Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-573

ím •573. országos ülés 1915 április 28-án, szerdán. teljesen hasznavehetetlen anyag. Az egyik szakértő azt jelentette, hogy 83 ló között nem volt egyetlenegy sem, amely száz forintot megért volna és bevettek közülök nagyon sokat 850 koronáért. Rakovszky István: Hallatlan! Huszár Károly (sárvári) : Nem titok Szatmár vármegyében, a főispán ur előtt sem titok, hogy ugyanez a Németh Elemér egy másik lósorozás alkalmával arany czigaretta-tárczával kedveskedett azoknak, akiktől neki lovakat kellett vásárolnia. Hátha egy vármegye közönségének tudtával nyugodtan el lehet ezt követni, akkor hogyan várjuk mi azt egyszerű primitív emberektől, hogy azok a közerkölcsök tekintetében máskép viselkedjenek. Elgondolni is borzasztó, hogy olyan gebékkel, amelyek közül az egyik transzport alkalmával az első 25 kilométernyi utón Vetéstől Nagykárolyig több darab elhullott, mit lehet majd csinálni, ha azokat 8—10 napi utaztatás után felviszik a frontra, ahol lehetséges, hogy sokszor 48 óráig, sőt tovább is igénybe vannak véve. , (Ugy van! bal felöl.) Én ebben a pillanatban nem akarok éles szavakat használni, azt az egyet azonban konstatálnom kell, hogy Németh Elemér eljárása nemcsak azzal a tiszti kardbojttal nem illik össze, amelyet visel, (Ugy van! Ugy van! balfelül) hanem a kereskedői tisztesség fogalmának legelemibb szabványait és kellékeit sem közelíti meg. (Ugy van! balfelöl.) T. ház ! Szatmár vármegyében azonban nemcsak lópanamák voltak, (Halljuk! Sálijuk!) hasonló dolgok történtek a menekültek ellátása terén. Előszöris meg van állapítva és tény, hogy hamis listák alapján számították fel a menekültek részére az ellátási pénzeket. Meg van állapítva, hogy a menekültek napi ellátási költségeiből jogtalanul és illetéktelenül levonásokat eszközöltek ; megyebeli lakosokat élelmeztek a menekültek czimén csak azért, hogy vállalkozás legyen. (Mozgás és derültség. Felkiáltások balfelöl: Hallatlan!) Közigazgatási emberek, így a rendőrfőkapitány ur jogtalanul és illetéktelenül kaucziókat szedett a menekültektől. Megfenyegették őket internálással, sőt bizonyos tekintetben internálták is őket egy vállalkozó j>ajtájában. Az internálás elől ők be akartak menni Szatmár városába. Azt mondták, hogy ők a 90 fillérből, amennyiből élelmezték őket akkor, lemondanak 40 fillérről; kiszámították maguknak azt, hogy 50 fillérből Szatmár városában valahogyan el tudják tengetni magukat, a többi pénzt, ami még dukálna nekik, ott hagyják a vállalkozónál, csak engedjék el őket, hogy bemehessenek Szatmárra és adjanak nekik naponként 50 fillért, mert azt hiszik, hogy akkor majd jobban tudnak megélni. A felszámított összegekből tényleg nem annyit kaptak, amennyi a belügyinmister ur tudomása szerint is a menekülők részére kifizettetett. Akárhányan vannak, akik látták a szatmári városházán, hogy csak 52 fillért kaptak meg az élelmezési pénzekből egy Schönfeld nevezetű egyén utján. Rendes uzus volt a megyében, hogy olyan családnál, ahol három-négy gyermek volt, be volt írva tizennégy, ahol két gyermek volt, ott be volt írva tíz, ahol pedig egyáltalán nem volt gyermek, ott be volt írva négy-öt, vagyis a menekültek létszáma sohasem egyezett az élelmezési költséggel. Eltekintve attól, hogy egy hatósági közeg, aki meg van bizva ezen élelmezési jegyek kiadásával, azt a vallomást tette, hogy Szatmár vármegyében csak ugy lehet az élelmezésen valamit keresni, hogyha nem létező menekülteket lát el az ember, (Derültség.) konstatálhatom azt is, hogy maga a főkapitány láttamozott olyan élelmezési jegyeket és kiutaltatott olyan pénzeket, amelyekről az illetők vallották, hogy még annak a menekülő községnek a hírét sem hallották, amelynek a nevére az illető utalványok ki voltak állítva. (Mozgás.) Ma már a belügyminister ur és Perényi államtitkár ur részint azon feljelentések hatása alatt, amelyeket nemcsak az anyagi kérdések miatt, hanem a köztisztasági és közegészségi viszonyok tekintetében minden oldalról felküldtek, Szatmár vármegyében megszüntette ezeket az állapotokat és ma már ezek a visszaélések nem forognak fenn. Én azonban kénytelen vagyok feltenni a kérdést: mindazok, akik elnézték hónapokon át ezeket a dolgokat, akik látói, tudói, tűrői és részesei voltak ezeknek a dolgoknak, miféle megtorlásban és büntetésben részesültek, mert ahogy én ismerem a magyarországi viszonyokat, a háború végén még valószínűleg nagy ordót és kitüntetést kapnak. (Élénk mozgás és zajos ellenmondások a jobboldalon és a középen. Ugy van! balfelöl. Felkiáltások a jobboldalon : Lerontja egész beszédének a hatását.) Elnök: Kénytelen vagyok a képviselő urat ezen általánosságban tett meggyanusitásért rendreutasitani. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj baloldalon.) Csendet kérek, képviselő urak. (Felkiáltások a középen: Mi is élitéljük!) Huszár Károly (sárvári) : Ha el méltóztatik ítélni, nagyon örülök. Rakovszky István: Majd a szavazásnál fogjuk látni! Huszár Károly (sárvári) : Vannak olyan képviselőtársaim, akik mindezt előbb tudták, mint én (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) és módjukban állott volna, hogy nem interpelláczió utján, hanem egy bizalmas szóval segíthessenek a bajokon. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Nagyon sajnálom, hogy nekem kell ezeket itt előhoznom, mert előhozhatták volna ők is. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Rakovszky István: Voltak ott szatmáriak, akik tudták! Huszár Károly (sárvári): Evek hosszú sora óta az egész észak-keleti Magyarország a leggyanúsabb szemmel nézte Pásztori Árkád üzel-