Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-575

410 575. országos ülés 1915 május 3-án, hétfőn. tanám, ha ezen tétel ilyen alacsony mérvben vétetnék fel. (Igaz ! Ugy van ! a bál- és a szélsőbaloldalon,) Mert, engedelmet kérek, mit jelent az, ha ez a tétel ilyen alacsony összegben marad meg ? Jelenti azt, hogy a mai megélhetési körülményekhez mért létminimumot sem biztositjuk annak az embernek, aki viszont a csatatéren létének maximumát, életét áldozta fel. (Élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen engedelmet kérek, ilyen körülmények között a háború vége, a béke nem a győzelmet és nem a békét jelenti a rokkant részére ; a béke ebben az esetben az uj küzdelmet, a létért való keserves küzdelmet jelenti, (Igaz ! Ugy van ! baljelől) azzal a különbséggel, hogy amig ma csak az arra való fizikailag erőseket küldjük a frontba, akkor beállítjuk a mindennapi élet küzdelmeibe a rokkantakat, akik erejüket künnhagyták a-csatatéren. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én tehát az indemnitásban kontemplált segélyeket elégteleneknek tartván, igen kérem, hogy ezt a kérdést ne méltóztassék ugy felfogni, mintha ezáltal a pretoriánusoknak — gondolom, ezt olvastam a múltkor valahol — ajándékokat és jutalmakat osztogatnánk, (Igaz ! Ügy van ! balfelől.) hanem ellenkezőleg ugy, hogy ezen nagy világháborúban Magyarország is vegye ki részét ennek a nagy szocziális problémának lehető kielégítő megoldásában. (Igaz! Ugy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Midőn világszerte ezen világháborúnak legkülönbözőbb csataterein a mi katonáink a hősiességnek és vitézségnek eddig úgyszólván nem is ismert uj fogalmát ismertették el nemzetközileg, akkor bocsánatot kérek, elmehetünk mi is az internaezionálizmus azon határáig, amely bizonyos megélhetési minimumokat — és most a külföldi példákra nem akarok hivatkozni — igenis biztosit a rokkant és keresetképtelen katonáknak. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Végül, t. képviselőház, rátérek röviden arra az uj szakaszra, amelynek intenczióit teljesen helyeslem. És kérdem, t. ház, hogy ha egyszer felveszik azt a, mondjuk pönalizálást, amely ezen 7. §-ban kifejezésre jut, ha szükségét látják annak, hogy megállapítsák azon igazságos feltételeket, amelyek mellett az illető rokkant ezen igazán nyomorúságos segélyt is elveszti, akkor, bocsánatot kérek, én azt hiszem, nem valami hadi titoknak elárulásáról lett volna szó, ha a keresetfokozás más módjait is meg méltóztattak volna említeni, ha nem is ebben a paragrafusban, de általában véve a bizottsági jelentésben. így elsősorban, eddig legalább sem a kormányoséin a bizottság részéről semmiféle felvilágosítást, vagy nyilatkozatot nem hallottam, csak olvastam a lapokban, hogy ilyenek léteznek, hogy ezek a g}^akorlati oktatások, ezek a tanfolyamok voltaképen hol, milyen városokban, müyen feltételek mellett, mennyi időre, stb. tartatnak meg. Én igen nagy fontosságot tulaj donitok annak, hogy ez a módja a keresetképesség fokozásának minél szélesebb körben ismertté váljék, minél inkább menjen át a köztudatba, hogy a kormány ezen a téren is hajlandó és ha hajlandó, mit hajlandó tenni ? Másodszor nem látom akadályát annak, hogy esetleg pályadijakat tűznének ki bizonyos találmányok, készülékek, eljárások stb. feltalálóinak díjazására, amely készülékek a rokkantak keresetképességét fokoznák. Ezt is a legnagyobb nyilvánossággal, sőt szerintem reklámmal kellene megcsinálni. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbalőldalon.) Harmadszor, nem látom be akadályát annak, miért no lehessen elvileg kimondani, hogy egyenlő feltételek esetén mindenesetre előnyben részesülnek ugy az állami, mint a megyei szolgálatnál — és azt hiszem, bizonyos nyomást lehetne gyakorolni e tekintetben egyes nagyobb intézetekre és uradalmakra, — azok, akik csatatéren voltak, ezek közül megint azok, akik az ellenség előtt megsebesültek. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Ezzel röviden, mozaikszerűen kifejtettem azon álláspontomat és azokat az indokokat, amelyeknél fogva én a jelen javaslat rendelkezéseit el nem fogadom, mert ezeket teljesen elégteleneknek tartom és a magam részéről a következő határozati javaslat elfogadását vagyok bátor kérni. (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa) : »A hiz utasítja a kormányt, hogy a háborúban rokkanttá váltak és hozzátartozóik, valamint a háborúban elesettek özvegyei és árvái átlátásáról rendelkező törvényeket sürgősen vegye revízió alá és oly javaslatot terjeszszen elő, mely a keresetképteleneknek tisztességes megélhetését biztositsa.« (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) »A ház egyúttal utasítja a kormányt, hogy ezen határozatot megfelelő módon juttassa hadbanálló katonáink tudomására.« (Helyeslés bálfelől.) T. képviselőház ! Ismétlem és ez természetes is, hogy én nem a betűre fektetem a fősúlyt, hanem az elvre ; nem arra, hogy ez szószerint közöltessék hős katonáinkkal, de igenis arra, hogy amennyiben ezt elfogadni méltóztatnának, tudomást nyerjenek a ház határozatáról. Mert ebben az értesítésben, hogy ugy mondjam, ebben az üzenetben ismét egy ujabb tanújelét látom annak az erkölcsi kapcsolatnak, amely ez ország és hadbanálló fiai között fennáll, ujabb bizonyítékát látom annak a ténynek, ugy befelé, mint kifelé is, hogy ez az élethalálküzdelem, ez a harcz nem valami túltengő militarizmusnak hódító hadjárata, nemcsak a katonaságnak, nemcsak a hadseregnek harcza, hanem az egész nemzetnek küzdelme, (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a jobboldalon.) amely őseitől örökölt hűséggel és kitartással a monarchia létét védve saját jelenéért, saját fennállásáért, saját jövőjéért küzd. (Élénk helyeslés és taps.) Ezek után egész röviden át kivánok térni azokra a kérdésekre, amelyek épen a háborúval kapcsolatosan a választói jog terén is felmerültek, annyival is inkább, mert a múltkoriban Rakovszky István t. barátom indítványának