Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-565

222 b6&. országos ülés 19H november 30-án, hétfőn. részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem ? (Igen!) A törvényjavaslat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatik. Következik a részletes tárgyalás. Szepesházy Imre jegyző (olvassa a törvényjavaslat ciméi

: 1—2. §-ait, amelyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatván és elfogadtatván, annak harmadszori olvasása iránt napirendi javaslatom során leszek bátor előterjesztést tenni. Következik a napirend 4-ik pontja, a mozgósítás esetén bevonultak gyámol nélküli családtagjainak segélyezését szabályozó 1882. évi 11. t.-c. kiegészítése és némely rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat (írom. 1116. 1128) általános tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Antal Géza előadó: T. ház! az 1882. évi 11. t.-cz. intézkedései a maguk humánus voltában igen jelentékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy azok a bajok, amelyek a háború elkerülhetetlen korolláriumai, ne legyenek itt az országban anynyira érezhetők, amint ezen törvény intézkedése nélkül érezhetők lettek volna. Ez a törvény kétségkívül jelentékenyen hozzájárult ahhoz, hogy az országban, daczára annak a rengeteg siralomnak és keservnek, amely a háború nyomában felfakadt, mégis bizonyos megnyugvás fogta el a családokat és bizonyos megnyugvás szállt a harczbavonulók lelkébe is, mert tudták, hogy családjaik nem maradtak gyámol nélkül. Az államnak ezt a kötelezettséget magára kellett vállalnia és ezt a kötelezettséget megnyugvást keltőén teljesítette is. Azonban ennek a törvénynek némely intézkedése a lefolyt három évtized alatt mégis olyannak bizonyult, amely módosításra, illetve kiegészítésre szorul és amely módosítást és kiegészítést a törvény eredeti humánus intencziójának megfelelően tervezi az a törvényjavaslat, amely itt a t. ház előtt fekszik és amelyet én a pénzügyi bizottság nevében is bátor vagyok elfogadásra ajánlani. Módosításra szorult a törvényjavaslatnak különösen az az intézkedése, amely a segély megállapítását a honvédelmi és pénzügyministerre bizta, aminek következménye azután az volt, hogy a segély, amint ezt az utolsó évtized háromszori tapasztalata mutatta, a családoknak csak öt-hat hónap múlva volt kiszolgáltatható. Már pedig hogyha valahol, ugy itt áll meg a »bis dat, qui cito dat« elve. Ezen segített a pénzügyministernek 100.000. számú rendelete, amelyet a honvédelmi ministerrel egyetértésben adott ki, amely a segélyezésnek megállajntását a helyi közigazgatási hatóságra, a kiutalványozást pedig az illető pénzügyigazgatóságra bizza. Ennek törvénybe iktatását kéri ez a törvényjavaslat, mert hogy ez az intézkedés a körülményeknek nagyon megfelel, azt mutatja az, hogy már augusztus végén vagy szeptember elején a legtöbb segélyre jogosultnak a segély kiutalványozható volt. De módosításra szorult ez a törvényjavaslat a tekintetben is, hogy világosan és határozottan ki kellett tüntetni, hogy kik a segélyre jogosultak és az 1882. évi XI. t.-czikk humánus intencziója szerint ezen segélyre szorulók körét ki kellett terjeszteni, ugy hogy most már segélyre jogosultak nemcsak azok, akik törvényes kötelékben állnak a hadba vonulttal, hanem például a hadbavonultnak házasságon kivül született gyermeke is, valamint azok is, akik a hadbavonulttal örökbefogadói, vagy örökbefogadotti viszonyban állanak, feltéve, hogy az örökbefogadás még a hadbavonulást megelőzően törtónt. Mivel mindezek az intézkedések ennek a mai napjainkban oly fényesen bevált törvénynek csak javítását czélozzák, méltóztassanak megengedni, hogy a pénzügyi bizottság javaslata alapján a törvényjavaslatot általánosságban a t. háznak elfogadásra ajánljam. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik ? Szepesházy Imre jegyző: Szabó István (nagyatádi)! Szabó István (nagyatádi): T. képviselőház! A javaslatot nem bírálni szándékozom, csupán vagyok bátor ajánlani, hogy ez a törvény minél tökéletesebben hajtassék végre. Nem akarok szemrehányást tenni azoknak, akik ezeket a segélyeket meghatározták és kiosztották, mert ebben nincs még gyakorlatuk, olyan hirtelen jöttek ezen segélykiosztások, hogy nem bírtak egyöntetű megállapodásra jutni és egyformán kiosztani a segélyeket. Érthető tehát, hogy bizonyos hibák vannak ezen a téren, amelyeket a jövőben lehetőleg kerülni kell. Helyes a javaslatnak azon rendelkezése, amely a minister helyett a főszolgabíróra bizza a segély megállapításának jogát, de még ezt 6em tartom teljesen czélravezetőnek. Hogyan történik ugyanis a segély megállapítása? Az illető hadbavonultnak a családtagja, rendszerint a felesége jelentkezik a községi jegyzőnél, hogy neki igénye van a segélyre, mert nincs megélhetése. Már most az a községi jegyző, akihez 3—4 község is tartozik, nem ismerhet mindenkit, rendszerint nem tudja az illetők viszonyait ugy, amint kellene. A községi jegyző felveszi a segélykérést és beterjeszti azt a főszolgabíróhoz, ajánlással, vagy ajánlás nélkül. A főszolgabíró nem ismerheti 25—30—40 községnek a lakosságát, amely hozzá tartozik és nincs más választása, mint a községi jegyző által beterjesztett ajánlás, vagy nem ajánlás alapján dönteni. Szerintem a segélyezés ezen módjának megállapítása nem egészen helyes. Lehetne azt helyesebbon és jobban is csinálni. Én azt tartom á leghelyesebbnek, ha a viszonyok és a lehetőség szerint magában a községi jegyző mellé egy bizottság választatnék a társadalom minden osz-