Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-573
S86 573. országos ülés 19ÍŰ április 28-án, szerdán. járásnak meggyorsításában méltóztassék a bajok orvoslását keresni. Hogy azonban rátérjek a konkrét esetekre, méltóztassék megengedni, hogy mindjárt eló'rebocsássam például a többiek között a legkisebbet, de azért mindenesetre egy érdekes jelenséget. (Halljuk! Halljuk.') Azt hiszem, ebben a törvényhozásban nincsen nézetkülönbség abban a kérdésben, hogy köztisztviselő olyan funkezióért, melyet hivatalos minőségében teljesít, sem bankoktól, sem senkitől semmiféle jutalékot, províziót nem fogadhat el. Azt hiszem, ebben a kérdésben egyetérthetünk. Köztisztviselő, aki az ő hivatalos kötelességét teljesiti, ezen funkcziójáért bankoktól külön jutalékot nem kapnat. (Igaz! Ugy van! Általános helyeslés.) Ha ez igy van, akkor méltóztassék nekem megmagyarázni, hogyan lehetséges az, hogy itt van a kezemben égy levél, amelyet át fogok adni a belügyminister urnak. Az illető, aki ezt az adatot szolgáltatta, felhatalmazott, hogy nevét a belügyminister úrral közöljem, nem kívánja azonban a nyilvánosság előtt való szereplést, mert még azt is röstelné, hogy ő bozzá egy ilyen ajánlattal fordultak. De a minister urnak át fogom adni az iratot és a minister ur tudni fogja, kiről van szó. Egy ministeri meghatalmazott, a Magyar Altalános Hitelbank papirosán, a terménybevásárlási kirendeltségtől ir egy levelet egy főjegyzőnek, amelyben csatoltan küld neki egy nyilatkozatot a következő szöveggel (olvassa): »Csatoltan küldöm Önnek ezt a nyilatkozatot a rekvirálási jutalékra vonatkozólag, s kérem, hogy azt becses aláírásával ellátva, postafordultával birtokomba juttatni szíveskedjék.« A ministeri meghatalmazott, aki itt szerepel, a következő jutaléki speisz-zettli aláírását kívánja ettől a köztisztviselőtől (olvassa): »A m. kir. ministerium 240/1915. M. -E. sz. a. kibocsátott rendelete alapján folyamatba tett rekvirálással járó teendőkkel kapcsolatban elvállalom még az elöljáróság czimére érkező zsákok kezelését, nevezetcsen azok átvételét, befuvaroztatásuk iránti intézkedés megtételét, a zsákoknak a készletbirtokosok közötti szétosztását, illetve az ezekkel való elszámolást, továbbá az ezen ügyben folytatandó levelezést és egyéb Írásbeli teendők ellátását. Ezen szolgáltatásaimért Ön nekem a zár alá helyezett gabonamennyiségekért tényleg átvett minden netto-métermázsa után 10 (tiz) fillér tiszteletdijat fog folyósítani az átvétel megtörténte után. Amennyiben azonban egy készletbirtokosnál az összes gabonanemekből együtt 1000 métermázsát meghaladó mennyiség vétetnék zár alá, ugy a tényleg átvett mennyiségből 1000 netto-métermázsáig 10 (tiz) fillér, 1000 métermázsát meghaladó minden netto-métermázsa után azonban csak 5 fillér tiszteletdíjban részesülök.« Rakovszky István: Ki van aláírva, micsoda bank ? Huszár Károly (sárvári): A Magyar Altalános Hitelbank. T. ház! Azt mondtam, hogy ez a legkisebb eset. Méltóztassék meggondolni, hogy amikor a mi üzleti életünkben máris panaszkodnak a tisztességes kereskedők, hogy ma már tisztességes üzletet sem lehet provízió nélkül kötni, helyes-e, czélhoz vezető-e, hogy szabadság adassék a köztisztviselőknek, hogy bankok részéről ilyen jutalékot felvegyenek? Mert ha ezt a jutalékot fel lehet venni, nem mindenkinek a lelkiismerete fog disztingválni, hogy más proviziót és jutalékot pedig nem fogok elfogadni. Itt a szisztémában magában van a hiba és ha attól a köztisztviselőtől a háború és az ország mostani állapota megkívánja, hogy a rekvirálásnál közreműködjék, akkor az a magyar tisztviselő — meg vagyok győződve róla — részint hivatalos kötelessége érzeténél fogva, s részint hazafias kötelességből meg fogja tenni azt, de semmi szükség sincs arra, hogy a Magyar Általános Hitelbank tisztviselői karunkkal ilyen jutalékokat biztosító szerződéseket kössön. Rakovszky István: Ugy van! Huszár Károly (sárvári): Nem akarok azokról a többi visszaélésekről beszólni, amelyekről ép ugy vannak tájékozva a többség soraiban, amint tájékozva vagyok én. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Csak czélzok reá, hogy Miskolczon, Budapesten, Szegeden, a debreczeni lóvásárral kapcsolatban, az ugocsamegyei dolgokkal kapcsolatosan, amelyekre nagy részletességgel nem fogok kiterjeszkedni s amelyek közül csak azokat leszek bátor megemlíteni, amelyeknek mint szemtanú látója és tudója voltam, s amelyekre nézve közvetlen bizonyítékokkal rendelkezem, mi történt? (Halljuk! Halljuk! bal felől.) Szatmár vármegyében pl. még most sem fizették ki a gazdáknak az augusztusi és szeptemberi rekvirálásokért járó pénzeket. (Felkiáltások bal felöl: Másutt is igy van! Halljuk! Halljuk!) Ellenben, míg azok a kisgazdák, akik egy-két, gazdák, akik négy-őt lovat hadi czélokra átengedtek, a pénzüket máig sem kapták meg, addig, ugy vagyok értesülve, mások, akik lókereskedéssel üzletszerűen foglalkoztak, ad hoc, most a háborúban — mert ezelőtt soha nem értették ennek a módját •— a pénzükhöz hozzájutottak. En azt hiszem, Magyarország kisgazdaközönségének érdekeivel, amely a véráldozatban is a legnagyobb perczenttel van képviselve, egyáltalában nem egyeztethető össze, hogy ők a mostani gazdasági krízis idején később jussanak hozzá pénzükhöz, mint mások. (Igae! ügy van! balfelől.) E miatt Szatmár vidékén és a vármegyében nagy nyugtalanság volt a kisgazdák között s ezt a nyugtalanságot, a népnek azt a félelmét, hogy talán a háború után- sem fogja ezeket a pénzeket teljes összegükben megkapni,
