Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-565

565. országos ülés 19P/ táljából és nem maga a községi jegyző venné fel a jelentkezőket és küldené a főszolgabírónak az ajánlást, vagy nem ajánlást, hanem minden községben a jegyző támogatására egy szükebbkörü bizottság állana, amely ismeri a lakosságot és természetesen a községi jegyzők bevonásával terjesztené fel javaslatát a főszolgabíróhoz, aki azután annak alapján döntene. T. ház! Nézetem szerint még a főszolgabíró urak mellé is kellene ilyen bizottságot választani. Anélkül, hogy a legtávolabbról is talán meggyanúsítani akarnám a községi jegyzőt, vagy a főszolgabírót azzal, hogy részrehajlással vagy felületességgel járnának el, de miután utána néztem a dolognak és azt tapasztaltam, hogy teljesen lehetetlen a mostani módszer szerint igazságosan és helyesen megoldani a kérdést, ajánlok más eljárást. Vannak ugyanis az ügynek kellemetlen oldalai. Magasrangu tisztek mondják a szolgálatban levő katonáknak, hogy hadi segély minden egyes hadbavonultnak jár. Már most az egyik ott szolgáló katonának azt írják hazulról, hogy az egyik családja kap segélyt, a másik nem, elmegy az illető panaszkodni a parancsnokhoz, aki azt mondja, hogy segély mindenkinek jár, fellépnek tehát követelésekkel, kérik a hadisegélyt, mert a parancsnok mondta, hogy jár. így most a községi -jegyzőnél olyan segélykérőknek egész tömege jelentkezik, akiknek törvény szerint nem jár hadisegély, mert megélhetésük biztositva van. Ez a jegyzőt kényelmetlen helyzetbe hozza, mert azok, akik a törvény rendelkezéseit nem ismerik, nem a törvényt, hanem a községi jegyzőt hibáztatja!:, hogy az egyik kap segélyt, a másik meg nem, ha pedig ilyen bizottság működik, az a községi jegyző teljesen fedezve van, nem ő a bűnbak, hanem a bizottság vállalja a felelősséget, amely titkosan határoz, úgy hogy senki sem tudja, hogy a bizottság egyik yagy másik tagja milyen irányban szavazott. Én tehát nagyon szükségesnek tartanám, hogy mindenütt, ahol ilyen bizottságok működnének, a községi jegyzők mellé bevonassanak a társadalom köréből is egyes helybeli tagok, akik ismerik a közönséget, mert ezáltal igen sok aránytalanságot meg lehetne szüntetni, sok panasznak lehetne elejét venni. T. képviselőház! Nem kívánom hosszasabban részletezni, hogy a segélyek megállapítása és kiosztása körül, különösen az első hónapokban, milyen óriási aránytalanságok történtek. Nem untatom ezzel a házat, mert azt hiszem, minden képviselőtársam tapasztalta ezeket a visszásságokat, aki érdeklődött a dolgok iránt. (Igaz! Úgy van!) A háznak és különösen a kormánynak azonban mindenesetre kötelessége, hogy ezeket az aránytalanságokat lehetőleg megszüntesse. E tekintetben én nem tartom elégségesnek azt, hogy teljesen a főszolgabíró urakra van bizva annak eldöntése, hogy ki jogosult a segélyre és ki nem ? A főszolgabíró noüember 30-án, hétfőn, 223 urak nevében a községi jegyzők kénytelenek ezeket a dolgokat intézni és hogy ezt ők egyedül egymagukban tegyék, az én szerintem nem helyes. Ezért ajánlom a t. kormánynak, hogy a törvényjavaslatnak ezen 5. §-ába, amely meghatározza, hogy járásokban a segélyre való jogosultságot a főszolgabíró állapítja meg, vegye bele még azt, hogy községekben a községi jegyző, járásokban pedig a főszolgabirák mellé egy, a törvényhatóság által választott bizottság küldetik ki és ez a bizottság állapítja meg a segélykiosztás mérvét. Csak ennyit vagyok bátor a t. háznak és a kormánynak figyelmébe ajánlani. Elnök: Szólásra következik? Hoványi Géza jegyző: Huszár Károly (sárvári) ! Huszár Károly (sárvári): T. ház! Aki érintkezett katonáinkkal és azok közül olyanokkal, akik a nemzetért s a közért való harczban súlyos sebeket kaptak, az kénytelen nekem igazat adni abban, hogy a legkevesebb ilyen embernek okoz gondot a saját testi épségében beállott hiányosság és a szenvedés, mert minden haldoklónak, minden súlyos sebesültnek egyetlen gondja az ő családja. (Igaz! TJgg van!) A nemzetnek az a nagy lelkesedése, amelylyel a hadbavonultakat elkísérte és eleresztette hazulról és az a lelkesedés, amelylyel sikerült ezt a nemzetet öntudatának teljes erejében is megtartani, nagyrészt abból táplálkozott, hogy minden hadbavonuló meg volt győződve arról, hogy az ő kenyérkereső nélkül maradt családjáról a nemzet becsületesen gondoskodni fog. Hála Istennek, ez meg is történt és hiszem és remélem, hogy a jövőben még több is fog történni, mint amennyi eddig történt. Mert annak a katonának ott a harczmezőn éj^en ez az állami gondoskodás adja azt a morális erőt, amely őt a maga személyiségének és egyéniségének teljes háttérbe szorítására képessé teszi és az itthonmaradottakat is megerősíti azoknak a nagy gondoknak és nagy fájdalmaknak elviselésére, amelyek reájuk szakadnak, s amelyeknek terhét, az ő legszükségesebb ekzisztencziájukról való gondoskodással, az állam leveszi vállukról. T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy nem vétek az ellen a legfőbb szempont ellen, amely kell hogy irányítson mindenkit ebben a kérdésben, hogy ugy a hadbavonultak közül mindenki, mint az itthonmaradt családtagok is, legyenek meggyőződve arról, hogy a magyar nemzet törvényhozói között nézetkülönbség ebben a dologban nincs, — mondom azt hiszem, nem vétek ezen nagy elv és nagy gondolat ellen, ha mégis reámutatok azokra a hiányosságokra, a végrehajtás közben becsúszott azokra a tévedésekre, amelyek a múltban előfordultak s amelyek — hiszem és remélem — a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslat elfogadása után, talán nem