Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

55'*. országos ülés 1914 július 14-én, kedden. 265 Igazán kicsinyes dolog ez, s azt hiszem, hogy nem lehet az államnak és az igazságszolgáltatásnak az a czélja, hogy elriaszsza a feleket mesterséges költséggátakkal, bélyeg- és illetéktöltésekkel. . . Bakonyi Samu : Pénzügyi prevenczió ! Kelemen Samu:... attól, hogy a maguk jogait és igényeit érvényesítsék. Mert nem áll az, hogy ez az alaptalanul perlekedőt fogja sújtani; sújtani fogja ez az alapos perlekedőt is, sőt sújtani fog egészen más elemeket is. Ha ennyire sikerült az igen t. pénzügyminister urnak felfedeznie ebben a kérdésben a maga szivét és ilyen nagy részvéttel viseltetik azok iránt, akiket a balsorsuk odakényszerit, hogy a maguk jogait bíróság előtt érvényesítsék, akkor méltóztassék ezt a jó szivet megőrizni az egész vonalon. (Tetszés a haloldalon.) Mert hiszen, igen t. minister ur, hogy vagyunk a makacssági, az u. n. mulasztási Ítéletekkel ? Vájjon ha az az adós, akit beperel a hitelezője, meg sem jelenik a bíróságnál, tehát elismeri, hogy az az igény jogos, akkor is azt méltóztatik gondolni, hogy vissza kell tartani azt a hitelezőt az alaptalan perlekedéstől ? Miért méltóztatik itt emelni a bélyegeket, emelni ép olyan mértékben, mint ott, ahol az állam közegei egy nagy, kontencziózus és kontradiktórius jogvitát intéznek el és ahol valóban beszélhetünk arról, hogy a perlekedőnek igénye alapos, vagy alaptalan ? Ámde ezekben az esetekben az igény alapossága vita alá sem esik, nem is szólva arról, hogy az állam alig ad érte valami ellenszolgáltatást. Hiszen az uj ügyviteli szabályok értelmében a felperesi ügyvéd az, aki a makacssági blankettákat kiállítja és a biróság egyszerűen egy aláírást ad hozzá. Mi az, amikor az u. n. makacssági, mulasztási Ítéleteknél emeljük az illetéket ? Nem egyéb ez, mint vámszedés a nyomorúságon. (Igaz! TJgy van! a bal- és szélsöbaloldalon.) Mert az az adós nem azért nem fizet, mivel magtagadná az igény jogosságát, hanem azért nem jelenik meg és azért nem fizet, mert képtelen fizetni s ezen a nyomorúságán szed most az állam egy felemelt vámot. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) De ennek a kérdésnek azután nemcsak az adós, de a hitelező szempontjából is van valami vonatkozása. Mert hiszen a hitelező is ilyen tételeket nem egyszer abban a tudatban perel, hogy azok behajthatatlanok ugyan, de elvégre legalább annyit biztosit magának a jövő számára, hogy szerez egy ítéletet, amelyet talán valamikor, 32 éven, az elévülési időn belül, olyankor, amikor az adós viszonyai esetleg megjavulnak, ellene érvényesíthetni fog. És ezt az így érvényesített követelést méltóztatik most szintén ilyen felemelt illetékkel sújtani. Azt hiszem, hogy ez az igazsággal nem igen fér össze s bármennyire szomszédos legyen az igen t. pénzügyminister urnak széke az igazságügyminister úréval itt a képviselőházban, ebben a kérdésben ugy gondolom, hogy az igazság igen távol áll a pénzügytől. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXV. KÖTET. Ha már most vizsgálat tárgyává teszem azt a rendszert, amely ezen a törvényjavaslaton végigvonul s amely rendszernek, mint gondolatnak, a törvényjavaslat a kifejezője, akkor egy pár szóval, csak egész röviden kell utalnom arra, amivel már többen foglalkoztak itt képviselőtársaim. Ez az átalányrendszer, amelynek helyességét a ministeri törvényjavaslat elismeri, de még sem helyezkedik erre az alapra. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) liészletesen nem foglalkozom ezzel, mert azt hiszem, hogy az összes felvetett kérdések közül alig van egy, amely annyira kimerittetett volna, mint ez s nekem meg van az az önfejüségem. hogy a bírálat terén nem szeretek olyan ösvényen járni, amelyet mások vágtak és agyontapostak, de ha nehezebb is, magam szeretem vágni a magam útját. De mégis van egy kijelentése a t. pénzügymioister urnak, amelyet egy szempontból még nem világitottak meg. A pénzügyminister ur tudniillik, arra hivatkozott, hogy az átalányrendszert,, bár maga is helyesebbnek tartja, ezúttal nem valósithatja meg, mert a statisztikai adatok ehhez hiányoznak. A törvényjavaslat indokolásából is kitűnik és merem mondani köztudomású, hogy ez a kérdés és ez a gondolat, feltűnt már 10 évvel ezelőtt, akkor, amikor a sommás eljárási törvényt hozták meg. Nincs okom és jogom a t. pénzügyminister urnak szemrehányást tenni, hogy miért nem gyűjtötte össze ebből az időből, vagy ez idő óta a statisztikai adatokat, mert ha tagja volt is a pénzügyi kormánynak, azért a jrénzügyi kormányért nem ő volt a felelős. De, ne feledjük el, hogy három éve annak, hogy megalkottatott a polgári törvénykezési perrendtartás itt e képviselőházban és akkor a t. pénzügyminister ur és azóta, tagja volt a pénzügyi kormánynak és szükségszerűen tudnia kellett volna akkor, hogy az illetékmódositás velejárója lévén a törvénykezési rendtartás módosításának, uj bélyeg- és illetéktörvényt kell hozni. A t. pénzügyminister urnak tehát módjában volt 1911., 1912., 1913. óta elkészíteni a statisztikai adatokat és azok alapján szerezni magának meggyőződést és azok alapján szerezni a képviselőháznak megnyugtatást arról, hogy a két rendszer közt a gyakorlatban melyik a helyes. Még egy más dologgal is kapcsolatos ez. Bátor vagyok kérdezni a t. jjónzügyminister úrtól, hogy ha neki, mint a javaslat indokolásának 32. oldalán mondja, semmiféle statisztikai adata nem volt, még arról sem, hogy az egyes perekben mennyi a törvénykezési illeték, annál kevésbbé arról, hogy az összes felmerült perek-, ben mennyi a törvénykezési illeték, minő adatok alapján méltóztatott ebben az arányban és ebben a mértékben emelni az illetékeket? Hiszen ha a jjénzügyminister ur most itt előáll ily lénye34