Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-573

573. országos ülés 19Í5 április 28-án, szerdán. 38Í ezt a tévhitet, a hatóság sem oszlatta el. Ellenben jöttek a kupeczek, szenzálok és ügynökök és sokkal olcsóbb áron összevásárolták a nép marháit és lovait és három nap múlva tömegesen felhajtották a szatmári piaczra, hol 2— 3—4 száz korona nyereséggel adták azokat tovább. (Zaj balfelöl.) Megtörtént, hogy Szatmár vármegyében a megyei munkapárt elnöke maga az ottani lapban tiltakozott az ellen és panasz tárgyává tette — Domahidy István, — hogy Szatmár vármegyében a rekvirálások idejét nem hozták a gazdaközönség tudomására a kellő időben és a kellő módon s igy lehetőséget nyújtottak közvetve a spekuláczióra és manipuláczióra. Panaszkodnak kisgazdák arról, hogy sokszor az illető szenzál sem készpénz fejében vette meg a lovakat, hanem nyolcz-tiz napos terminusra s mikor már átadta azokat a katonaságnak s a rekvirálás alkalmával megkapta pénzét, csak akkor fizetett a kisgazdáknak, természetesen azonban a közbeneső haszon akkor is megmaradt neki. T. képviselőház! Előfordult, hogy a katonai hatóság a közigazgatási tisztviselőhöz fordult Szatmárra és kért referencziákat arra nézve, hogy kik azok, akik ló- és marhaszállitásra ajánlatot tesznek, megbizhatók-e ? És csodák csodája, az illető közigazgatási tisztviselő, hatóság és közeg csak azt az embert ajánlotta megbízhatónak, akivel ő — Szatmáron mindenki tudja, ez ott köztudomású — egyenes üzleti összeköttetésben áll. Ezáltal a saját társának monojroliumot biztosított a német hadsereg részére való szállításoknál. De t. képviselőház, Szatmáron ezek a sajnálatos dolgok még továbbmentek. A Deutsche Südarmee részére vásároltak lovakat 170.000 koronáért, egy bont, egy utalványt kaptak a német intendaturára a szatmári kisgazdák s akkor megtörtént, hogy bár kötelesség lett volna a népet megnyugtatni, hogy ez a legbiztosabb pénz, mert a német hadseregtől mindenki teljes bizonyossággal megkapja a maga követelését, bár a pénz csak napok, esetleg órák kérdése volt, mondom, megtörtént mégis az, hogy ép a rendőrség emberei nyugtalanították a népet, hogy nem fogják megkapni pénzüket, csak akkor, ha a főkapitány személyesen megy el a német intendaturához és személyesen hozza el a pénzt. (Nagy mozgás és zaj.) Bocsánatot kérek, én ezt a dolgot nevem alatt feljelentettem és vállalom érte a felelősséget ! En azt hiszem, az ország érdekének szolgálok azzal, ha az előtt a német tisztikar előtt, amely ezeket a dolgokat tudta és megbotránkozott rajtuk, itt demonstrálom. (Igaz ! Ugy van ! Taps a bal- és a szélsobaloldalon.) Tehát elment a főkapitány és személyesen vette át a pénzeket, daczára annak, hogy Szatmár város polgármestere vele ugy egyezett meg, hogy a pénzt keresztülvezeti Szatmár város pénztárán és a városi pénztáron át fogják kifizetni. Még mielőtt a polgármester tudomást szerzett volna arról, hogy a pénz már megérkezett, a rendőrfőkapitány ur elkezdte a pénzek kifizetését és a gazdáktól levonásokat eszközölt a németek által kifizetett árból. Azt hiszem, hogy az utolsó napokban a belügyminister ur erre nézve már néminemű tájékozódást szerzett, hogy ez mennyiben és hogyan történhetett meg. Egy másik eset is volt; Szatmáron húsvét napján egy tartalékos huszárhadnagy: Németh Elemér, aki a mi hadseregünkben szolgál és mint huszártiszt feltétlenül tudja azt, hogy a mi hadseregünk milyen lovakat használhat, — mert egy huszárezred részére vásárolták a lovakat — felhajtott 83 darab lovat, amelyeket mind már előzetesen Csengerben a lóavatóbizottság besorozott. Ezek a besorozott lovak egész Szatmár város közönségének legnagyobb megbotránkozását hívták ki. A szatmári kisgazdák és birtokosok a vármegye szégyenének mondták, hogy ezeket a lovakat egyáltalában fel lehetett hajtani, olyan silány állapotban voltak. Szőrférges, kehes, sánta, íerokkant és tenyérnyi nagyságú nyilt sebekkel ellátott lovak, ismétlem, egytől egyig már mind besorozott lovak. (Mozgás balfelöl.) Midőn ott megjelentem, ezeket a lovakat lefényképeztettem . . . Rakovszky István: Jól tetted! Huszár Károly (sárvári): . . . a honvédelmi minister urnak rendelkezésére bocsátottam egynehány képet ezek közül, és midőn három napig a vásárnál jelen voltam, a lovak átvételét figyeltem, akkor az történt, hogy maga az illető állatorvos, akinek át kellett volna vennie a lovakat, és maga az illető főhadnagy konstatálta nem egy, de több esetben, hogy ezek a lovak nem azok a lovak, amelyeket a csengeri sorozóbizottság bevett, (Mozgás és felkiáltások balfelol: Hallatlan!) mert öt esztendős lovak helyett húsz esztendős lovakat, jelekkel ellátott lovak helyett jeltelen lovakat hajtottak fel, ugy hogy nekem nem maradt más hátra, mint a vádat ugy felállítani, hogy ha azokat a lovakat Csengerben tényleg elővezették, akkor a legszégyenletesebb visszaélést követte el a bizottság, ha pedig ezek a lovak nem azok a lovak, amelyeket Csengerben elővezettek, akkor hadseregünk biztonsága ellen a legnagyobb vétséget követte el a huszártiszt. Erre nézve is nevem alatt feljelentést tettem a honvédelmi minister urnái, és nagyon fogom kérni az ő szíves tájékoztatását, hogy ez a vizsgálat és nyomozás ma milyen stádiumban van. T. ház! Hozzáértő emberek, részben olyanok, akik magasrangu huszártisztek voltak vagy ma is azok, akik egész életükben a lótenyésztéssel foglalkoztak, igen előkelő pozicziót betöltő egyének megjelentek és végig vizsgálták ezt a lóanyagot — tudtommal Szatmár vármegye főispánja is — és megállapították, hogy az egy 49*