Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-575

418 575. országos ütés 1915 május 3-án, hétfőn. A jelen esetben tartózkodni kívánok t. ház minden vitától, tartózkodni azért, mert én ebben a felelős állásban nem láthatok ma egyebet, mint az országnak, a nemzetnek azokat az óriási élet­érdekeit, amelyek képviseletére és megvédésére kell megfeszítenünk összes erőnket (Helyeslés és taps a jobboldalon.) és óvakodni akarok a vita hevében kiejthető minden oly szótól, amely bár­mily tekintetben akaratlanul is e nagy érdeket veszélyeztetné (Helyeslés a jobboldalon.) Arra a hazafiságra appellálok, amelynek a t. el­lenzék minden tagja e háború egész ideje alatt oly elismerésreméltó tanujeleit adta, midőn az ország érdekében, kérem, hogy e szempontot igyekezzünk szemünk előtt tartani jíártkülönbség nélkül mind­nyájan. (Helyeslés a jobboldalon.) Épen azért jelen­leg csak néhány inkább felvilágosító megjegyzésre szorítkozom. Az egyik a külügyminister személyében be­állott változásra vonatkozik, amelyre nézve azon magától értetődő megjegyzés mellett, hogy termé­szetesen azt a felelősséget, amely a magyar kor­mányt és elsősorban a magyar ministerelnököt a külügyek tekintetében megilleti, amint eddig, ugy ezután is teljes mértékben vállalni fogom, csak annak határozott kijelentésére szorítkozom, hogy a külügyminister személyében beállott változás nem jelent változást a külügyi politika irányzatára és alapelveire vonatkozólag. (Helyeslés a jobb­oldalon.) A másik megjegyzésem az árulókra vonatkozik. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház ! A leghatározottab­ban állithatom, hogy ha ebben a háborúban magyar állampolgárok részéről fordultak is elő netalán árulási tünetek, ugy azok a legldvételesebb, egy-két sporadikus esetre szorítkoznak. Bátor vagyok a leghatározottabban kijelen­teni, hogy ami az ország északi részét illeti, az ottani nem magyarajku lakosság hazafiúi hűsé­gének kétségtelen tanujeleit adta és e tekintet­ben még olyanokat is jobb meggyőződésre hozott, akik a háború kezdetén az ország e részén lakó nemzetiségi polgártársainkról kevesebb elisme­réssel nyilatkoztak. Ami pedig az ország déli részén,, tulaj donké­pen kevésbbé a szorosan vett Magyarországnak, mint Horvát-Szia vonországok területének némely részén előfordult jelenségeket illeti, én nem aka­rom a tényeket letagadni, igenis fordultak elő a lakosság némely részének politikai érzületeire igen kellemetlen világot vető jelenségek, de azok is sokkal, de sokkal kisebb jelentőségűek, sokkal, de sokkal kevesebb egyénekre terjedő és kevésbbé általánosak voltak, mint ahogy azt némelyek gondolták és kiváltkép ellenségeink híresztelték. (Igaz! Ugy van!) Öva intek attól, (Halljuk!) hogy a háború folyamán könnyen előforduló hí­reszteléseket, amelyek, ismétlem, legrosszabb eset­ben is sokkal kisebb horderejű igazságnak igen nagyarányú, hibás általánositását rejtik maguk­ban, el ne higyjük és különösen ezek terjeszté­sével ne menjünk ellenségeink segítségére. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezek után még csak azt jegyzem meg, hogy a választójog kérdésének fejtegetésébe ezúttal nem találnám czélszerünek belemenni. A mai pillanat e kérdés megoldására tényleg nem alkalmas és csak megvilágításául álláspontomnak és kiegészí­téséül múltkori igen rövid nyilatkozatomnak va­gyok bátor megjegyezni azt, hogy a magam részé­ről egész helyénvalónak látom a katonai szolgálat minden oly tekintetbe vételét, amely csakugyan szelekczió jellegével bir. Hogy egyebet ne emiit­sek, az érvényben levő választójogi törvény is választójogot ad az altiszteknek. Annak idején meg­fontolás tárgyává lehet tenni egyéb hasonló eszme­menetben forgó kérdéseket is. Ismétlem, annak, hogy olyanokat, akik a harcztéren csakugyan személyi kiválóságuknak adták tanújelét, a vá­lasztójog adományozásánál is tekintetbe vegyük, nézetem szerint, megvan a teljes jogosultsága. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás és zaj a bal­és a szélsőbaloldalon. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk !) Most már áttérek előttem szólt t. képviselő­társam határozati javaslatára, illetőleg arra a kérdésre, amelyre a határozati javaslat vonat­kozik, t. i. a rokkantak ügyére. Méltóztassék meg­engedni, hogy azt legalább bizonyos vonatkozá­sokban összekapcsoljam az özvegyek és árvák kérdésével. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy ugy a rokkantakra, mint az özvegyekre és árvákra vo­natkozólag is a ma létező katonai ellátási sza­bályok a mai viszonyoknak egyáltalán meg nem felelnek. (Igaz ! ügy van !) A magam részéről is teljesen osztom a t. képviselő ur azon álláspontját, hogy a ma hatályban levő törvények korszerű reformját a háború után azonnal munkába kell venni és meg kell valósítani. Ehhez járul egy másik körülmény: a rokkantak, özvegyek és árvák hiányos ellátását pótolhatta volna esetleg a családtagok részére biztosított államsegély. E tekintetben azonban az 1882. évi XI. t.-cz. azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a rokkantak családjai azonnal az illetőnek a hadsereg kötelé­kéből való elbocsátás után, az elesettek hátra­maradt családjai pedig a haláleset után félesz­tendőre elvesztik az államsegélyt. Ugy hogy a törvény e rendelkezése folytán, amelyet bizo­nyosan nem gondoltak végig minden konzekven­cziájában azok, akik annak idején megalkották, az az eset állott be, hogy az özvegyek és árvák, valamint a rokkantak családtagjaikkal együtt tulajdonképen ép akkor vesztették volna el az államsegélyt, amikor arra a legnagyobb szükségük van. (Igaz ! Ugy van !) E hézag betöltésével nem lehetett a békét megvárni, nem lehetett megvárni a szerves alko­tást. A hézag betöltésére bizonyos ideiglenes ren­delkezést kellett foganatosítani. Ily ideiglenes rendelkezésnek tekintjük a törvényjavaslat 6. §-ában foglalt rendelkezéseket, amelyeket, ismét-

Next

/
Oldalképek
Tartalom