Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

258 55b, országos ülés 191b Julius ik-én, kedden. Itt elsősorban abból kell kiindulni, hogy amint idáig nem értettem meg, ezután sem tudom megérteni a különbséget, amelyet a kincstár tesz akkor, amikor peres és perenkivüli eljárás közt disztingvál. Ez szerintem teljesen méltánytalan és jogtalan. Ha jóhiszemű mindkettő, miért disztingváljunk a kettő közt ? A másik pedig, amit ne méltóztassék figyelmen kivül hagyni, az, hogy a régi illetéktörvények szerint is, az 1894 : XVI. t.-czikkben is meg volt állapítva, hogy ha nyolcz napon belül a fél a kétszerest fizet, szabadul, de ettől nem szabadulhatott semmiképen, a kétszerest tartozott lefizetni. Ezzel szemben a perenkivüli eljárásban a budapesti adófelügyelő és vidéken a pénzügyigazgató, fel van jogosítva arra, hogy a felemelt illetéket mérsékelje, sőt esetleg az egészet elengedje. Engedelmet kérek, szerintem, ami az egyikben méltányos, az épugy méltányos a másikban is. Igazán nem az ügyvédek előnyére szólok, vagy a peres eljárásnak kívánok fconczessziót, tisztán az igazságosság és méltányosság alapján, azt hiszem, természetesen követelhetjük azt, hogy méltóztassék ezt a két dolgot ugyanazokon az alapokon szabályozni. Az 1894: XXVI. t.-ez-ben a peres eljárásban bélyeg- vagy illetékmulasztás esetében az illeték kétszeresének fizetésével büntette a mulasztó felet, itt azonban méltóztassék megfigyelni, ez megint oly ügyesen van szerkesztve jogászilag. Sághy Gyula: Pénzügyileg! Jaczkó Pál: . . . hogy senki se vegye észre: Aki a polgári perrendtartással szabályozott eljárásokban az illetéket épen nem, vagy hiányosan vagy szabályellenesen rótta le, az ellen emiatt stb. stb. Hantos Elemér előadó: Milyen eljárást ért a képviselő ur? Jaczkó Pál: Itt csak oly eljárásról van szó, mely a polgári perrendtartásban van szabályozva. Tehát nem vonatkozik ez a csődre, a telekkönyvi eljárásra. Hantos EÍemér előadó: Nem peres eljárás! Jaczkó Pál: Tudom. De az hiba, hogy csak a polgári perrendtartással szabályozott eljárásban élvezi a fél azt a kedvezményt, hogy a másfélszeres összegnek lefizetése által mentesül. Én igazán nem szeretek, t. előadó ur, szavakba kapaszkodni vagy szavakon lovagolni, de méltóztassék elhinni, hogy ha igy van szövegezve e szakasz és tőlem jogi véleményt kér valaki erre vonatkozólag, magam is azt mondom, hogy itt egyenesen meg van mondva, hogy tisztán a perrendtartással szabályozott eljárásban van annak helye, azonkívül nincs. Már pedig igyekeztem ugyan a perrendtartást meghozatala óta annyira, amennyire lehetséges volt, nemcsak átfutni, hanem meg is tanulni, de igen sok esetet tudok elképzelni, melyek csak a perrendtartás novellájában lesznek majd szabályozandók. Mert hiszen abban a törvényben is vannak hiányok, akármennyire igyekeztünk bőven és terjedelmesen megszerkeszteni és a gyakorlatban lesznek oly esetek, melyekre a szakaszt a perrendtartásban nem fogjuk megtalálni. Már most igy fogalmazva, ez a kedvezmény nem lesz mindenütt irányadó, mert meg van mondva, hogy csakis ezzel a törvénynyel, a perrendtartással szabályozott eljárásban van helye. T. Ház! Ezt is csak azért említettem, hogy ezzel is dokumentáljam, hogy nem látok semmi komolyabb indokot arra, hogy ezt a megkülönböztetést megtegyük. Csináljuk meg mindenesetre ugy ezt az illetéktörvényt, hogy ha megint 60 esztendeig kell ezt alkalmaznunk, akkor se legyünk ilyen dilemmában és bizonytalanságban, mint eddig voltunk. Ha ezt a törvényt is olyan hibákkal fogjuk megalkotni, mint a régieket, akkor ne beszéljünk kódexről, sőt még törvényről se, akkor egyszerűen egy kis pótlást kellett volna csinálni, mint az előadó ur mondja, hogy az uj perrendtartás életbeléptetésével az eddig még nem létező iratok is bélyeg alá lesznek vonva. Igazán sajnálom, hogy ennyi ideig vettem igénybe a t. ház füzeimét (Halljuk ! Halljuk! balfelol.) és elnézésüket kell kérnem azért, hogy ezeket a száraz dolgokat nem tudtam tetszetős és szép formában csoportosítva a ház elé tárni. Én mint gyakorlati ember a száraz tényeket és az igazságot tártam csak itt a ház elé s amenynyire szükséges volt, csapongtam egyik helyről a másikra, ugy, ahogy a közbeszólás vagy az eszme, mely hirtelen felmerült bennem, szükségessé tette. Épen ezért talán nem képez olyan egységes egészet az én mai felszólalásom, mint ahogy a ház tekintélye megkívánta volna, de legjobb igyekezettel törekedtem kimutatni, hogy ez a törvényjavaslat alapjában véve nem felelhet meg a követelményeknek, már csak azért sem, mert a rendszere sem jó, tehát nem lehet jó az igazságszolgáltatásra kivetett illetékmegosztás sem. Már pedig akkor elégedetlenség lesz továbbra is és eredménytelen munkát végeztünk, ha csak azt nem nevezzük eredménynek, hogy a kincstár bevételi többlethez jutott, melyről azonban nem akarok most vitatkozni, mert akkor nagyon belemélyednénk, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) hogy t. i. négy és fél millió-e ez a többlet, mint Polónyi képviselőtársam mondta, avagy más képviselőtársaim számításainak megfelelően 14—15 millió. Nekem, anélkül, hogy részletesen számítottam volna, az a meggyőződésem, hogy négy és fél millióért ezt a bevételi többletet bátran meg lehet venni és igen jó üzletet csinálna bárki, aki ezzel az összeggel akarná kártalanítani a kincstárt s ezért mondtam, hogy közkereseti társaságot alakítsanak ennek bérbevételére. (Derültség balfelol.) T. ház! A rendszer mellett természetesen a legnagyobb hibája az egész javaslatnak az.