Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-561
176 561. országos ülés 1914 Julius 24-én, pénteken. eddig is, de milyen alapon? Bach-szisztemából átvett pénzügyi szabályokban volt megállapítva. Ha most törvényt alkotunk, csak azért, mert fennáll, nem vagyunk kötelesek már az eredeti forrásra való tekintettel sem egy ilyen nyilt igazságtalanságot fentartani, mert hiszen az állam méltóságával és tekintélyével sem fér össze, bogy azt mondja: adok nektek illetékmentességet, de nem a magam rovására adom, hanem ha olyan pertársaitok vannak, kik nem illetékmentesek, ti tartoztok azokért az illetékmentesekért is megfizetni az illetéket. Bocsánatot kérek, ez olyan felháboritó gtalanság, mely csak szégyenfoltja volna a magyar törvényhozásnak, ha a szakasz változatlanul maradna a törvényjavaslatban. Nem akarom a ház figyelmét sokáig igénybevenni és nem akarok a buzgólkodásban túltenni azokon az urakon, kik a túloldalról eddig mélyen hallgattak, de most kétszer is akarnak felszólalni. (Felkiáltások jobbfelöl: Kik azok?) Bátor vagyok a következő módositást beterjeszteni (olvassa): Módosítás a 76. §-hoz. A 76. §-nak utolsó részében, a végén, hol az van mondva, hogy kötelesek az illetéket teljes összegében leróni, tétessék a szövegbe: »az illetéknek csak reájuk eső részét kötelesek leróni«. Ez az igazság, mert ami valakire esik, azt tartozik fizetni, de hogy ő másokért is fizessen ós illetékmentességet adjanak az ő rovására, az nem felel meg az igazságnak és jogérzetnek: ez nemcsak az állam méltóságával nem fér össze, hanem a jogérzetet is felháborítja. Elnök: Ki következik szólásra? Mihályi Péter jegyző : Preszly Elemér! Preszíy Elemér : Nem kívánok élni a szólás jogával. Mihályi Péter jegyző : Springer Ferencz! Springer Ferencz: Nem élek a szólás jogával. Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni sem kivan a vitát bezárom. Az előadó ur kivan nyilatkozni? Hantos Elemér előadó: Kérem a szakasz változatlan elfogadását. Elnök : A. tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 76. §-hoz Sághy Gyula képviselő ur adott be módositást, amely ugy szól, hogy abban az esetben, ha a pertársak közül nem mindegyik részesül illetékmentességben, az, aki nincs felmentve az illeték viselése alól, az illetéknek csak reája eső részét legyen köteles leróni. A kérdést ugy fogom feltenni, hogy az eredeti szöveget szembeállítom Sághy Gyula képviselő ur módosításával. Amennyiben az eredeti szöveg fogadtatik el, Sághy Gyula képviselő ur módosítása elesik, amennyiben azonban a szakasz eredeti szövege nem fogadtatik el, akkor a szakaszt Sághy Gyula képviselő ur módosításával fogom elfogadottnak kijelenteni. Kérdem tehát a t. házat, méltóztatik-e a 76. §-t eredeti szövegében elfogadni, szemben Sághy Gyula képviselő ur módosításával, igen vagy nem? (Igen!) A ház a szakaszt eredeti szövegében fogadja el és igy a módosítást mellőzi. Következik a 77. §. Szinyei-Merse Félix jegyző (olvassa a 77. §-t). Elnök : Szólásra ki van feljegyezve ? Mihályi Péter jegyző: Springer Ferencz! Springer Ferencz : T. ház! Ehhez a szakaszhoz rövid két módositást jelentek be. Nem is indokolom, mert a módosítások önmagukat indokolják. Vonatkoznak ezek a szakasz első pontjára, amely azt mondja, hogy akitől a bíróság a szegénységi jogot bármely okból megvonja, illetékmentességét elveszti. Itt e szó előtt »megvonja,« kérem beszúrni ezt a szót »megtagadja vagy«. Elvégre az is előfordulhat, hogy mindjárt a kezdet stádiumában, amikor a fél a beadványt beadja és kéri az, illetékmentességet, a bíróság ezt megtagadja. Épen azért kérem ennek a szónak beszúrását. Ezenkívül még egy módositást kívánok benyújtani. Az ügyvédet ugyanis mentesíteni kell attól, hogy őt a múltra vonatkozólag esetleg felelősség terhelje. Szóval, ha az ügyvéd abban a tudatban vállalta a képviseletet, bogy az ügyfele illetékmentes lesz, ne legyen kénytelen később viselni a rizikót. A szakasz első bekezdésének végéhez a következőt indítványozom (olvassa): »és a szegényjogos fél ügyvédjét ugy a jelen pont, mint a 78. §. második pontja értelmében pótlólag lerovandó illetékekért semmiféle felelősség nem terheli«. (Helyeslés.) Ugyanilyen intézkedés van ugyanis a 78. §-nál, ennek következtében hivatkozom a 78. §-ra is és kérem a módosításom elfogadását. Elnök: Kíván még valaki szólni? Preszly Elemér: T. ház! Amikor a magam részéről a legmelegebben pártolom Springer Ferencz t. képviselőtársam módosítását, nekem is van a 77. §. utolsó pontjához módosításom. Indítványozom, hogy a 77. §. utolsó bekezdéséből e szavak: »vagy a költség egy részében« kihagyassanak. Megokolom indítványomat azzal, hogy ezt a kérdést a perrendtartás szabályozza. A perrendtartás 120. §-a ugyanis intézkedik arról, hogy amennyiben a szegény fél fel van mentve a költségek fizetése alól, ebben az esetben az ellenféltől lehet ezeket a költségeket behajtani, de csak akkor, ha ez a perköltség megfizetésében elmarasztaltatott. A javaslat 77. §-ának utolsó bekezdése nem veszi át ezt az intézkedést, illetőleg átveszi, de megtoldja azzal, hogy »a költség egy részében*. Itt megint az az eset áll elő, hogy a javaslat eltérést akar a perrendtartástól, tehát ez már ebből a szempontból is feltétlenül kihagyandó. De kihagyandó az igazság szempontjából is. Első sorban is mi az a »költsógek egy része« ? Ez nem jogi kifejezés és nem helyes kifejezés.