Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

268 55b. országos ülés lylb Julius U-én, kedden. hét, a legkisebb ellenszolgáltatás, amelyet joggal igényelhetünk, az, hogy olyan esetben, amikor világossá teszszük azt a szándékunkat, hogy a bélyeg jegyek . le nem rovása szándékunkban nincs, hogy mi le akarjuk róni a bélyegjegyeket és ennek jeléül előre leteszszük az átalányösszeget : ennyi kedvezményben akkor is részesüljünk, ha ez netalán valami csekély munkatöbblettel, vagy kiadási többlettel is járna. De hiszen adunk is ezért az államnak ellenértéket, mert abban a pillanatban, amint az óvadékösszeget az állampénztárban elhelyeztük, az kamatozik, még pedig az állampénztár javára, nem pedig a fél javára, mert a fél kamatot nem igényelhet. Az a kamatjövedelem pedig, amelyet az állam nem szolgáltat ki, bőségesen elég lesz arra, hogy ezt a csekély munkatöbbletet fedezze. És most kérdem, t. képviselőház, ha nekem megvan a szándékom és hajlandóságom arra, hogy előre letegyek pl. 1000 K-át. vagy akármilyen összeget, annak fedezetéül és biztosításául, hogy én nem akarom az államkincstárt megkárosítani, milyen erkölcsi jogosultsággal áll elő az államkincstár velem szemben és mondja azt, hogy én nem hiszek neked, te meg akartál rövidíteni és ennek a büntetéseképen ezennel sujtlak egy napon, egy ügyben 30, 40, 50 K büntetéssel? Ennek nincs morális alapja. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ennek csak egyetlen megmagyarázható alapja lehet, hogy az állam ragaszkodik egy megszokott, illegitim jövedelméhez, amely formailag lehet ugyan jogos, mert törvényen alapszik, de belső lényege szerint jogtalan, mert abszolúte erkölcstelen és mert nincs megfelelő tekintettel azokra az állampolgárokra, akik maguk akarják kötelességüket teljesíteni és akiknek ezt a kötelességteljesitését az állam így elfogadni nem hajlandó. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Ha meg is maradunk — hiszen fájdalom, nem ringatom magam túlságos illúziókban — a magam indítványával szemben a javaslatnál, legalább enyhiteni kellene azokon a rendelkezéseken, amelyek a javaslatban vannak. Mint már jeleztem, készséggel elismerem, hogy bizonyos javítás történt, amikor felényire szállították le a másodszori illetéklerovást, de ismétlem, ez csak látszólagos leszállítás, mert hiszen ötszörös, tízszeres, sőt tizenháromszoros vagy húszszoros összegről van szó és amikor felére méltóztattak szállítani a 26 K-ás jegyzőkönyvi bélyeg hiánya után vagy az 5—6 K-ás határozati bélyegnek hiánya után a büntetést, még mindig igen nagy emelés van a mai állapottal, szemben. Én elegendőnek tartanám, ha 10°/o-os büntetéssel rovatnék meg az illető; ez körülbelül megfelel annak, hogy az illető az államkincstárra egy terhet rótt, azáltal, hogy az ő mulasztása folytán ezt a jegyzéket kellett felvenni és a kifizetésre vonatkozólag egy értesítést kellett elküldeni. Megállapítanám — és erre igen nagy súlyt helyezek — a maximumát, annak, ami e feledékenységnek ára lehet, 5, vagy 10 K-ban, ami elég azért a figyelmeztetésért, hogy te elmulasztottad az illetéket, nem voltál elég gondos, fizess tehát büntetést. Ezen felül azonban abszolúte megokolatlan a büntetési tétel. Ne méltóztassék megfeledkezni róla, hogy ez a 10°/o-os emelés lényegében 40%-os kamatnak felel meg, mert három hónapon belül az elmulasztott bélyeg lerovása után kézbesíteni szokták, sőt lehet feltétlenül gondoskodni róla, hogy kézbesítsék az erre vonatkozó határozatot. Ha a három hónapi élvezetéért annak, hogy nem róttam le azt a bélyeget, 10°/o-ot fizetek, ez egy évre 40%-nak felel meg és én azt hiszem, hogy nincs a világnak az a pénzügyministere, aki ezt a kamatot mérsékeltnek tarthassa. Egy hang (a baloldalon): Tiszta uzsora! Kelemen Samu: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Csak arra akarok utalni, hogy a törvényjavaslatnak számos egyéb olyan hibája van, amelyekre esetleg a részleteknél szándékozom kiterjeszkedni, de amelyekre nézve bizonyos elvi szempontokat már itt kell kiemelnem. Hibának tartom, t. képviselőház, hogy a törvényjavaslat nehezen áttekinthető. Már az előttem felszólalók is utaltak rá, hogy a különböző emelések különböző szakaszokban vannak, szerintük elburkoltan, lefektetve. Én belátom, hogy egy szakaszba nem lehet összehalmozni a legkülönbözőbb dolgokat, de az áttekinthetőség szempontjából lényegesnek tartottam volna, hogy ha egy áttekinthető táblázat csatoltatnék a javaslathoz, amelyre ugy lehetne hivatkozni, mint lehetett az illetéki díjjegyzék egyes tételeire, ahol betűrend szerint meg lehetett találnunk, hogy milyen bélyegilletéket kell leróni pergátló kifogás, vagy valamely beadvány esetén. Ez a hiány még j)ótolható, mert a törvény utolsó szakasza értelmében végrehajtási utasítás fog kiadatni és én arra kérem a pénzügyminister urat, hogy szíveskedjék arról gondoskodni, hogy egy ilyen hivatalos és hiteles táblázat illesztessék bele a végrehajtási utasításba. Megengedem, hogy buzgó magánkommentátorok, akik közül egyik másik az előadói szókben ül és akiknek működését a legnagyobb elismeréssel fogadom, vállalkozni fognak erre a nem egészen jövedelem nélkül való könyv kiadására, azonban az ilyen munkálatok bármily szorgalommal és megbízhatósággal állíttassanak is össze, mégis csak magánmunkálatok, amelyeknek kellő hitelességük nincs és amelyekre mi nem hivatkozhatunk azon jogorvoslatoknál, amelyek megszerkesztésére a nagyközönség érdekében szükség van. A törvényjavaslatnak másik súlyos hibáját abban látom, hogy túlságosan kazuisztikus. A