Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-554
554. országos ülés 191b Julius lí-én, kedden. 257 kímélettel járjon el. Nem akarok most már arra is kiterjeszkedni, hogy a pénzügyi hatóságok tudvalevőleg milyen előzékenyek. (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.), milyen tapintatosak és milyen nagy kímélettel járnak el. (Derültség balfelöl.) Azt hiszem, nincs olyan ügyvédi iroda, ahol az íróasztalok állandóan szabadok volnának, vagyis ne volnának végrehajtás alá vonva. Léptennyomon találkozunk azzal, hogy a fizetési meghagyást csak ugy a hogy kézbesitik ; igen sokszor megtörténik az is, — megengedem, hogy ez már az ügyvéd mulasztása, — hogy az ügyvéd nem veszi észre, hogy az a 8 nap mikor jár le és ha a 30 nap alatt sem fizet, jönnek a végrehajtók és lefoglalják a Wertheim-szekrényt 2 K 50 fillér erejéig. Ez a tapintatosság, ez a kimélet sehol sem érvényesül olyan nagyon, mint a pénzügyigazgatás terén. Ott valósággal kéjjel csinálják a leletezéseket és a végrehajtók kéjelegnek akkor, midőn bejöhetnek egy-egy irodába, mert hiszen ők maguk is mosolyogva jelentkeznek és igazán sokszor szinte ugy keresik azt a tárgyat, amely arányban állana annak a fizetési meghagyásnak aszubsztráturnával. Én tehát, t. ház, azt a kíméletet igazán nem látom. De tovább megyek és különösen le kell szögeznem azt — nem akarok a leletezések kórtörténetével nagyon részletesen foglalkozni, (Derültség balfelól.) mert hiszen ezek kötetekre, illetőleg napokra terjedő előadást igényelnek (Halljuk I Halljuk! balfelól.) — mondom csak leszögezem a következőket: Méltóztassék egyszer egy ügyvédi irodában körülnézni s tessék megnézni azt a finánezot, azt a pénzügyi hatóságot, akire az ember olyan — nem respektussal, hanem, bocsánatot kérek, a kifejezését — undorral néz, mikor látja, hogy a házhoz közeledik. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Azt mondja az előadó ur, hogy kim élettel. Nohát ne méltóztassék kivánni, t. képviselőtársaim, hogy ezt a kíméletet megismerjék. Az Isten őrizze meg attól. A bírósági végrehajtó egy veszedelmes alak, de mondhatom, nagy gentleman, előkelő úriember — már nemcsak a személyében, hiszen e tekintetben mindenképen az lehet, de mint végrehajtó közeg antipatikus — mégis sokkal szimpátikusabb, mint a pénzügyi hatóságnak azon kiküldött szemlésze és társa, akik a félnél megjelennek. Ezek mindig azokkal az apró tüszurásokkal és minucziózus kérdésekkel állanak elő, amelyeket hallva önkénytelenül arra kell gondolnunk, hogy amikor rajtam beszedik azt a talán 1—2 koronát, a kincstárnak valószínűleg többjébe van. En tehát nem látom azt, amit az előadó ur mond, különösen akkor, amikor azt mondja, hogy (olvassa): »az államnak haszna, vagy különös előnye nélkül az adó- és illetékfizető polg gnak különös boszszantását vagy elkeseredését váltja ki«. Sajnos, ez az elkeseredett boszuság számba nem jön; a fél bo-szankodik és a kincstár beszedi a maga illetékét: ez az egésznek a természetrajza. (Tetszés a baloldalon.) KÉPVH. NAPLÓ, 1910—1915. XXV. KÖTET. Bakonyi Samu : A kutya ugat, a karaván halad ! Jaczkó Pál: Ily körülmények között igazán nem tudom, hogy az előadó ur túlságos jószívűségből, vagy naivitásból mondta-e ezt; bár leginkább azt tételezhetem fel, — mert hiszen ismerem e tekintetben munkáját a közügyek terén, ismerem mint pénzügyi kapaczitást, itt jogásznak is bizonyult — hogy nem a naivitás, a felületesség az, amely benne ezt a két mottót érlelte, hanem inkább az a törekvés, az az igyekezet, hogy amikor ő ezt kidomborítja, akkor nekünk mindenesetre port hintsen a szemünkbe és a laikusok legnagyobb része nem fogja észrevenni azt, hogy abból, amit mond, egy betű sincs — a 15. §-t kivéve — lefektetve sehol. Sümegi Vilmos : Azt már szégyenli ! Jaczkó Pál: Ezzel kapcsolatban, miután bosszankodásokről, leletekről és fizetési meghagyásokról beszélek, itt terjeszkedem ki arra a szakaszra, amelylyel kapcsolatban akarom a javaslat egy más intézkedésének helytelenségét kimutatni. Amint voltam bátor már megemlíteni, ez az illetéktörvényjavaslat, sajnos, nem kódex:, nem egységes és épensóggel nem az, amely minden tekintetben kimerítő támpontul szolgálhatna, mert hivatkozik szerencsétlenül más törvényekre és épen ugy elő kell venni azokat, mint ezt. Nevezeteszn a 69. §-ban hivatkozik az 1881. XXVI. t.-cz 9. §-ára, amely a felemelt illetékekről intézkedik. Az 1881: XXVI. t.-cz. 9. §-a t. i. kimondja azt, hogy abban az esetben, ha a fél a bélyeget leróni elmulasztja, a peres eljárásnál ötszörösét, jjerenkivüli eljárásnál a négyszeresét fizeti. Ezt a szakaszt módosították azután az 1894: XXVI. t.-cz. 31—33. §-ai, amelyekben ezt a méltánytalanságot megszüntetendő és a jóhiszeműséget honorálandó, kimondták azt, hogy a peres eljárásban, amennyiben a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított nyolcz napon belül az illeték kétszeresét a fél befizeti — fél alatt természetesen elsősorban az ügyvéd értendő — akkor szabadul a további büntetés alól és az illeték háromszorosát elengedik; perenkivüli eljárásra vonatkozólag annak a négyszeres büntetésnek kiszabása ebben a kedvezményben nem részesül. És itt találok én óriási méltánytalanságot. Mert itt is ugyanaz áll ugyan meg, amit a pénzügyminister ur Sághy Gyula képviselőtársamnak a 76. §-ra nézve mondott, hogy 64 év óta van hatályban az az illeték, amelyet ő kifogásol, ép ugy, mint a felzetbélyegeket is régóta rójjuk le és most ismét lerovatni kívánja a kincstár; ép ugy vagyunk most is, amikor a javaslat a felemelt illetékekre vonatkozólag az 1894: XVI. t.-cz. összes intézkedéseit eltörli és helyébe lépteti itt a 82. §-t, ahol meg van mondva, hogy amennyiben a fél a megrövidített illetéknek másfélszeresét 15 napon belül befizeti, természetesen mentesül a további eljá' rás alól. 33
