Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-575
575. országos ülés 1915 május 3-án, hétfőn. 419 lem, sürgős, ideiglenes expediens gyanánt ajánl a kormány a t. háznak anélkül, hogy ezáltal a végleges, szerves reform szükségét kétségbe vonná, vagy elodázni akarná. Momentán, ideiglenesen a maga felelősségére segített a kormány akként, hogy felhatalmazta az elsőfokú hatóságokat, hogy azokban az esetekben, a melyekben az illető esaládok a segélyre rá vannak szorulva, ideiglenesen a törvényhozás ujabb rendelkezéséig a segélyeket tovább folyósitsák. Nézetem szerint a kormánynak ezt a felelősséget magára kellett vennie, (Helyeslés !) hogy hézag ne álljon be, de természetesen ez a megoldás csak addig maradhat hatályban, amig alkalma van a törvényhozásnak a dologgal foglalkozni és a dolgot megfelelőbb alapon rendezni. Ily alap gyanánt jelentkezik az, amit a törvényjavaslatban javasolunk, ami azonban, ismétlem, a végleges rendezés szükségét egyáltalán meg nem szünteti, minek folytán a t. képviselő ur által előterjesztett határozati javaslathoz készséggel hozzájárulok. (Helyeslés.) Még csak néhány felvilágosító szót kell adnom a rokkant-ügy kezelésére nézve. (Halljuk! Halljuk !) Nem tagadom, ez is egyike azoknak a számos kérdéseknek, amelyekkel az illető kormányközegek előzetesen, a béke idejében, kellőleg nem foglalkoztak, melyeknek megoldását kellően elő nem készítették. Egy nagy háború egész sorozatát veti fel az óriási kérdéseknek, amelyeket tulaj donképen előre végiggondolni, amelyekről előre gondoskodni nem lehet. Ennek folytán a rokkant kérdés kezelésében is, azt hiszem, mindenütt a világon és — fájdalom — nálunk is, bizonyos késedelem állott be. Ma már a dolog, nézetem szerint, tisztán áll azok előtt, akik kötelességszerűen foglalkoznak vele. A rokkantnál három momentum jön kérdésbe ; először az orvosi utókezelés, amire szükség van, hogy a rokkantság lehetőleg a minimumra szállittassék, másodszor a kiképzés az illető eset specziális viszonyaihoz képest, tehát az illető egyén vagyoni, foglalkozási, családi viszonyaihoz, fizikai állapotaihoz és szellemi kvalifikáczió jához képest, harmadszor bizonyos patronázsszerü munka abban az irányban, hogy azok a korlátolt foglalkozási képességgel és keresetképességgel kikerült rokkantak, akik bizonyos irányban kiképeztettek, kiképeztetésüknek megfelelő keresethez juthassanak. Mindjárt hozzáteszem, hogy a kérdések ez egész komplexusában államnak és társadalomnak karöltve kell működnie, az állami és a társadalmi tevékenységnek szerves összefüggésben kell lennie. A társadalom működése természetszerűen főként a teendők harmadik csoportjára irányul, melyben természetesen állami segítségben kell részesülnie, mint ahogy viszont a két első feladat teljesítésében az államnak rendelkezésére kell, hogy álljon a társadalom segitőkeze. Folyamatba van téve egy országos bizottság utján a rokkantakat gondozó társadalmi szerveknek konstruálása az egész ország területén, ami módot fog nyújtani arra, hogy az egyes, korlátolt keresetképességgel bíró rokkantak megfelelő keresethez jussanak és hogy a teljesen keresetképtelen rokkantak elhelyezése és gondozása a társadalom hatékony felügyelete alá kerüljön. (Helyeslés.) Mert, hogy mindjárt ezt a kérdést is említsem, mind a keresetképtelen rokkantaknál, mind az árváknál csak a legkivételesebb esetekben gondolnék bizonyos kaszárnyaszerű intézményekre. (Élénk helyeslés.) Lehetőleg arra kellene törekedni, hogy a keresetképtelen rokkantak is, az árvák is, családi körben vagy a családi körhöz hasonló szeretetteljes magánkörben nyerjenek elhelyezést, ami természetesen nemcsak a hatóságoknak, hanem a társadalomnak is éber felügyeletét kívánja meg. (Helyeslés.) Ez tehát olyan kérdés, amelyben bizalommal fordulunk a társadalomhoz és kérjük segítségét. Ami magát a gyógyítást és a kiképzést illeti, ezek a kérdések nézetem szerint összefüggő egészet alkotnak. Kezdetben, mielőtt az orvosi kezelés megkezdetett volna, fájdalom, előfordult, hogy egyes rokkantak felülvizsgálat utján a hadsereg kötelékéből elbocsáttattak, amint sebük begyógyult, amint a szorosan vett sebkezelés megszűnt, mielőtt tehát az utókezelés megtörtént volna. A jövőre ezt ki akarjuk egészen küszöbölni és a czél, amire törekszünk s amire az eddigiek alapján már kifejezhetem reményemet , \ogy birjuk a többi faktorok beleegyezését is, az, hogy ez az utókezelés mintegy automaticze folytatása legyen magának a szorosan vett sebgyógyitásnak, hiszen a legtöbb esetben nem is lehet azt a napot megállapítani, melyen az általános sebkezelés befejeztetett s ez a specziális utókezelés kezdődik. Az utókezelés ugy operatív vonatkozásában, mint ortopédikus és balneisztikus vonatkozásában beleilleszkedhetik magába az eredeti gyógyításba. Mert minél korábban jut a beteg ilyen szakszerű kezeléshez, annál tökéletesebb az eredmény, tehát magának a betegnek is érdeke az, hogy ez az utókezelés mentül korábban, már a tulaj donképeni sebkezelés alatt kezdetét vehesse. Ugyancsak az utókezeléssel áll kapcsolatban a gyakorlati képzés is. Gyakorlati képzést mondok, mert hiszen a fősúlyt mezőgazdasági és ipari gyakorlati ügyesség elsajátítására kell fordítani, arra, hogy azok, akik egy vagy más tagjukat elvesztették, vagy akiknek egyik vagy másik tagjuk megbénult, ezzel a csökkent fizikai képességgel is elsajátítsák valamely mezőgazdasági vagy ipari ágban a testi ügyességnek azt a fokát, amely őket keresetképessé teszi. Ennek, mondom, az ortopédikus és balneisztikus kezeléssel kapcsolatban kell megtörténnie, olyan gyógyintézményeket keü tehát létesíteni, amelyek egyesitik magukban mind a két feltételt. Erre a czélra kiválóan alkalmasnak mutatkozik Budapest székesfőváros, nemcsak azért, mert itt rendelkezésre áll mindaz, amit az orvosi tudomány nyújthat, hanem különösen az ittlevő meleg forrásoknál fogva is, minek folytán a balneisztikus 53*