Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-574
574. országos ülés 1915 április 2it-én, csütörtökön. 405 az emberben lakozik : a hála érzete. (Élénk helyeslés, tetszés és taps a baloldalon.) Ez a hálaérzet fog fényt vetni erre a törvényre, amely örökké ragyogni fog. (Elénk helyeslés és taps balfélől.) Kérem, fogadják el ezt az indítványt ugyanazzal az egyenes és igaz érzéssel, amelylyel én itt ezt az indítványt beterjesztettem. Kérem a t. képviselőházat, hogyha elváltak is utaink és hogyha mi már kezet fogni nem is fogunk, ebben az ünnepélyes pillanatban fogjunk még egyszer kezet, akkor, midőn mi az elismerés örökzöld babérjait együttesen akarjuk odanyújtani hős katonáinknak. Ajánlom indítványomat elfogadásra. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon és a szélsőbaloldalon.) Elnök: A ministerelnök ur láván szólni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Azt hiszem, azokban az érzelmekben, amelyekkel az egész magyar nemzet a harcztéren küzdő fiai iránt viseltetik, csakugyan egyek vagyunk. (Ugy van ! a jobboldalon.) Azt hiszem, ha arról van szó, hagy hadseregünk és hadseregünk egyes tagjai iránti hálánknak adjunk kifejezést, ugy ebben a kérdésben csakugyan mindnyájan kezet fogunk. En megvallom, t. ház, bizonyos tekintetben nehéznek érzem helyzetemet akkor, amidőn a t. képviselő ur indítványával szemben kötelességszerűig az objektív analízis álláspontjára helyezkedem. Azt hiszem, mindnyájunknak hajlama bizonyára az volna, hogy minden téren és minden alkalmat felhasználva adjunk kifejezést azoknak a büszke, örömteljes és hálatelt érzelmeknek, amelyek lelkeinket betöltik. Förster Aurél : A katonák is arra helyezkedtek volna, az objektív analízis álláspontjára ! (Élénk ellenmondás a jobboldalon.) Igen, igen ! . Gr. Tisza István ministerelnök: Én azt hiszem, hogy azt a magyar katonát, aki szembenéz a halállal és aki szembenéz hosszú heteken és hosszú hónapokon át emberfeletti nélkülözéssel és fáradalommal, nem egy bizonyos mámor, hanem igenis a férfinak objektív analízise vezeti, az az objektív analízis, amely felébreszti benne a minden kitartásra, minden erőfeszítésre képes hazafias kötelességtudást. (Mozgás és zaj a baloldalon. Helyeslés a jobboldalon.) Polónyi Géza : Az nem matematika, kérem ! Lovászy Márton : Frázis ! Elnök: Kérem Lovászy Márton képviselő urat, ne méltóztassék zavarni a tárgyalást. Gr. Tisza István ministerelnök: Én szerintem minden nemes felhevülés értékes és szép, de a legértékesebb a férfinak az az ideális elhatározása, amelynél a léleknek minden húrja együtt játszik, amelynél az érzelem, a szenvedély és a meggyőződés együtt van. (Ugy van! ügy van! a jobboldalon.) Ezért mondtam én azt, hogy a magyar nemzetnek ezekben a nagy napokban tanúsított erőfeszítésében igenis része van a nyugodt megfontoláson alapuló meggyőződésnek, a meggyőződésen alapuló férfias elhatározásnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Mielőtt továbbmennék, egy megjegyzésre szorítkozom. A t. képviselő ur alludált arra a körülményre, hogy bizonyos kiválóan vitéz magyar csapatok nem részesültek megfelelő számú kitüntetésben és azt mondta, hogy konstatáltatott, hogy a magyar csapatok vitézsége minden oldalról kellő elismerésben nem részesül. Itt bizonyos félreértés látszik fenforogni. A honvédelmi minister ur igen helyesen ráutalt arra, hogy ebben a tekintetben az egyes csapatparancsnokok eljárásában van a különbség. Ez olyan dolog, amin mindenesetre igyekezni kell segíteni, de amivel szemben bátor vagyok két körülményre figyelmeztetni. Az egyik az. hogy a mai hadviselés mellett mindig meglehetős tere van a véletlennek abban a tekintetben, hogy ki szerez kitüntetést és ki nem, eltekintve attól a véletlentől, amely minden háborúban szerepel, már csak azért is, mert hiszen a fővezér szeme nem tekinti be többé a seregeket és az egyes alparancsnokok szubjektív megítélése és felfogása óriási különbségeket eredményez a tekintetben, hogy ki terjesztetik fel kitüntetésre és ki nem. Mondom, ez a körülmény ebbe belejátszik és nagy hiba volna azt hinni, hogy ennek a sajnálatos ténynek előidézésében bárminemű része volna annak, mintha a magyar katonaság példátlan vitézségét bárhol illetékes helyen el ne isméinek. Nekem ismételten volt alkalmam érintkezni, találkozni — és ez a másik körülmény, amelyre utalni akarok — a hadsereg legilletékesebb tényezőivel és közvetlen meggyőződést szerezni arról a meleg elismerésről, amelylyel a magyar katonaság példátlan vitézségéről és példátlan egyéb katonai erényeiről nyilatkoztak. Nagyon sajnálatos volna, ha ebben a tekintetben bárminő félreértés forogna fenn. Ezek után visszatérek tárgyamhoz. Felveszem a fonalat ott, hogy mindnyájan bizonyára szivesörömest készen állunk a nemzet háláját és elismerését kifejezni harezban álló katonáink iránt. A kérdés csak az, hogy a választói jog kiterjesztése alkalmas eszköz-e ennek a hálának kifejezésére. (Felkiáltások a baloldalon : Igen! Igen !) Én tisztelem az ellenkező véleményt, de méltóztassék megengedni, hogy a magam véleményét is kifejtsem. (Halljuk ! Halljuk !) Az én szerény nézetem szerint e kérdésbe bizonyos félreértés játszik bele : az a felfogás t. i., mintha a választói jog megadása egyes egyének vagy társadalmi rétegek megjutalmazása volna. Nézetem szerint a választói jog nem jutalom, a választói jog állami megbízatás, az állam által az egyesre ruházott közjogi kötelesség, közjogi hivatás, amelylyel való felruházásnál nem a jutalom szempontja, hanem az állami közérdek szempontja a döntő. (Helyeslés a jobboldalon.)
