Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

256 554-. országos ülés 1914 Julius 14-én, ke idén. ezrelékről van szó, akkor azt hiszem, világos, hogy egyetlen egy mód van csak ennek megszüntetésére, hogy t. i. az illetéket százalékokban fejezzük ki. Meg lehet állapítani akár ugyanazon százalékkal, akár emelkedő százalékkal, de a kisérdekeket jobban szolgáló százalékos rendszer feltétlenül jobban megfelel, mint az, amit a javaslat proponál. Méltóztassék ott I-nél kezdem és felmenni, amint az pl. a 15. szakaszban meg is van valósítva, 1'6%-ig. Ez feltétlenül igazságosabb és mi ügyvédek is sokkal könnyebben kiszámíthatjuk, mert akkor csak ránézek az összegre és meg tudom mondani, hogy milyen az illeték, amúgy jjedig az előadó ur kódexével fogok járni a hónom alatt, ha nem akarom kitenni magamat annak, hogy léptennyomon fizetési meghagyásokat kapjak. (Derültség a baloldalon.) Justh János: Kis Hantos a mellényzsebben! Jaczkó Pál: Ha már annyira félünk ezen átalányrendszertől, akkor arra, amit az előadó ur hangoztat, hogy t. i. a kis exisztencziákat kíméljük, csak egyetlen egy módot látok. A legtermészetesebb lenne, hogy azokat a peres követeléseket, amelyek összege még a 100 koronát sem éri el s amelyekről kimutatták, hogy sok van, nem olyan teljes illetékmentességben részesítsük, (Helyeslés a baloldalon.) épen ugy, mint ahogy a végrehajtás során — előrebocsátom, hogy nagyon helyesen — 100 koronáig ma már közbenjárási dijat nem állapítanak meg az ügyvédnek, azt mondják, hogy nem bírja el az ügy. Ez nagyon helyes, de azt hiszem, még kevésbbé birja az el a temérdek illetéket és a kincstár mindenesetre inkább van abban a helyzetben, hogy a kis exisztencziákat segítse, támogassa, mint az az egyed, aki, legyen az ügyvéd vagy más, ezek támogatása miatt elesik munkadijának bizonyos részétől. (Ugy van ! a baloldalon.) Én ugyan szívesen mondok le róla, mert félek, hogy a kis exisztencziák támogatás nélkül összeroskadnának azon nagy terhek alatt, amelyeket napról-najira vállaikra raknak, A másik dolog az. hogyha a 100 koronán aluli ügyeket illetékmentességben részesítjük, akkor feltétlenül még tovább kell fejlesztenünk ezt azzal, hogy a 100—400 koronás és a 400—1000 koronás ügyek közé feltétlenül állítsunk be még több fokozatot, ha nem akarjuk azt a lehetetlenséget dokumentálni, hogy egy szegény ember sokkal többet fizessen az ő perében, mint az, aki talán milliókat perel. Ezen szerintem máskép nem lehet segíteni, mint ugy, hogy ha már ragaszkodunk ezen keretes fokozató illetékhez, akkor tessék megszükiteni a kereteket és szaporítani a fokozatokat. (Ugy van! a baloldalon.) Még egy szempontot említek meg most röviden annak igazolására, hogy mennyire nem illetékekről beszélünk és mennyire nem az állam közhatóságai által nyújtott szolgáltatásoknak ellenértékét szedjük be. Már délelőtt hivatkoztam rá, hogy a választott bíróságoknál is szedünk illetékeket, amelyek határozottan adó természetűek. Most még egyre hívom fel a t. túloldal és különösen a pénzügyi kormány figyelmét. Az egyezségi illetéket valamivel lejebb szállítottuk, t. i. felére annak, amit kedvező körülmények között az Ítéleti illeték esetében ki kellene szabni, de hiszen ez természetes, mert ott tulajdonképen a közhatóság, a bíróság semmi funkeziót nem végez, ha csak azt nem nézem, hogy az előtt régen még az egyezségi jegyzőkönyvet is mi ügyvédek magunk irtuk meg és a bíróság kihirdette. Most ujabban azt hallom, hogy a járásbiróság, különösen Budapesten már nem engedi meg, hogy azt a jegyzőkönyvet maga az ügyvéd irja, hanem ő csak tollba mondja és a jegyző veszi fel. Ez tehát mindenesetre egy kis többlet-munka, mert azelőtt e tekintetben semminemű munkát sem fejtett ki a bíróság, most pedig a jegyző jegyzőkönyvbe foglalja ezt. De, ugy-e bár, ezzel még mindig aránytalanul kisebb munkát fejt ki a bíróság, mint akkor, mikor egy határozatot vagy Ítéletet hoz, amikor már az igazságszolgáltatás tényleg nagyobb körültekintést, nagyobb judicziumot, szóval nagyobb munkát kivan meg. (Igaz! Ugy vanj a szélsöbaloldalon.) Itt van továbbá még egy olyan Ítélet, amelylyel foglalkoznom kell ugyanennek a kérdésnek a nyomán, (Halljuk ! Halljuk !) ez az u. n. makacssági vagy mulasztási Ítélet. Mikor t. i. az egyik fél megjelenik, a másik fél azonban nem és a bíróság a perrendtartás értelmében, ha az alperes nem jelenik meg, igazoltnak veszi a felperes állításait, az alperest pedig marasztalja. Tudvalevőleg még annyi fáradságot sem vesznek maguknak ujabban a tömeges tárgyalásokra való tekintette], hogy ezeket az ítéleteket kihirdessék, mert legtöbbnyire nem áll egyébből az egész eljárás, mint abból, hogy arra az aktára kék czeruzával ráírja a bíró, hogy »mak«. (Derültség balfelől.) Ez azt jelenti, hogy az alperes vagy igazolással él, vagy perújítással, de meg van »mak«-olva. (Derültség balfelől.) Ily körülmények között ezt a birói funkeziót megint nem tartom olyan arányban állónak, hogy ezért azt a nagy illetéket rójjam le. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) És ily körülmények között, ha már csak a méltányosság legkisebb határáig akarunk is elmenni, az volna helyén, hogy ez a mulasztási ítélet ne az Ítéleti illetékkel rovassék meg, annyival kevésbbé, mert ne méltóztassék elfelejteni, hogy az a makacssági ítélet a gyakorlatban igen sokszor nem jelent egyebet, mint egy egyezséget, t. i. megegyezem a felperessel, hogy fizetek, mert tartozom, és azért nem megyek el. (Helyeslés a baloldalon.) Ez a mulasztási Ítélet ennélfogva legfeljebb annak az egyezségi bélyegilletéknek a felével volna megrovandó, amely a bírósági funkeziónak, a birói munkálkodásnak teljes aequivalense. (Helyeslés balfelől.) T. ház! Az előadó urnak ez volt az első motívuma, a másik pedig az volt, amit már voltam bátor megjegyezni, hogy a pénzügyi közigazgatás