Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-573

573. országos ülés 1915 április 28-án

7 szerdán. 393 is mindjárt a panasz beérkezése után megkezdetett a vizsgálat. És miután Németh Elemér időközben bevonult és most tényleges szolgálatot teljesít, az egész vizsgálat az ő illetékes katonai hatóságához tétetett át, ahol bizonyára — ezt fel kell tételeznem —- a legnagyobb szigorral fognak eljárni. (Helyeslés.) Amennyiben tehát ezek a súlyos vádak bebizonyulnának, minden kétséget kizárólag el fogja venni megérdemelt büntetését. Ezzel kapcsolatban felhoz a képviselő ur egy másik kérdést, mintegy rámutatva arra, hogy a kivásárlások körül általánosabb természetű nagyobb hibák vannak és arra utal rá, hogy azok a kisgazdák, akiknek lovai és fogatai még az őszszel elvétettek, máig sem kapták meg pénzüket. Talán még a mai nap során egy külön interpelláczió keretében is felmerül ez a kérdés, azért tehát csak egész röviden érintem azt. Itt két különböző dologról van szó. Tényleg előfordult az egész országban az a baj, hogy fogatok és lovak igénybe vétettek kisgazdáktól, nagygazdáktól, a gazdaközönségtől; eredetileg talán ugy, hogy maga az illető katonai hatóság is a háború elején azt hitte, hogy azok rövid idő múlva vissza fognak bocsáttatni. Ezek elmentek a harcztérre, ahol előreláthatólag tetemes részük elértéktelenedett, sőt el is jmsztult. Az idő telt és az ilyen gazdák sem fogataikat, sem lovaikat nem kapták vissza, sem azok árát nem kapták meg. Ez a kérdés már októberben felhívta figyelmünket. Amint méltóztatnak tudni, már az országgyűlés novemberi ülésszakában épen a magyar kormány kezdeményezésére a kivételes intézkedésekről szóló törvénybe bevétetett egy szakasz, amelynek folytán ezen fogatok és lovak ára kifizetendő a gazdáknak. Amint ez törvénynyé vált, azon t. kollégáimmal és ministertársaimmal együtt, akiknek resszortját ez közelebbről érintette, megindítottuk és fáradhatatlanul folytattuk az akcziót abban az irányban, hogy ezek a gazdák pénzükhöz jussanak. A mi szerencsétlen, komplikált közjogi helyzetünknél fogva (Derültség balfelöl.) le kellett tárgyalnunk ezt a kérdést a közös kormánynyal . . . Förster Aurél: Kornéljuk, megváltozik! (Derültség.) Gr. Tisza István ministerelnök: T. uraim, azt, azt hiszem, senki sem tartja valami nagy szerencsének, hogy nekünk olyan állami közösségben kell az összes állami funkcziókat berendeznünk, amelyek igen sok vonatkozásban arra kényszerítenek, hogy más állam hatóságaival egyetértően járjunk el. (Élénk helyeslés balfelöl. Elnök csenget.) Azt hiszem, azt mindenki belátja, hogy sok mindent sokkal czélszerübben lehetne intézni . . . (Helyeslés és derültség balfelöl.) T. uraim, azt hiszem, talán komolyabb időket élünk, semhogy ebből tréfát lehetne űzni. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxvi. KÖTET. (Helyeslés.) Én ezzel természetesen semmi mást nem akartam mondani, mint azon magától értetődő tényt, hogy a mi kormányzatunkat sok tekintetben nehezíti és komplikálja az, hogy Magyarország a monarchia másik államával állandó kapcsolatban áll, amely kapcsolatot senki sem akar felbontani és amely, ha a t. képviselőtársam által kívánt formákat venné fel, ezt az egyetértő eljárást sok tekintetben talán még nehezebbé tenné. Förster Aurél: Azt még nem tudjuk! Gr. Tisza István ministerelnök: Talán!' Le kellett tárgyalnunk a kérdést az osztrák kormánynyal és a közös hadügyministerrel. Midőn ezek a tárgyalások befejeztettek, akkor pedig a gyakorlati végrehajtásnál voltak a legnagyobb nehézségek, különösen azoknál az igénybevételeknél, amelyek kevéssel a mozgósítás után történtek, részint mert sem a hatóságok, sem a katonai szervek a dologba kellőleg begyakorolva nem voltak, részint, mert maga a közönség sem tudta a dolgot. Az eljárás kellő pedantériával nem vitetett keresztül; a lajstromok nem készültek el; elvittek lovakat és fogatokat anélkül, hogy azok értékét kellőleg megállapították volna. Mikor fizetésre került a sor, kitűnt, hogy ha szabályszerűen akarunk eljárni, eltárgyalhatunk Ítéletnapig. Akkor megállapodást kellett létesíteni a közös hadügyminister úrral amelynél fogva a katonai parancsnokságok felhatalmaztattak a kifizetés teljesítésére akkor is. hogy ha a kimutatások nem felelnek meg teljesen a formáknak, de a magyar kormányhatóságok magukra veszik a felelősséget, hogy azoknak az embereknek járnak azok az összegek, akiket mint lovaik tulajdonosát igazolják. Akkor a magyar hatóságoknak kellett e tekintetben a formák hiányait pótolni. Minden katonai parancsnoksághoz kiküldöttünk külön egy megbízottat azzal a czéllal, hogy ott a katonai hatóság irodájában együtt dolgozva a katonai referenssel, a lehető leggyorsabban hozza rendbe annyira a dolgot, hogy a lovak ára kifizethető legyen. Csak ilyen módon lehetett elérni azt, hogy ezek a kifizetések ezelőtt néhány héttel megkezdődtek. Most már a kifizetések a^ ország nagy részében meg is történtek. Nem történhettek meg mindenütt, nem történhettek meg különösen ott, ahol olyan nagy hézagok és hibák voltak a kimutatásban, hogy még mindig dolgoznunk és laborálnuuk kell azok pótlásán. Biztosithatom a t. házat, hogy a kormány hónapok óta minden tőle telhetőt elkövet arra, hogy daczára a rendelkezésünkre álló adatok hézagos voltának, mindenki megkapja a tőle elvett lónak vagy fogatnak árát. Ez különben olyan kérdés, amely a belső nehézségek súlya alatt küzd és amely nem függ össze valami visszaélésekkel. Ha tehát én most azt, amit ilyen természetű visszaélésként a t. interpelláló . képviselő ur egybegyűjtött, meg50