Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-555
286 55á. országos ülés 191 í Julius 15-én, szerdán, mak kihasználására törekszik, hogy minél jobban bonyolítson, húzzon egy pert, hogy minél többet vasalhasson be saját klienseitől és ne az igazság keresésének és megtalálásának szempontjából vigye azt a pert, hanem az üzírkedés szempantjából, arra vonatkozólag csakugyan áll az, amit Benedek János képviselőtársam mondott. Igen, de ezzel ellentétben az is áll, hogy a magyar ügyvédi karnak számos, nagyon sok jeles ta; ja van, sőt mondhatni, a nagy részük ide tartozik, akik a fővárosban vagy vidéken elmerülve a mindennapi élet szürkeségébe, nem vadászván arra, hogy kitüntetést, ordót kapjanak, az igazságot keresik és igyekeznek megtalálni a saját jogkereső felük érdekében, annak javára, olyan ellenszolgáltatásért, amelyet tényleg meg is érdemelnek. Nagyon jól tudjuk, hogy az ügyvédi karnak egy része az egész országban küzd a mindennapival ; nagyon jól tudjuk, hogy az ügyvédek megélhetése az országban nagyon sok helyen kérdésessé van téve ; nagyon jól tudjuk azt is, hogy egy ilyen javaslatnál, mely a. jogkereső közönség életérdekébe olyannyira belevág, egyúttal tekintettel kell lennie arra is, hogy a jogkereső közönség érdekének megóvására, a jogkereső közönség igazságának kivivására hivatott ügyvédi kar exisztencziális érdekét ne veszélyeztesse, ne tegye illuzóriussá, hanem annak segítségére, támaszára legyen. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ennek a törvényjavaslatnak rendelkezései, a sok illetékösszeg előlegezése folytán az ügyvédi karnak nagyon sok szegény tagja oda fog jutni, hogy nagyobb pereket képtelen lesz elvállalni és tőkepénzesnek kell lennie annak, aki minden pert elvállalhat, gazdag embernek kell lennie, vagy pedig olyan anyagi eszközök megszerzéséhez kell folyamodnia, hegy a pert vihesse, amelyek feltétlenül nem állhatnak összhangban az igazság eszményi keresésének feltételeivel. T. képviselőház ! Az előadó ur szerint ennek a javaslatnak három, szempontból kell megállnia a kritikát, — szerinte meg is állja — még jjedig igazságszolgáltatási, pénzügyi szempontból és szocziális szempontból. Ami az igazságügyi szempontokat illeti, ezekre már voltam bátor rámutatni. Itt csak röviden hangsúlyozom, hogy az államnak az igazságát voltaképpen nem volna szabad pénzért kimérnie, az államnak a jogbiztonság, az igazságszolgáltatás törvényszerű menetéről dijtalanul kellene gondoskodnia, mert azért fizetik az állampolgárok a közvetlen és közvetett adók töméntelen sokaságát nagyon sok téren, hogy az igazságukhoz ingyen, dijtalanul jussanak el. Ha azonban ettől eltekintünk és a törvénykezési illeték bizonyos szempontból való jogosultságának elvi álláspontjára helyezkedünk, akkor sem ismerhetjük el, hogy a törvényjavaslat a törvénykezési illetéket az egyes jogkereső félnek adott szolgáltatás ellenértékének arányában szedné be; sokkal többet s zed be az állam, mint amennyit ad, a finánczpolitikát érvényesiti, nem az igazság, a méltányosság politikáját, nem az igazságos ellenérték politikáját. A progresszivitással nem találkozunk oly xnódon a javaslatban, mint ahogy feltétlenül szükség volna. A kisebb exiszteneziákat sújtja, a nagyobbak menekülnek. A kis emberek lesznek kénytelenek érezni a jövőben is, hogy adózó alanyai ez országnak minden téren, hogy őket még az ág is húzza, a nagyobbak ped g, ak knek sokkal inkább van módjukban pert folytatni és a maguk igazságához eljutni könnyebben legénykedhetnek a jövőben is. Semmiesetre sem felel meg e javaslat annak a szocziálpolitikának, amelyre az igazságügyminister ur hivatkozott, most, a XX. században, most, a nehéz megélhetési viszonyok közt amikor a kormány minden intézkedésének arra kellene irányulnia, hogy minél kevesebb ljgyen a közteher és minél nagyobb a jogszolgáltatás, igazságszolgáltatás, közszabadság szolgáltatás az állam részéről, tekintetbe véve azokat a terheket, amelyeket úgyis fizet, visel minden állampolgár, amikor adózik, am kor katonáskodik. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Szerintem hivatalból figyelembe vett pergátló körülmények tárgyában hozott határozatok, a keresettől való elállást megállapító végzés, az Ítélet kiegészítésére irányuló kérelmet elutasító végzés, az idézést feloldó végzés eseteiben feltétlenül szükséges volna, hogy illeték ne járjon. A béfyegjegyekben való illeték lerovását elmulasztó fél nagyon is megbirságoltatik, — a megrövidített illeték felével a javaslat szerint; sokkal kisebb összeg is elég lenne. Tiz százalék, legfeljebb húsz százalék. A kisebb összegű pereknek pedig feltétlenül tehermentesítésére kell törekedni, még pedig azért, t. ház, hogy csakugyan azt mondhassa a szegény ember ebben az országban, hogy az igazságomat megkapom anélkül, hogy kénytelen lennék tönkremenni. És hiába mondja a ministerelnök ur közbeszólás alakjában, — a múlt héten emiitette, — hogy azért nem szólal fel, mert nem ért e javaslathoz. Engedelmet kérek, lehetetlenség ehhez nem értenie, nemcsak neki, de mindenkinek, aki lát és hall, akinek szeme van, füle van, aki nem zárkózik el az országban felsiró pianaszok meghallgatásától és megszivlelésétől, (Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) amik napról-napra ide jönnek az országházáig. Ez az ország egy elégedetlen ország, ahol nem továbbsarozolási adópolitikát kell folytatni, hanem ahol uj jövedelmi forrásokat kell megnyitni a nép számára, (Helyeslés bal/elől.) ahol csakis a kispolgárok jövedelmének fokozásával és ebből kifolyólag a teherbírási képesség emelésével legyen szabad csak a pénzügyi egyensúlyt helyreállítani. Uj földbirtokpolitikához nyúljon a kormány, önzetlen, kifogástalan parczellázási politikát folytasson, de ne olyant, mint a vidéken itt-ott folyik, miként az én városomban, Hódmezővásárhelyt is a legutóbbi időben, melyre leszek bátor egy interpelláczió keretében rámutatni,
