Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-554
554. országos ülés l\)lh Julius 14-én, kedden. 25ü amit előttem szólt t. képviselőtársaim is mondtak, hogy e javaslat szerkesztői abból az alapelvből indultak ki, hogy az igazságszolgáltatásban egészen jogos illetéket követelni és természetes, hogy az igazságszolgáltatás költségeit viseljék azok, akik az igazságszolgáltatást, a bíróságot igénybe veszik. Ezt mondta az előadó ur is. Kimutatták már mások, hogy mennyire téves, mennyire helytelen ez, hiszen semmiképen sem felelhet meg az állam tekintélyének, az igazságszolgáltatás szuverenitásának, hogy ezt közönséges kereseti forrássá alacsonyítják le. A délelőtt folyamán felszólalt Sághy Gyula t. képviselőtársam szives volt felhívni figyelmemet »Az Ujság« egyik czikkére, amelyet igazán teljes egészében magamévá tehetek és amely majdnem azt mondhatnám, minden külön szakaszra való hivatkozás nélkül, teljes egészében megáll. Teljes igaza van akkor, mikor hivatkozik arra, hogy ha az állam védelméről, a terület integritásáról s nem tudom én, miféle közintézményekről van szó, melyekre az állampolgárok összességének szüksége van ezekre, a közpénzekből szerzünk fedezetet, ezzel szemben pedig épen az igazságszolgáltatás az, amely ebben az előnyben nem részesül. Szerény véleményem szerint is az egyén élete, az egyén vagyona ugyanazt a védelmet kívánja meg, mint az állam területének épségben tartása. Nem helyeslem azt az elvet, melyet a kifelé kivánkozók, az u. n. nemzetköziek szoktak hangoztatni, hogy ott a haza, ahol a kenyér, ahol a boldogulás, de viszont nem lehet izolálni az államot az egyéntől. Legyünk tisztában azzal, hogyha az egyén élete, az egyén vagyona nincs biztonságban, akkor az állam exisztencziája sem biztositható. Az állam boldogulása szoros összefüggésben áll az egyén boldogulásával, sőt merem állítani, hogy az egyének erejéből meriti az állam is a maga erejét. Ilyen körülmények között igazán nem tudom megérteni, hogy mivel lehetne indokolni azt, ha ugyan nem csupán a fiskális érdeket tartjuk folyton szem előttj hogy az állam minden lehetőből pénzt és jövedelmet biztosit magának. Ha azonban ezt indokul hozzák fel, akkor ne méltóztassék szuverenitásról, állami tekintélyről és ehhez hasonlókról beszélni, sőt ne méltóztassék egyáltalában etikáról sem beszélni, mert szerintem az etikának rovására megy az olyan illetékezés, amely nem áll arányban az ellenszolgáltatással, az etika rovására megy, ha felemeljük az illetéket a papirfogyasztási adóval vagy a felzet adójával, amely igazán a múltnak emléke, a múltnak maradványa. Ilyen körülmények között azzal fejezhetem be beszédemet, mivel ez az újságíró, aki »Az Ujság« czikkét irta. A czikkiró maga is megbotránkozik mindezeken s abszurdumnak tartja, hogy az igazságszolgáltatás külön illetéket involváljon, a következőképen fejezve be czikkét (olvassa): »Megrendül a lelkekben az igazságszolgáltatás szentségébe vetett hit, midőn fejőstehénné degradálják a legmagasztosabb eszményt, az államok fundamentumát: az igazságot.« Én magam is azt hiszem, hogy ebben a perczben, mikor ezt ide degradáljuk, megszűnik annak a létjogosultsága, hogy ezeket a kérdéseket etikai alapon tárgyaljuk, vagy erre hivatkozzunk. Ezt elsősorban a t. előadó urnak kell figyelmébe ajánlanom, mert szerintem ezt a javaslatot nem lehet mással megindokolni, mint azzal, hogy az államnak pénzre van szüksége és ezt ki is veszi ott, ahol tudja, addig amig egy másik forrást nem talál. Én szívesen szolgálnék ugyan más jövedelmezőbb és jobb forrásokkal, de ez nem tartozik a tárgyra, s igy nem is térek ki rá. De ha igenis beismerik, hogy ennek a javaslatnak semmi egyéb czélja nincs, mint a pénzhiány fedezése, akkor meg van indokolva ez a törvényjavaslat. Egyébként ]3edig ezt a javaslatot még általánosságban sem fogadhatom el és fentartom a jogomat arra, hogy miután most a részletekkel nem foglalkoztam és nem is kívántam foglalkozni, azokkal a részletes tárgyalás során még foglalkozhassam. (Élénk éljenzés és taps a bál- és a szélsöbalóldalon. Aszónokot számosan üdvözlik.) Szepesházy Imre jegyző: Frey János! Frey János: T. képviselőház! Azok után a szakszerű fejtegetések után, amelyeket az előttem szóló t. képviselőtársam a ház elé tárt, azt hiszem, nem kívánja a t. ház tőlem, hogy ebben a tekintetben az ő beszédét kiegészítsem, vagy folytassam, már csak azért sem, mert hiszen ez nem is az én szakköröm. De a javaslatot társadalom tudományi szempontból kívánom bonczkés alá venni, mert ennek a javaslatnak vannak a társadalom mély rétegeiben gyökeretverő rendelkezései, amelyek a népnek legkisebb és legmélyebben levő rétegeit érintik. Köztudomású már a t. ház előtt az a szakértői megállapítás, amely megdönti az előadó urnak azt a véleményét, mintha csak négy-öt millió korona hasznot hozna ez a törvénykezési illetékről szóló törvényjavaslat az esetben, ha törvényerőre emelkednék. Amint hallottuk, vannak, akik ezt a hasznot 20 millióra becsülik. Ha a középutat vesszük, akkor is 10 millióban állapithatjuk meg ennek a javaslatnak törvényerőre való emelkedése esetén az állam többletjövedelmét. Hozzátehetjük, hogy ez a több jövedelem nem a gazdagok zsebéből fog az állampénztárba vándorolni, hanem annak a szegény népnek a zsebéből, amely sok ügyes-bajos dolgában leginkább van a bíróságokhoz utalva, akár követelésével, akár tartozásával. Tudjuk, ho^y leginkább a földmiveseket, a kismarosokat, a kereskedőket sújtja ez a javaslat és azért kétszeres szocziális kárral háramlik hazánkra e javaslatnak törvényerőre emelkedése, mert épen a legszegényebb elemet nyomja. 33*
