Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

248 ő5£. országos ülés 191k Julius Ik-én, kedden. hat elő, hanem sokkal rosszabb, hogy t. i, az ügyvédnek a felelősség elvénél fogva, ha az illetéket be nem hajtja, a magáéból kell azt megfizetni, ő lévén elsősorban felelős, rajta hajtják be. Ez a behajtás már etikai szempontból is kifogásolható Őszintén megvallva, kellemetlen helyzetben vagyok, hogy mindég számolnunk kell az ügyvédek nehéz helyzetével és ezt érezve nyúlok én olyan nehezen és meggondoltan ezen kérdésekhez. Az ügyvédség ma igazán olyan mindenféle terhekkel van ellátva, hogy legalább is külső etikai szempontból szeretné integritását megőrizni. Sajnos, e tekintetben sikerült talán legkevesebbet elérni. Az ügyvédi kamarában — bocsánatot kérek, hogy ezt itt per tangentem megemlítem — nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy a végrehajtást vegyék ki az ügyvéd kezéből, mert az nem jogászi foglalkozás. (Igaz! Ugy van! balfelül.) Az épen olyan, mint amit az igazságügyminister ur ezzel kapcsolatban maga is felemlített. Sőt én tovább megyek. Ugyanakkor, amikor mi le akarunk mondani a végrehajtásban való közbenjárásról, amiért pedig ellenérték jár — és megjegyzem, hogy én pl. igen szívesen lemondanék róla — ugyanakkor miért kényszerit engem a kincstár arra, hogy én viszont ingyen végrehajtója legyek ? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Az pedig már több mint naivitás, amikor azt tételezem fel — gondolom az előadó ur beszédében van ennek nyoma —, hogy hiszen az ügyvéd biztosithatja magát előlegek vételével. Bakonyi Samu: Nem ismerik a gyakorlati életet! Jaczkó Pál: Engedelmet kérek, t. képviselőház, én nem szeretek panaszkodni, nem szeretek siránkozni, de 14 év óta, amióta ügyvédi irodám van, egyetlen egy felemtől még előleget nem kaptam. Igaz, hogy talán bennem volt a hiba, mert nem is kértem, de nem kértem azért, mert féltem, hogy visszautasításban részesül a kérésem, ilyesminek nem akartam magamat kitenni. A fél legjobb esetben is csak akkor fizet, amikor már valamit kapott abból a perből. Ha tehát talán nagy kunyorálásra megengedi is azt, hogy majd mikor behajtatik az ő követelése, levonjam ezeket az illetékeket, akkor is — meg vagyok róla győződve — titokban kétsége lesz az iránt, vájjon az állam viszi-e el azt a pénzt, vagy pedig én. (Igaz! Ugy van! bal felől.) Azonban tranzit, még ez is megoldás; de miként gondoskodjam én ezeknek a pénzeknek biztosításáról előre? (Ugy van! balfelol) Ha már a kincstár semmiképen nem akar rizikót vállalni, akkor fizettesse le ezeket az illetékeket előre, de ne az ügyvéddel, hanem a féllel. Hívja fel a peres felet, mikor beadványát benyújtja, hogy amennyiben ennyi és ennyi illetéket le nem ró, ügyében a bíróság vagy a közhatóság intézkedni nem fog. Ez közvetlenül történnék és így nem lenne az ügyvédi kar kitéve annak, hogy a fél azt gondolhassa, hogy az a pár korona is, amit az ügyvéd illetéknek nevez, tulajdonképen ügyvédi munkadíj. (Igaz! Ugy van! balfelol.) Az uj javaslat alajuán bizonyos esetekben 56 K-t kell egy példányra ráragasztanom. Kíváncsi volnék tudni, lehet-e ezt egyáltalában előleg nélkül csinálni ? Szerintem nem lehet. Nekem meggyőződésem, hogy itt csak két eshetőség képzelhető. Az egyik az, hogy az ügyvédek egy része nem fogja tudni előlegezni ezeket az összegeket, mert hiszen még kezdő ember, akinek nincs ennyi befektetni valója; a másik eset pedig, hogy az ügyvédi kar egy nagy része — ós ezekhez sorozom magamat is — nem lesz hajlandó pert vállalni azért, hogy illeték fejében százakat rójjon le, amit esetleg nem fog tudni behajtani. Én legalább őszintén megvallom, hogy nem vagyok hajlandó 14 évi ügyvédkedósem után rizikót viselni és ilyen pert vállalni. Mert most kezdjek előleget kérni azért, mert a kincstár jónak látja előre behajtani az illetéket ? 14 évi praxisom után erre nem vállalkozhatom. A javaslat ezen intézkedésének tehát az lesz az eredménye, hogy a per drágulásával az igazságszolgáltatás érdekei teljes kielégítést nem nyerhetnek (Igaz ! Ugy van! balfelol.) és igen sokan lesznek olyanok, akik inkább kárt szenvednek, semhogy ilyen bizonytalan ós nagy perköltségek rizikójának kitegyék magukat. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ilyen körülmények között az ügyvédeknek e tekintetben való felelőssé tétele magábanvéve is lehetetlen, tarthatatlan és hogy ugy fejezzem ki magamat, egyszerűen indokolatlan és helytelen dolog s az lenne különösen akkor, ha az átalányrcndszer volna életbeléptetve. És itt látom én, t. ház, annak okát, hogy bár maga az indokolás is arra a konklúzióra jut, hogy egyedül helyes és a felek érdekeinek is legmegfelelőbb az átalányrendszer, még sem hozza azt be. Nem teszi ezt, mert ebben az esetben már hiába kérné az ügyvédektől a felelősséget, a szavatosságot. (Igaz! Ugy van! balfelol.) Itt tehát, igenis, van egy kis igazsága, amikor azt mondja, hogy költségtöbbletet jelent az általányrendszer behozatala. Igen, többletet jelentene annyiban, hugy akkor nem használhatná fel az ügyvédeket ingyen munkálatra és kénytelen volna erre szakembereket, pénzügyi tisztviselőket kirendelni, akik gondoskodnak a fizetési meghagyás kiszabásáról, meghozataláról, kikézbesítéséről és beszedéséről. Ennyiben elismerem, hogy tényleg a kincstárnak többletkiadást okozna, viszont azonban ezzel a csekély többletkiadással igazán arányban állana az a nyereség, amely a felekre nézve nyilvánulna azzal, hogy mindenféle szekatúráknak, molesztálásoknak és véletlenül elkövetett mulasztások eredményeképen, nem volna