Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-550

4S 550. országos ülés 191Í Julius 7-én, kedden. tartozik leróni, aki az egyezségre idéztetett, ellenben minden egyéb esetben az egyezségi illetéket a félperes tartozik leróni. A hiteles másolatok illetékét mindig az a fél tartozik fizetni, aki vagy a hiányos benyújtást eszközölte, vagy akinek érdekében a pótlások történtek. Már a 28. §-nál voltam bátor rámutatni arra a hiányra, amely a javaslatban foglaltatik, amidőn a 28. §. második pontja kötelezettséget állapit meg abban a tekintetben, hogy az okirat bemutatásáról kiállított elismervény 1 koronás bélyegilleték alá esik és ebben a szakaszban megállapítja azt is, hogy ezért az ügyvédek egyetemlegesen felelősek. Viszont hiányzik ebből a törvényes rendelkezésből az, hogy a kettő közül tulajdonképen melyik felelős elsősorban és melyik a szubszidiárius; rámutattam arra is, hogy ha lehet is ezen törvényjavaslaton kivül még érvényben maradó szabályokra való hivatkozással megállapitani azt, hogy az tartozik az általános szabályok értelmében az összeget adni, aki az okiratot kiállítja, akkor is helytelen dolog, hogy amidőn egy törvényjavaslatot készítek és egy intézkedést minden vonatkozásában szabályozok, épen ezen legfontosabb intézkedést nem teszem szabályozás tárgyává. (Ugy van! balfelöl.) Már most az 54. §. reánk, ügyvédekre a legkeserűbb szakasz, amennyiben ez megállapítja azt, hogy a polgári perrendtartással szabályozott birói eljárásban, ha a felet ügyvéd képviseli, a bélyegben lerovandó illetéket elsősorban az ügyvéd köteles fizetni, az ügyvéd köteles elsősorban megfizetni a 25. §-ban megállapított illetékeket is, ha a hiányos benyújtás vagy szóbeli előterjesztás ügyvédi képviselettel történt. Hát ez régi gyakorlat, nem uj intézkedése a törvénynek. Eddig is sínylette az ügyvédi kar ezt az intézkedést és sinyleni fogja a jövőben még fokozottabb mértékben. Mert jöjjünk tisztába azzal, hogy ezek az illetékfelemelések, amelyek a törvényjavaslatban foglaltatnak, elsősorban magát az ügyvédi kart fogják a legjobban sújtani. Itt ne méltóztassék arra hivatkozni, mert ha hivatkoznak, akkor nem ismerik a gyakorlati életet, hogy az az ügyvéd a féltől vegyen előleget, mert ennek megoldása emberséges szempontból legtöbbször lehetetlen és viszont, ha az ügyvéd kap is előleget, azt nem teszi a pénzszekrényébe azzal a czélzattal, hogy majd abból fedezze a bélyegköltséget, hanem az ügyvéd a maga megélhetésének egyik tényezőjót látja abban az előlegben. És aki mélyebben be van avatva az ügyvédség gazdasági helyzetébe és az anyagi viszonyokba, melyek közt az ügyvédi kar sínylődik, az jól tudja, hogy ez a javaslat magát az ügyvédi kart milyen súlyosan fogja érinteni a maga anya,gi exisztencziájában. Ennek a törvényjavaslatnak — gondolom — 75. szakaszában is foglaltatik egy intézkedés, amgly az ügyvédekre nézve valami előnyt látszik nyújtani és ez az, hogy ha az ügyvéd a polgári perrendtartás 102. §-nak 2. pontja alapján rendeltetik ki szegényvédőnek a fél részére, abban az esetben az ügyvéd illetékmentességet élvez, őt abban a perben illetékkötelezettség nem terheli. Ennek egy lényeges oldala van. A szegényjog két irányban nyújt illetékmentességet. Az a szegény, aki a régi törvénynél fogva is egy napszámosnál nagyobb jövedelemmel nem bir, élvez illetékmentességet és a polgári perrend felvette még azt a humánus és igazán szocziális intézkedést, hogy szegényjogot engedélyez nemcsak annak, aki napszámos keresetéből él, hanem egyúttal annak is, akinek a perköltség viselése anyagi exisztencziáját érinti és rendíti meg, aki tehát nem az előbbi értelemben vett szegény és akinek a szegényjog nem ad illetékmentességet. Ez a szegényjog t. i. a bizonyítással kapcsolatos költségek alól való mentességet jelenti és szegény emberek részére, akik azonban még sem esnek egészen illetékmentesség alá, lehetővé tételét annak, hogy a maguk igazát érvényesíthessék még akkor is, ha nem rendelkeznek azokkal a költségekkel, amelyekkel egyébként a pernek, lefolytatása jár. Már most ezekben a perekben a helyzet, hogy ha a fél maga viszi a pert, ő illetékköteles, nem mentes az illetéktől; viszont az ügyvédre nézve, ha ő vállalja el díjtalanul ennek az ügynek a vitelét, megállapíttatik az illetékmentesség és legfeljebb az történik, hogy utólag magától a féltől hajtják be az illetéket. Ez az intézkedés tulajdonképen az ügyvédek javára szolgálónak látszik, végeredményben azonban az ügyvédekre nézve semmiféle vívmányt nem jelent, hanem jelenti egyszerűen csak azt, hogy nem hajthatják be rajtam előre azt, amit a másik féltől utólag behajtanak s amire nézve én semmiféle jogczimen nem vagyok felelősségre vonható. A kiszabás alapján készpénzben fizetendő határozati illetéket az 56. §. szabályozza és megállapítja azt, hogy ezen illetéket a felek olyan arányban kötelesek fizetni, amilyen arányban a határozat rendelkezése értelmében a költségeket viselik. Ha a határozat a költségekről nem tesz említést, akkor fele-fele arányban a felek kötelesek az illetéket viselni. Amikor nem lehet behajtani a határozati illetéket, vagy az egyik vagy másik felet terhelő részét, erre az esetre ennek a szakasznak második pontja intézkedik és megállapítja a másik félnek szubszidiárius felelősségét, vagyis megállapítja azt, hogy másodsorban a másik fél felelős, de csak abban az esetben, ha a bíróság az illető részére valamilyen értéket itélt meg és ha ő azt az értéket meg is kapta. Ez az intézkedés különben bennefoglaltatik a régi illetékszabályokban is, a 95. §-nak 6. pontja