Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-550

50 55U. országos ülés 191í Julius 1-én, kedden. oldja. (Halljuk ! a hal- és a szélsőbaloluahn.) Megállapítja azt, hogy ebben az esetben, ha az első birói Ítélet után az illeték már lerovatott, az ugyanezen ügyben hozatott ujabb ítélet után illetéket leróni nem kell. Ez megfelel az eddigi törvényes intézkedéseknek, valamint a második pontban foglalt intézkedés is fedi a pénzügyministeri rendelet hasonlótaxtalmu intézkedését, amely a fizetési meghagyások dolgában lerótt illetékről beszél, amennyiben ez a pont is megállaj^itja ugyanazt, amit a pénzügyministeri rendelet megállapított, hogy a fizetési meghagyás alapján lerótt illeték, ha kifogás folytán a fizetési meghagyási eljárásos ügyből per lesz, nem számíttatik be, újból le kell róni a határozati, illetőleg ítéleti illetéket. A 60. §. foglalkozik azzal a kérdéssel, amelyet az elébb bőven tárgyaltam, t. i. azokról az illetékekről, amelyek közjegyzői okirat alapján, fizetési meghagyás, váltókötlevél alapján rovatnak ki, és amely illetékek a 44. §. értelmében jogerőre válás nélkül szabadnók ki és egyúttal behajtandók. Már most e szakasz intézkedik azokra az esetekre, amelyeket már előbb voltam bátor felemlíteni; ha kifogások folytán a sommás végzés, vagy fizetési meghagyás, vagy végrehajtást rendelő végzés hatályon kivül helyeztetik, intézkedik abban az irányban, hogy ez esetben mi történjék, mikép téríttessék vissza az illeték. Épen ez a szakasz állapítja meg azt, hogy csakis az illeték térítendő vissza, azonban az illeték kamatairól ebben abszolúte nincsen szó. Már most, ha szembe helyezzük ezt az intézkedést, amely itt van lefektetve, azzal, amely a régi törvény 20, §-ában volt, akkor én ugy látom, hogy a régi törvényben foglalt intézkedés sokkal helyesebb megfelelőbb volt, nemcsak a felek érdeke szempontjából, de magának a kincstárnak adminisztrácziónális érdeke szempontjából is. Ennek következtében nagyon tanácsolom, hogy a szakaszt a régi szakasz szerint módosítsák. (Helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) A következő szakaszok a visszatérítésről rendelkeznek. A 61. §. megállapítja azt, hogy mikor van helye a határozati illetékek visszatérítésének és kimondja, hogy ezen illetékvisszatéritésnek csak egyetlenegy esetben van helye : ha azt a határozatot, amely után a fél az illetéket lerótta, a bíróság nem hozta meg, Ez esetben az illeték visszatérítésének van helye. A 62. §. pedig beszél azokról az esetekről, amidőn részben Ítélet és részben egyezség utján nyer befejezést a dolog és meg* állapítja egészen a régi szabályokhoz mérten azt, hogy e két perbeli cselekvés illetéke nem lehet nagyobb, mint amely lett volna az illeték összege, ha ítélettel fejeztetik be az egész peres, vitás kérdés. Ha a felebbvitel visszavonatik, arra az esetre a 63. §. megállapítja, hogy az illeték visszatérítésének helye nincs. Ezt magam részéről nem tartom méltányos intézkedésnek. (Igaz! Ugy van! balfelól.) Annak az ületéknek az volt a ezé!ja, hogy többé-kevésbbé ellenszolgáltatását képezze annak a birói munkának, mely a felebbvitel elintézésével járt volna. Ha már most a fél visszavonja a felebbezést anélkül, hogy az birói eljárás vagy határozat tárgya lett volna, akkor igazán jogtalan és méltánytalan az ilyen összeget megtartani és a fél nek vissza nem szolgáltatni. (Helyeslés balfelől.) A 64. §-nak intézkedése viszont szerintem teljesen helyes, mert arról beszél, hogy ha a felebbezés felemeltetik, akkor a felebbezési illetéket is pótolni kell. Miután a perrendtartás lehetőséget nyújt arra, hogy az ilyen emelés megtörténhessék, ennek következtében méltányos is, hogy ilyen emeléssel szemben az illeték is leróvassék, mert egvébként visszaélésekre szolgáltathatna okot, amennyiben valaki a felebbezést benyújtja kisebb összeg tekintetében és az eljárás folyamán felemelvén, bizonyos obligó alól mentesülne. Miután érzem és látom ezen intézkedés helyes czélzatát, ennek következtében ezt nem perhorreskálom. annak daczára, hogy eddigi törvényes intézkedéseinkben ennek ebben a formában nyomát sehol sem láttam. A 65. §. a felebbviteli illeték tekintetében megállapítja, hogy nem az az elnevezés döntő, melyet a fél állapit meg a felebbvitel tekintetében, hanem a felebbvitel minősítése a bíróság jog- és hatáskörébe tartozik és az illeték szempontjából a bíróság minősítése az irányadó. Ez is helyes dolog, mert hiszen végeredményben, ha a bíróság megállapítja és ez jogerős határozatba megy, ezt akczeptálni lehet. Kimondja ezután ez a szakasz magától értetődőleg, hogy abban az esetben, ha kevesebb illeték rovatott volna le a felebbviteli beadványra, mint amennyi a birói minősítés szerint jár, ezt a különbözetet be kell szolgáltatni és pedig felhívja a felet öt nap alatti beszolgáltatásra, ugy, amint ez a 41. §-ban elő van irva és a bíróságnak kötelességévé van téve. A 66. §. beszél arról az esetről, midőn a felebbviteli biróság az elsőbiróságnak határozatát feloldja és ujabb eljárásban ujabb felebbezést érvényesítenek. Megállapítja ez a szakasz, hogy ebben az esetben a felebbviteli bélyeg nem rovandó le újból. Ez ugyancsak megfelel az eddigi törvényes intézkedésnek, ez tehát nagyobb kritikát nem indokol. A 67. §. nagyon komplikált eljárást állapit meg, mely szerintem megint nem szolgálja magának a kincstárnak érdekét sem és ismét csak az irodai munkák szaporítására og vezetni. Ez a 67. §. t. i. beszél azokról a perekről, mezeknek tárgya megbecsülhető, azonban az érték nincsen bejelentve. Itt a javaslat egy expedienshez folyamodik, hogy mégis az illeték lerovásának bizonyos módja lehetővé tétessék és azt mondja, hogy ebben az esetben a 34. §-ban megállapított értéket kell a határozati illeték alapjául venni. A 34. §. vonatkozik vagyonjogi igényt nem kéjjező és meg nem becsülhető tárgyú perekre és ezen szakasz első és második pontja ezt az értéket 1500 és 2500 koronában állapítja meg. Amennyi-