok a képviselőház legrégibb tagjainak, (Éljenzés) talán húszan sincsenek, akik régebben tagjai a képviselőháznak, mint ón. És ezen idő alatt mindig szolgálatában állottam tiszta, becsületes, önzetlen meggyőződéssel a függetlenségi és 48-as párt törekvéseinek. (Éljenzés balról.) Már gyermekkoromban ez az eszme buzdított engem a további tevékenységre. Sokat küzdöttem, fáradtam és hogy a költő szavait idézzem: Mint annyi millió, Az Ég ha tudja, hányan, Bolyongtam én is E nagyvilágban. . Fény, vihar köszöntött, Volt üdvben, bajban részem, De csüggni nem tudok, E szűk parányi léten. Miért ? Mert azt látom, hogy annak a hosszú küzdelemnek, amelyben részt vettem, az emléke elpárolgott. Nem sajnálom — nem sajnálom az időt; talán emlékemből is kitöröltem az eseményeket. Elveszhetnek a küzdelem jelenségei mind. Nem sajnálom. Csak egyet sajnálnék, azt, hogyha az a küzdelem, amelyet a magyarság vérével, szenvedéseivel, keserűségével, hősiességével vívtunk, amelyet a mi hadseregünk egy hatalmas történelmi pontra emelt fel, hogyha ez nyomtalanul veszne el, hogyha ennek emléke nem maradna, hogyha ennek nem lenne gyümölcsöthoző és boldog jövőt igérő eredménye. (Tetszés balfelöl.) T. képviselőház! Azt akarom látni, hogy nem hiába küzdöttünk, nem hiába véreztünk. Azt akarom látni, hogy mennél hamarább következzék el egy uj Magyarország napja, amely Magyarországban szabad, boldog legyen mindenki. Ugy legyen, hogy a magyar boldog legyen saját édes hazájában, saját határain belül. (Élénk helyeslés a bál- és a szélsöbaloldalon.)
