Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-555

555. országos ülés 19ií Julius 15-én, szerdán. 293 tézkedésnek abszolúte nem lehet tekinteni, mert ebből olyan kevés bevételi többlet várkató, hogy ez számba egyáltalában nem jöhet. Akkor, amikor egyrészt a t. képviselő urak, még pedig sokszor ugyanazok a szónokok, kifogásolták ezt a 2600%-os emelést, ugyanakkor kifogásolták azt is, hogy ez a javaslat tulaj donképen nem is progresszív adózást jelent, nem is vezeti be a progresszivitást a. mi törvénykezési illetékeink terére. Hát én sokasem állítottam, hogy ez progresszív adózás. Az én indokolásomban nincsen ez mondva. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Tényleg nem progresszív abban az értelemben, amelyben én a progresszivitást veszem, hogy t. i. a magasabb vagyoni képességgel biró állampolgárok aránylag nagyobb terhet viseljenek, mint a kisebb vágyom képességgel birok. Ezt tartom én progresszivitásnak és velem együtt ezt tartja a tudomány is, nem pedig azt, amit egyes t. képviselő urak mondtak, hogy a gyengébbek vállairól levenni a terhet és áttenni az erősebbekre. E képviselő urak azt mondták, hogy ez a javaslat tehát azért nem progressziv, mert az a kisebb tételeket sem csökkenti. Ennek semmi köze a progresszivitáshoz ; én a kisebb tételeket háromszor annyival is emelhettem volna, mint ahogy ebben a javaslatban történik és mégis csinálhattam volna egy progreszsziv adózást a törvénykezési illetékek terén. De nekem, t. ház, csak azt kell elérnem, amire előbb volt szerencsém utalni. Mert, bocsánatot kérek, a törvénykezési illeték arra, hogy egy ilyen értelemben vett progressziót valósítson meg, egyáltalán nem alkalmas és amennyire én ismerem a külföldi törvényhozásokat, sehol a világon a törvénykezési illetéknél ilyen, tehát teoretice véve helyes progresszió és progressziv adóztatás nincs. Nem fogom a t. házat a külföldi törvényhozások bővebb ismertetésével untatni; (Halljuk ! Halljuk ! baljelöl) csak a német törvényre fogok egy kicsit bővebben kitérni más vonatkozásban is. Ebben a vonatkozásban is a német törvényre hivatkozom, amely szerint a legkisebb tétel 1—20 márkáig 1 márka, tehát amint méltóztatnak látni, 5 százalék, 10.000 márkánál már a tétel 90 márka, tehát, amint méltóztatnak látni, nem egészen 1 százalék. Tehát a progresszivitás abban az értelemben, amely teoretikusan helyes, a progressziv adóztatásnak hazájában, Németországban sincs meg. Én sohasem állítottam, hogy ebben a törvényjavaslatban megvan a progresszivitás, hanem igenis állítottam azt, hogy igyekszem a nagyobb pereknek az arányosabb terhelésére és azt igenis elértem, azt t. i., hogy a nagyobb perek aránylag az eddigihez képest nagyobb terhet viseljenek hogy az emelés a nagyobb perekre nézve aránylag sokkal nagyobb legyen, mint a kisebb pereknél. Ha már most ezt az elvet meg akarom valósítani, akkor természetes, hogy akármilyen kevéssé emeljem a kis tételeket vagy akármennyire hagyjam azokat változatlanul vagy csökkentsem is, ez elv érvényesülésének természetesen a nagy pereknél egy százalékszerüen óriási emelkedést kellett eredményeznie. Hiszen, ha én azt az eljárást követtem volna, amelyet a t. túloldalnak több szónoka ajánlott, hogy százalékban állapítottam volna meg az illetéket, nem is a progresszive emelkedő százalékban, hanem csak egy egységes százalékban és ha ugy jártam volna el, amint a t. túloldalnak valamelyik szónoka tegnap mondotta, — bocsánatot kérek, a nevekre nem mindig emlékszem — hogy neki nem lett volna kifogása, ha 1 százalékon kezdtem volna és mentem volna tovább, akkor bocsánatot kérek, egy 200.000 koronás pernél, 1 százalékot alapul véve, az illeték már 2000 korona lett volna és egy 200 százalékos emelkedés lett volna. Financzialiter ez sem jövedelmezett volna sokat. Ábrahám Dezső: Az átalányrendszert kellett volna behozni. (Zaj.) Teleszky János pénziigyminis er Bocsánatot kérek, az átalányrendszerre majd vissza fogok térni, mert ugy látom, hogy ezen átalányrendszer tekintetében egy kis fogalomzavar van. (Derültség a jobboldalon. Zaj a baloldalon.) Ha ebben a világításban méltóztattak volna feltüntetni és ebből a világításból méltóztattak volna szemlélni a dolgot, akkor méltóztattak volna látni, hogy azok a 2600 és 5200 psrczentes emelkedések egyáltalában nem horribilisek, hogy azok szükségképeni következményei egy önmagában véve egészséges és az urak által is elismert elvnek, hogy t. i. a nagyobb vagyoni erőt reprezentáló nagyobb perek aránylag jobban vonassanak illeték alá. Hiszen ezt sokkal kisebb mértékben teszi meg a javaslat, mint ahogy ez bekövetkezett volna az urak szónokai véleményének elfogadása esetén. És mindenesetre, miután méltóztatnak látni, hogy az 5000 koronán felüli perek az összes pereknek mindössze 2—3 százalékát teszik és méltóztatnak elképzelhetni, hogy ennek a 2—3 százaléknak milyen minimális részét teszik a 100.000 koronás és az azon felüli perek, ezt az intézkedést abszolúte nem financziális intézkedésnek, hanem kizáró'ag szocziális intézkedésnek lehet tekinteni abban az értelemben, hogy törekedtünk a nagyobb pereket jobban megilletékezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Már most sajnos, éppen azért, mert a statisztika ilyen kedvezőtlen, mert a helyzet tényleg azt mutatja, hogy a pereknek túlnyomó része kis per, hogy alig van nagy per, ezért nem lehetett megvalósítani azt, amit én nagyon szerettem volna megvalósítani: hogy t. i. a mai bevételek és az általam kontemplált mérsékelt bevételi többlet biztosítását ugy érjem el, hogy a kisebb perekben aránylag jelentékenyebb illetékcsökkenést idézzek elő és ezt igyekezzem behozni a nagyobb pereknél. Ez teljesen lehetetlen. A statisztika számai ebben a tekintetben oly kérlelhetetlenek, hogy itt okoskodásnak helye nincs. A kis perek oly túlnyomó nagy számnak, hogy a kis perek illetékeinek bárminő kis mérséklése a bevételeknek oly