Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-575

575. orsiágös ütés 1915 május 3-án, hétfőn. 417 napirendre tűzése mellett szavaztam. (Halljuk/ Halljuk 1) Anélkül, hogy gróf Károlyi Mihály t. képviselőtársam széleskörű fejtegetéseinek részletes taglalásába bocsátkoznám,- azon határokon belül, amelyeket a rnai körülmények között e kérdés megvitatásának időszerűsége tekintetében magamnak vontam, csak azt vagyok bátor itt jelezni és esetleges utólagos félreértések elkerülése czéljából hangsúlyozni, hogy én a magam részérő] a radikális választójognak hive nem vagyok. Azonban természetes, hogy én a szelekcziónak egy olyan alakját tartom szükségesnek ebben a kérdésben, amely a magyar állam fennállását nem veszélyezteti. (Helyeslés balfelől.) Mert, t. ház, hogy a mai háborús világból vegyek egy rossz, ha ugy tetszik, sántikáló hasonlatot, a lövészárokba sem állitanám be még a legerősebb férfit sem anélkül, hogy meggyőződtem volna arról, hogy vájjon tud-e azzal a fegyverrel bánni. (Helyeslés.) Ezt, bizonyos sántikáló analógiával kiterjesztem az alkotmány sánczaira is. (Halljuk !) De épen azért, mert a szelekczió alapján állok, nem fogadhatom el a t. ministerelnök ur okoskodását és érvelését sem, sőt, mondhatom, az ő érvelése erősített meg engem azon elhatározásomban, hogy a Rakovszky-féle inditványt napirendre tűzését megszavazzam. (Helyeslés balfelől.) Mert mit mondott az igen tisztelt ministerelnök ur — és rám nézve ez a döntő — ? Főképen kettőt. Először azt, hogy (olvassa) : »Én abban a tényben, hogy valaki a harcztéren volt és ott kötelességét hiven és bátran teljesítette, ezt a szelekcziót nem tudom felfedezni.« Azután azt mondta (olvassa) : »Akik fizikai okokból nem váltak be és nem mentek el a harcztérre, ha elmehettek volna, ha alkalmasak lettek volna, ott ép ugy teljesítették volna kötelességüket, mint azok, akik a harcztéren vannak.« (Mozgás balfelől.) Én ezt a tényt abszolúte nem akarom kétségbe vonni, de ezzel az érveléssel, ezzel az okoskodással mindenféle szelekcziót. mindenféle kautálét és korlátot meg lehet czáfolni. (Ugy van! balfelől.) Mert honnan tudom én azt, hogy az az ember, aki nem fizet 20 koronás czenzust, ha fizetne ekkora czenzust, megbízható választó volna-e vagy sem. (Derültség balfelöl.) Másodszor — csak egész röviden akarom ezt megjegyezni — az analfabétánál már egy kissé sántikál ugyan az az analógia, de ott sem merném oly határozottan kimondani, hogy minden analfabéta, ha irni-olvasni tudna, akkor is okvetlenül olyan, mondjuk, korlátolt, vagy olyan műveletlen volna, mint ma, hisz akkor az irni-olvasni tudásnak igazán nagyon problematikus értéke volna. De nem fogadhatom el ezt a tételt már elvileg sem, épen azon históriai alapnál fogva, amelyet igen sokszor hallunk hngoztatni, épen a történelmi osztályok szupremácziája szempontjából sem. Mert anélkül, hogy itt hoszadafmas történeti fejtegetésekbe bocsátkoznám, csak azt vagyok bátor kérdezni, hogy ugyan honnan szerezte ezt a történelmi KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVI. KÖTET. inteüigenczia a szupremácziáját, illetőleg elsősorban hol szerezte, ha nem a harcztéren ? (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Harmadszor t. ház, én belátom azt, hogy a mai hadviselés teljesen más alapokon folyik, mint abban az időben, azonban erre vonatkozólag is vagyok bátor álláspontomat kifejezni, (Halljuk ! Halljuk !) és ez a következő : Még ma is, a néphadsereg idejében — mert végtére is az — a tömegharczok idejében is széles e világon angol, franczia, orosz és mindenféle nyelven a mai háborúban résztvevők mind azt mondják a csatatérről, hogy az a becsület mezeje. T. ház, nem azért nevezik azt a becsület mezejének, mintha azok, akik fizikai okoknál fogva otthon maradtak, mind a becstelenség fertőjében fetrengenének, hanem igenis azért nevezik még ma is, a néphadsereg, a tömegharczok idejében a csatateret a becsület mezejének, mert végtére is a csatatér az a hely, ahol elsősorban tehet tanúságot a polgárból lett katona a legszebb polgári erényről is, arról t. i., hogy épen nem az a bizonyos fizikai erő a legfőbb kincs, épen nem az élet a legfőbb kincs, hanem ellenkezőleg, hogy a férfinak értékesebb kincse a becsület, valamint a nemzetnek a szabadság és a népeknek a függetlenség. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hagyjuk a teóriákat, hisz mindez végtére is többé-kevésbé teoretikus és akadémikus értékkel bir ugy pro, mint kontra a mai körülmények között; annyi azonban bizonyos, hogy ha a háború után tényleg elérkezik az a jsillanat, hogy a választói jog reformjának megoldása elé állíttatunk, akkor, remélem és hiszem, hogy mindnyájan egyek leszünk abban a felfogásban, — és ne méltóztassék ezt triviális hasonlatnak venni — hogy az a legutolsó közhuszár vagy az az átlőtt lábú magyar baka egymagában legalább is annyit ér választói jogosultsága szempontjából, mint az otthon maradt, nélkülözhetetlen ludtalpunak huszkoronás czenzusa. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és ä szélsőbaloldalon.) Elnök : A ministerelnök ur kivan szólni! Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház! (Halljuk ! Halljuk !) Midőn felszólalok, hog)^ előttem szólott t. képviselőtársam határozati javaslatával szemben állást foglaljak, méltóztassanak nekem megengedni, hogy egyúttal egy pár, lehetőleg rövid megjegyzést tegyek a vita folyamán eddig elhangzottakra. (Halljuk I) T. ház ! Talán felesleges mondanom, — ugy hiszem ma már, fájdalom, elég hosszú közéleti pályám erről tanúbizonyságot tehet —, (Halljuk ! Halljuk !) hogy sohasem tértem ki sem a felvetett kérdések megvitatása, sem esetleg élesebb támadások tárgyalása és visszautasítása elől sem. (Ugy van ! jobbfelől.) Azt hiszem, hogy talán mindnyájan méltóztatnak elismerni azt, hogy ebben a tekintetben is igyekeztem akkor, amidőn ezt láttam feladatomnak, teljesíteni kötelességemet. (Igaz ! Ugy van I jobbfelől.) 53