Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-551
551. országos ülés Wlk Julius 8-án, szerdán. 73 lyel a kincstárnak hasznot hajtanak, megkapják. Egyedül az ügyvédi kar az, amelyet kineveztek állami végrehajtóvá, amely ezért nem díjazást kap, nem perczenteket engednek el neki a bélyegekből, hanem súlyos bírságokban részesül. Talán meg méltóztatnak engedni, hogy e kényes kérdéssel per tangentem foglalkozzam; ez egyébként talán interpellácziók tárgya is lesz. Ugy látom, hogy még azok az ügynökök is, akik a külföldi lapok hírszolgálatával foglalkoznak, hitelezik dijaikat. (Ugy van! Derültség balfelöl.) Az állam azonban az ügyvédnek nem hitelez. Mikor befejeztetett a tárgyalás, az ügyvédnek zsebébe kell nyúlnia, ki kell vennie a kész bélyeget, amelyből raktárt kell tartania. Le kell stemplizni mindent, pedig nem is tudja előre, vájjon fel fog-e merülni a bélyeg felragasztásának szüksége, mert ha nem teszi, súlyos birságnak van kitéve. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Elhiszem, hogy a magas kormány tanul az ilyen esetekből, amilyeneket a lapok hoztak és megtanulja, hogy czélszerü az előrefizetést követelni; de az talán mégis túlzott óvatosság, hogy az ügyvédtől, aki súlyos bírságok terhe alatt áll, ilyen drákói módon, pillanatokra követeljük a bélyegilleték lerovását. Abban a véleményben vagyok, hogy egyrészről a közönség válláról le kell venni azt a magas terhet, a melyet a javaslat ráró, másrészről az ügyvédekre nézve, legalább a nagyobb perek szempontjából meg kell szüntetni azt az eljárást, hogy az ügyvéd legyen a kincstár végrehajtója. Ha behozzuk a belyegfeljegyzés kedvezményét a szegény felekre, akik a bélyegeket leróni nem tudják, mért ne lehetne behozni ezt a nagy értékű perekben is? Hiszen félesztendőnkint, vagy akár két hónaponkint, vagy a per befejezése után közölni lehetne az adóhivatalokkal azokat a bélyegjegyzékeket, amelyek alapján a felektől be lehetne. hajtani a bélyegköltséget. Ez nem venné túlságos mértékben igénybe a kincstári közegeket, sőt a nagy bélyegek szempontjából hasznot is hozna a kincstárnak, mert megspórolná azokat a jutalékokat, amelyeket a bélyegelárusitó kap. Ezeknek a jutalékoknak a költsége teljesen elegendő arra, hogy a nagy pörökben ilyen jegyzékeket lehessen vezetni. S akkor megszűnik az ügyvédi karnak ez a súlyos j>anasza, amelyet okvetlenül kell, hogy támaszszon e javaslat szempontjából, amely javaslatnak láttára valósággal fel kellett jajdulnia. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ha már most a javaslat tárgyalásánál egyes dolgokra még rá kellene mutatnom, talán czélszerübb volna ezt a részletes tárgyalás folyamán tennem, mégis azonban vannak olyan kérdések, amelyek tekintetében már az általános vitánál részletekben is nyilatkoznom kell és amelyeket, mint különös sérelmeket kell felhoznom. Ilyen különös sérelem, amely éri ugy az ügyvédi kart, mint a feleket, a halasztásokKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXV. KÖTET. nak a kérdése, amikor a második szakasz a büntető kategóriákba sorózza a halasztások kérdését. Ez feltétlenül rendkívül sérelmes intézkedés. Nem állott rendelkezésemre e tekintetben statisztika, csak az 1911. évre vonatkozó adatokat vehettem figyelembe. Ezen adatok szerint a királyi járásbíróságoknál 1,123.000 tárgyalás tartatott, amelylyel szemben halasztás utján elintézett tárgyalás mindössze csak 34.000 volt. Nyilvánvaló, hogy itt aránylag nagyon kis perczentről van szó, ami elenyésző csekély a tárgyalások nagy számához képest. De ha bonczoljuk azt a 34.000 tárgyalást, amely elkalasztatott, noha erre nézve statisztikai adatokkal nem rendelkezem, mégis fel kell hivnom rá a t. kormány figyelmét, hogy ebből igen sokat a bíróság túlterhelése vagy egyéb okok miatt halasztottak el és aránylag csekély azon tárgyalások száma, amelyek az ügyvédek kívánságára vagy a felek kérelmére halasztatnak el. Nem is szólok arról, hogy annak az ügyvédnek fontos oka lehetett, hogy annak a félnek is igen fontos oka lehetett, amit maga az ellenfél, aki úgyszólván legádázabb ellensége, szintén méltányolt és a halasztáshoz hozzájárult, a bíróságnak különös munkát és gondot nem okoztak, ennek daczára mégis felemelt birsággal, kettős jegyzőkönyvi bélyeggel büntetik azt a halasztási tárgyalást. Rá kell mutatnom arra is, hogy a budapesti bíróság praxisában a régebbi időben igen nagy szerepet játszottak ezek a tömegnapok. Készben még ma sincsenek kiküszöbölve — és itt örömmel kell megállapítanom, hogy nem tudom, eszmetársulás folytán vagy pedig talán méltóztattak az 1910. évben e tárgyban mondott beszédemet a ministeriumban elolvasni, látom azt, hogy ez a rendszer, amelynek hibáira akkor rámutattam s amelynek orvoslását is akkor megjelöltem, már utolsó napjait éli. Rámutattam akkor nevezetesen arra, hogy a tömegnapok kezelése nagyon helytelen, mert kifáradt bírák, akik makacsságokkal, egyezségekkel szellemi erejüket igénybe vették, kerülnek az érdemleges ügyek elintézésére, és kívántam akkor, hogy soros birák és naposok osztassanak be, akik ezeket az ügyeket intézzék, hozzájuk közvetlenül, frissen kerüljön az ügy, hogy az ő friss szellemi erejüket fordíthassák az ügyek elintézésére. örömmel kellett megállapítani, hogy körülbelül két esztendőre rá megjelent egy rendelet, amely ezt az eljárást a törvénykezésben próbaképen egy királyi járásbíróságnál behozta és ugy látom, hogy a központi járásbíróságnál is ez az eljárás fog meghonosittatni. De én erre csak közbevetőleg hivatkoztam, különösen azért, hogy rámutassak annak a tételnek a valóságára, hogy a a halasztási tárgyalások legnagyobbrészt a bíróság helytelen beosztása és túlterhelése következtében állanak be. Mert amikor a bírónak zsákszámra 10
