Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-555
ik Julius Í5-én, szerdáii. 338 555. országos ülés Ím T. képviselőház! Egyet kívánok csak konstatálni. (Zaj. Halljuk! Halljuk balfelöl.) Ha a ministerelnök ur azt az erőt, amit erőszakos eljárásával az ellenzékre pazarolt itt a képviselőházban (Igaz! Ugy van! balfelöl. Zaj a jobboldalon.) és az ellenzéki polgársággal szemben az országban, (Élénk helyeslés a baloldalon. Zaj. Elnök csenget.) ha ezt az erőt, vagy annak legalább csak egy kis részét érvényesítené felfelé vagy kifelé, akkor nem volna Magyarország politikai és közgazdasági élete ilyen nagy és katasztrofális károsodásnak kitéve. (Elénk helyeslés a baloldalon.) A t. ministerelnök ur ahelyett, hogy velünk, fegyvertelen emberekkel erőszakoskodik, mutassa meg az ő nagy energiáját, mikor a nála hatalmasabb tényezőkkel kell szembeszállni. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Nem veszem tudomásul a választ. (Elénk helyeslés a baloldalon. Zaj a jobboldalon.) Farkas Pál: 1906-ban ön is szónokolt Belgrádban! Elnök: Farkas Pál képviselő urat rendreutasítom. (Felkiáltások a jobboldalon: Elmondta est Belgrádban 1906-ban.) Farkas Pál: Belgrádban is ugy beszélt, mint itt? Elnök: Farkas Pál képviselő urat másodízben is rendreutasítom. (Zaj.) Kérdem a t. házat, méltóztatnak-e a ministerelnök urnak Szmrecsányi György képviselő ur interpellácziójára adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem ? (Felkiáltások jobbfelől : Igen! Zaj a baloldalon.) Csendet kérek. Kérem azokat, kik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak felállani, (Megtörténik.) Többség. A ház a választ tudomásul veszi. (Zaj.) Csendet kérek képviselő urak. Ki következik? Pál Alfréd jegyző: Gr. Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház ! Annak a nagy témának, a melyet most egy hete gr. Andrássy Gyula és Rakovszky István t. barátaim, ma pedig Szmrecsányi György t. barátom interpellácziókkal a ház elé hoztak, egy aránylag kis részletével foglalkozom. Magára a nagy kérdésre a nevezett barátaim által elmondottak után kitérni annál kevésbbé látom szükségesnek, miután a ministerelnök ur mai válaszában is kijelentette, hogy a fökérdésre nézve, azokra a külpolitikai vonatkozásokra nézve, amelyek a boldogult trónörökös meggyilkolásával összefüggésben vannak, még ma sem adhat érdemleges választ. Azonban az én speciális kérdésemnek általános hátterére mégis néhány vonással ki kell térnem. Ezt megelőzően személyes természetű megjegyzést kell tennem, amennyiben a ministerelnök ur, Szmrecsányi György t. barátom interpelláczi ójának és beszédének ama részére válaszolva, melyben t. képviselőtársam a boszniai tartománygyülés szerb tagjainak külügyi politikánk ellen irányuló demonstrácziójával foglalkozott, azt mondotta, hogy azok a boszniai szerb képviselők jó társaságban voltak, mert hiszen ugyanazt a politikai irányt képviselték, amelyet gróf Andrássy Gyulán kívül az ellenzék többi árnyalatai képviseltek és gróf Andrássy Gyula intervencziójára volt szükség, hogy mi ettől elálljunk. En nem akarok itt részletekbe bocsátkozni, nem azért, mintha annak, amit én mondottam, bármely részét eltagadni vagy elhomályosítani akarnám. Ez nem szokásom és ha, valamiben, amit mondtam, tévedtem is, konstatálom, hogy tévedtem, amikor arra az eredményre jutok és nem szoktam elmagyarázni azt, amit mondtam. De ón azért nem akarok visszatérni részletesen azokra, amikre a ministerelnök ur czélzott, mert itt befejezett akcziőról van szó, amelynek eredményeiért helyt kell állanunk és nem tartanám helyénvalónak, ha régebbi olyan nézeteimnek megismétlésével, amelyek ez akczió némely részével ellentétben állanak, ezt a helytállást gyengítettem. Az ellen azonban, mintha az általam elfoglalt álláspont azonos lett volna azzal, amit a boszniai tartománygyülés szerb tagjai vállaltak, határozottan tiltakoznom kell. (Helyeslés a báloldalon.) Azok a szerb tagok tiltakoztak politikánknak azon iránya ellen, amely Szerbiának Albánia felé való előnyomulását gátolta, amely Szerbiát Albánia meghódításától akarta visszatartani. Ezzel szemben csak konstatálom, hogy amint én mindig vallottam azt a nézetet, hogy a Balkán-félsziget szláv államainak és szláv népeinek saját felszabadulásukra, saját emancijjációjukra irányuló törekvéseit rossz szemmel kisérni se okunk, se jogunk nincs, ép oly határozottan hivatásunkhoz tartozik megakadályozni a Balkán-félsziget nem szláv népeinek elgázolását, megsemmisítését és ezért a független Albánia létesítése mellett attól az első értekezlettől kezdve, amelyen az a párt, melyhez tartozni szerencsém van, külügyi politikával foglalkozott, a leghatározottabban állást foglaltam ; (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) az eltérés csak egy aránylag alárendelt nüanszra vonatkozott, amely nüanszra — mint mondám —• most, midőn kész eredményekkel állunk szemben, visszatérni nem tartom szükségesnek. Áttérve mármost interpellácziómnak tulajdonképeni tárgyára, nekem is meg kell emlékeznem néhány fővonásban a nagysz^rb propagandáról s arról a helyzetről, amelyben a nagyszerb propagandával szemben egyáltalában vagyunk, különös összeköttetésben a volt trónörökös ellen intézett — sajnos, sikerült — merénylettel. A nagyszerb propaganda nem mai keletű dolog. A nagyszerb propagandának meglehetősen erős kiélezése-, terjedése, aktiv terjesztése és veszedelmesnek látszó 'aknamunkája megelőzte már Bosznia és Herczegovina annexiójának kimondását, sőt az annexió kimondása sürgősségének egyik főindokául az jelentkezett, hogy ezzel a
