Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-554
554. országos ülés 19ií Julius li-én, kedden. 269 javaslat úgyszólván minden pontnál meg akarja fogni a perlekedő polgárt: bármilyen beadványt intéz, bármilyen határozatot hozat a bírósággal ott van megette az atra cura, a sötét gond amely lecsap rá valamely illetékleróvás alakjában. Emellett a sok paragrafus, a sokféle progreszszivitás, a sok változatosság, a sok kazuisztika mellett igazán nagyon könnyű az eltévedés és épen azért gondoskodnunk kell arról, hogy lehetőleg a lelettételek mérsékeltessenek és a lelet, amennyire lehetséges, egyszerüsittessék magában a törvényjavaslatban. A törvényjavaslat szövegezését is egy-két helyen meglehetősen pongyolának találom. Itt van pl. a javaslat 5. §-a, amely a következőkép szól: »Ha a polgári bíróságok előtti eljárásokban a felek vagy harmadik személyek keresetlevelet, felebbvitelt, vagy olyan kérelmet, bejelentést, nyilatkozatot, mely írásban előterjesztve illeték alá esnék, szóval terjesztenek elő, le kell róni a szabályszerű illetéket stb«. Úgyszólván nem tudok elképzelni olyan tárgyalást, amelyen a felek valamelyes bejelentést ne tennének. Pl. az első tárgyaláson a felek valamelyike bizonyitani kíván és tanura hivatkozik. Ha ez a bejelentés írásban tétetnék meg, akkor illeték alá esnék. Minthogy pedig, ha írásbeli beadványban történik ez a bejelentés, le kellene rór i a bélyeget, ebből a szövegezésből az következik, hogy ha én szóbeli tárgyalás alkalmával teszek ilyen nyilatkozatot, ha a tanú nevét vagy lakását a tárgyaláson bejelentem, illetéket kell lerónom. Nem hiszem, hogy erre gondoltak volna a törvény szerkesztésénél, de kétségtelen, hogy ebben a szövegezésben ez benne van és igy legalább is olyan módosítás volna szükséges, hogy, ha az ilyen bejelentés e tárgyalás alkalmával tétetik meg, ne essék bélyegilleték alá. Nagy mértékben igazságtalannak tartom azt, hogy a felebbezési beadványoknál nincs gondoskodás arról az esetről, mikor a felebbezés visszavonatik, vagy visszautasittatik. Mert miért rójjuk le a felebbezési bélyeget ? Annak az ellenszolgáltatásnak a fejében, amelyet a felsőbb bíróság fog nyújtani azzal, hogy ő ezzel az ügygyei foglalkozik majd, mint hatóság és meghozza a maga ítéletét. Ha tehát a felsőbb bíróság nem is jut abba a helyzetbe, hogy ezzel foglalkozzék, akár felebbezés visszavonása, akár visszautasítás következtében, akkor a ki nem szolgáltatott ellenszolgáltatásért ezt a magas dijat szedni nem helyes dolog, ezt ilyen esetekben legalább is mérsékelni kellene. Még csak egyet t. képviselőház, mert hiszen, mondom, a részletekre kitérni nem akarok. Hogy a szövegezésben sajnálatosan mutatkozik bizonyos pongyolaság, arra nézve utalok a törvényjavaslat 82. §-ára. A törvényjavaslat, ugy tudom, eredetileg nem vette tervbe azt, hogy a bűnügyi meghatalmazásokat bélyegessé tegye. Azonban később, épen a kamarai ankéten történt felszólalások következtében, amint jeleztem volt, az igen t. pénzügyminister ur, gyorsan — ami az ő éles felfogására vall — kapirozta azt az indítványt, hogy talán lehet a bűnügyi téren is valami illetékíerovást eszközöltetni s azonnal felkapva az ideát, a bűnügyi meghatalmazásokat bélyegesekké tette az eddigi bélyegmentességgel szemben. Ámde a törvény szövegét nem hozták összhangba ezzel az uj intézkedéssel és a 82. §-ban ma is csak arról van szó, hogy az, aki a polgári perrendtartással szabályozott eljárásokban az illetéket épen nem, vagy hiányosan, vagy szabályellenesen rótta le, az az illeték másfélszeresét tartozik azután lefizetni. Már most mi történik a bűnügyi meghatalmazásoknál? Teleszky János pénzügyminister: Ugyanaz, ami a polgáriaknál! Kún Béla: Hol van az? Teleszky János pénzügyminister: Arra se vonatkozik a 82. §. Kelemen Samu: Ez a paragrafus a polgári perrendtartással szabályozott eljárásokról beszél. Teleszky János pénzügyminister: A meghatalmazási bélyeg okirati bélyeg. Eddig is- igy volt, ezután is ugy lesz. (Zaj a baloldalon.) Kelemen Samu: Nagy köszönettel veszem a pénzügyminister ur ezen felvilágosítását. Annyit talán lesz kegyes nekem megengedni objektíve a minister ur, hogy nem tartozom a legértelmetlenebb emberek közé és a felvilágosítás következtében ezt a törvényszakaszban mélyen bent rejlő magyarázatot hajlandó vagyok elfogadni. De talán lesz szives elismerni a pénzügyminister ur azt is, hogy azok a felek, akik talán a jogászi és pénzügyi képzettségnek mégis kisebb fokán vannak, mint amennyire talán szabad magamat állítani, akkor, amikor én, aki ezt a törvényjavaslatot alaposan és lelkiismeretesen igyekeztem megtanulni, ebbe a magyarázati hibába esem, mennyivel inkább beleesnek ők és mennyivel inkább beleesnek a pénzügyi hatóságoknak a közegei. (Ugy van! a baloldalon.) Az ilyen fajtájú homályos intézkedések, amelyeket, elismerem, bizonyos pénzügyi és jogászi éleselméjüséggel lehet azután ide vagy oda magyarázni, ezek az okai annak a sok, amint az én Jaczkó Pál t. barátom helyesen mondta: tüszurás jellegű apró leletezéseknek, amelyekben részünk van és azoknak az apró keserűségeknek, hogy nem felebbezek két vagy három koronáért s inkább kiveszem a zsebemből a pénzt és a méltatlankodás bizonyos érzetével kifizetem a büntetést. Ha a szakasznak ez a magyarázata, akkor ez, azt hiszem, a törvényjavaslatban is kifejezésre juthatna. (Ugy van! a baloldalon.) T. ház! Azok, amiket itt általánosságban elmondtam és amikre egész rövidséggel egyikmásik szakasz felemlitésével utalni bátor voltam, azt hiszem, teljesen elegendő okot szolgáltatnak arra, hogy én ezt a törvényjavaslatot, amelyben az illetékfelemésnek a mérvét megokolatlannak,
