Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-560
560. országos ülés 19íb Julius 23-án, csütörtökön. 117 sem tartom helyesnek azt, ha mi az illetékezés terén egészen addig megyünk, hogy nem törődve azzal, hogy jogos-e vagy jogtalan ez az intézkedés, pénzügyi szempontból megcsináljuk azért, mert meg lehet csinálni. Ez nem helyes azért sem, mert hiszen igaz, hogy én nem tudhatom, hogy a végrehajtás során mind érvényesíthető, minden kincstári követelés behajtható lesz-e, de engedelmet kérek, azt hiszem, a kincstárt még sem lehet annak az uzsorázásnak és vérszipolyozásnak keretébe bevonni, amely nem törődik az adós helyzetével, további életével, hanem egyszerűen kérlelhetetlenül behajtja a maga követelését. Végre az állampolgár és az állam közötti viszony még sem egészen az adós és a hitelező viszonya és, amint az előadó ur is mondotta, mindannyiszor mégis csak kimélni kell azt a polgárt, valahányszor a kincstárra nézve nem feltétlenül szükséges az, hogy kérlelhetetlenül behajtsa követelését. Ez az az eset, t. ház, amikor természetesen azért nem elégedhetem meg az előadó ur javaslatával, mert ez még magában véve nem elég. Szerintem számba kell venni azt az eshetőséget, hogy ha a fél a felebbezést visszavonja, mielőtt még a biróság e tekintetben határozatot hozott volna, már csak azért is, mert a 61. §. alapján itt feltétlenül ellenmondást látok. De még ha nem is volna igy még akkor is módositandónak tartom e szakaszt azért, mert hiszen a jog és a méltányosság sem kívánhatja azt, hogy olyan felebbezési illetéket fizessek, amelyért tulajdonképen semmi ellenértéket nem fogok kapni. Ennélfogva készséggel elismerem azt, hogy az előadó ur által benyújtott módositás ezt a szakaszt nagy részben enyhiti, t. i. — mint méltóztatnak rá emlékezni — három esetben : elkésés esetében, ha a bíróság hatáskörrel nem bir, valamint ha egyáltalában felebbezés nincs. Ha ilyen alapon utasittatik el a felebbezés, konczedálom, hogy akkor a lerótt illeték is vissza lesz téríthető. Ez, készséggel elismerem, könnyítés és mindenesetre hálával fogadom azt azon szegény adózók nevében, akiknek vállai igazán már most is roskadoznak anélkül, hogy az uj illetéktörvény még ujabb terheket róna rájuk. Méltóztassék azonban megengedni, hogy, mivel én ezt elégnek nem tartom, a 63. §-hoz még magam is egy pótlást indítványozzak, még pedig azt, hogy a 63. §-ból ez a két szó : »visszavonása vagy« kihagyassék. T. i. azért, minthogy a visszavonás esetében nem tartom helyesnek azt, ha kimondjuk azt, hogy abban az esetben az illeték vissza nem fizetendő. Épen ennek megfelelőleg kérem, hogy az első bekezdés végére folytatólag felvétessék az a rendelkezés, hogy : »a felebbvitel visszavonása azonban felment a lerovási kötelezettség alól és feljogosítja a felebbező felet az illeték visszafizetésére*. Abban az esetben, ha ezt el méltóztatik fogadni, az előadó ur módosításával, együtt, nagy nehezen belenyugszom talán a 64. §-nak amúgy is kegyetlen intézkedéseibe. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök; Az ülést egy félórára felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Szász Károly foglalja él.) Elnök: A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Folytatjuk a 63. § tárgyalását. Ki a következő szónok? Mihályi Péter jegyző: Springer Ferencz? Springer Ferencz: Átengedem az elsőséget Preszly képviselő urnak. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Preszly Elemér: T. ház! (Halljuk! Halljuk! bálfelöl.) A 63. § szigorú, érdes rendelkezéseit az előadó ur által beterjesztett módosítás már némiképen enyhíti ugyan, azonban teljes mértékben még nem küszöböli ki. Kétségtelen, hogy a 63. §-ban felvett rendelkezések az eddigi törvényes gyakorlatnak megfelelnek; e tekintetben a törvényjavaslat indokolása teljes mértékben igazat mond, (Halljuk! balfelöl.) amennyiben az 1894 : XXVI. t.-czikk 22. §-ában is megtaláljuk ezeket a rendelkezéseket. Azonban maga a törvényjavaslat indokolása is mintegy érezni látszik azt, hogy habár itt egy ma is érvényben levő intézkedésről van szó, mindazonáltal azt helyeselni és alaposan megindokolni nem lehet. Mert amit pl. a 63. §-ra vonatkozólag felhoz, hogy a felebbezési illeték tulajdonképen beadványi illeték, ez semmi körülmények között sem állhat meg. Hiszen a tetemesen felemelt felebbezési illetéket nem a beadványért, hanem határozottan azért a munkáért kell leróni, amelyet a felebbezési bíróság teljesít. Épen azért leszek bátor egy módosítást beterjeszteni ehhez a szakaszhoz, amely módositás egyúttal jogpolitikai szempontokat is szolgál és azt a czélt, hogy a felebbezések száma lehetőleg csökkentessék, elérni igyekszik. Én t. i. javasolni leszek bátor, hogy az előadó ur által beterjesztett módosításba, illetve az abban felsorolt esetek közé vegyük fel azt, hogy ha a felebbező felebbezését a felsőbíróság intézkedése előtt visszavonja, ebben az esetben joga legyen a beadványi bélyegen felül a felebbezési illeték visszatérítését követelni. Ezzel elsősorban az igazságot vélem szolgálni. Mert addig, amíg a felebbezési bíróság akczióba nem lépett és egyáltalában semmiféle ténykedést nem teljesített, még csak egy idézést sem bocsátott ki, addig semmiesetre sem lehet a felebbezési illetéket felhasználni, illetőleg azt olyannak tekinteni, amit a kincstár jogosan tart meg magának. A^iszont azonban, ha a felebbezési bíróság működését már teljesítette, mondjuk, kibocsátotta a felebbezési tárgyalásra szóló idézését vagy pláne már megtartotta az első tárgyalást, akkor részemről nem tarthatom helytelennek azt, ha a felebbezési illeték a kir. kincstáré marad.