Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

,554. országos ülés 1914 Julius U-én, kedden. 249 kitéve az úgynevezett leletezés kellemetlen következményeinek. (Ugy van! a baloldalon. Halljuk! HaUjiih! balfelöl.) Ha az illetékeket tisztán be akarnók állítani az államháztartásba, amint előbb megjegyeztem, lia a valódi illetékeket szabnánk ki egyes kincstári, egyes közigazgatási hatóságok szolgáltatásaival szemben, akkor minden hatóságnál körülbelül három fázist lehetne megkülönböztetni, amelyeknél az illeték szedhető, elfogadva azt az anomáliát, amely ellen elvben én is tiltakozom és minden eddig felszólalt képviselőtársam is tiltakozott, hogy az igazságszolgáltatás egyáltalában jövedelmi forrást képezzen. De ha már képez, akkor szerintem a hatóság funkcziója, érdemleges munkája a tárgyalásnál kezdődik, nem a beadványnál. Funkcziót fejt ki, mondjuk, akkor, amikor a tárgyalás eredményeképen bizonyítási eljárásra van szükség s végül akkor, amikor mindezek alapján a határozatot meghozza. Ezen az alapon egy szót sem szólnék, ha az illetékjavaslat azt mondaná, hogy igenis, megkülönböztetek olyan illetékeket, amelyeket a tárgyalás során tartozik a fél a kifejtett munka, illetőleg szolgáltatás ellenében leróni a bizonyítás során, —• ne feledjük el, hogy a bizonyítás természetesen sokkal könnyebb természetű és nem annyira szellemi munka, mint maga a tárgyalás — végül mikor a közhatóság, mondjuk a bíróság tényleg határozatot, Ítéletet hoz. A törvénykezés ezen három fázisában lehetne illetékkiszabásról, illetékkirovásról beszélni, de minden más kirovás teljesen jogtalan. Adóztassa meg az adózó polgárokat, de ne illetékeztesse ezen eljárásokon kivül. Ezt kívántam itt leszögezni és ismétlem, hogy az indokolás annak daczára, hogy az átalányrendszert helyesebbnek tartja, mégis másra tér át és ennek indoka az, hogy inkább lemond arról, hogy egy jobb rendszert vegyen igénybe, semhogy bármily legcsekélyebb anyagi koczkázata legyen. Az előbb elég hosszadalmasan beszélvén az ügyvédi felelősségről és az ügyvédi közbenjárásról, méltóztassék megengedni, hogy itt mindjárt kiterjeszkedjem a 77. §-ra, amely az ügyvédségre ugyancsak nagy terhet ró, még pedig olyan módon, amely, mint már előbb voltam bátor elmondani, az ügyvédet egy visszás, mondhatom nonszensz helyzetbe hozza. A 77. §. t. i. a szegényjogot élvezőkről intézkedik és azt mondja, hogy (olvassa) : »akitől a bíróság a szegénységi jogot bármely okból megvonja, illetékmentességét elveszti és köteles utólag készpénzben megfizetni azokat az illetékeket, amelyek fizetése alól szegénységi jog alapján fel volt mentve. Ez a kötelezettség azonban az ügy jogerős befejezésétől számított öt év elteltével megszűnik «. Nem mondom, t. ház, hogy ez a szakasz valami nagyon súlyos reám nézve, hacsak igy KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxv. KÖTET. olvasom és nem látom azt, hogy ebből bizony elmaradt valami, aminek feltétlenül benne kellene lennie. A 77. §. t. i. teljesen homályban hagyja azt a kérdést, hogy vájjon mi történik azzal az ügyvéddel, aki a felelőssége alapján az illetékért is felelős, ha ő szegényjogon vivén azt a pert, időközben a szegényjogostól a bélyegmentesség kedvezményét megvonják ? Akkor ő a további jjerlekedés során ezen felelősség alapján jut-e abba a helyzetbe, hogy esetleg a fél ugyan köteles azt megtéríteni, de az ügyved nem ? Itt, engedelmet kérek, expresszis verbisz-be kellett volna venni szerintem legalább is azt, hogy az ügyvéd itt nem tartozik felelősséggel. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Nem tartozhatik pedig azért, mert hiszen ha már el is ismerem azt, hogy, mondjuk, az az ügyvéd gondoskodjék magáról, amint az indokolás mondja, olyanképen, hogy előleget vesz, — mondjuk, ha tényleg ez a jó szokás megvolna és lehetséges volna, hogy vannak még olyan felek, akik tényleg előleget adnak, én ugyan nem hiszem és azt hiszem, hogy Diogenes lámpájával sem lehetne olyat találni, (Mozgás a szélsobalóldalon.) de ha, mondom, ezt feltételezem is, akkor mondjuk azt, hogy az az ügyvéd magát biztosítandó és felelősségét áthárítandó, már eleve is gondoskodjék arról, hogy az előlegekben legalább hozzávetőleg az illeték biztosittassék. De hogy biztosítsa azt az ügyvéd a szegényjogossal szemben? Hiszen mikor hozzák a kamarának, vagy nem tudom, a jogvédelmi egyesületnek az írását, vagy Isten tudja mit, pl. az előljárósági szegénységi bizonyítványt, vagy mikor ehhez hasonló czimeken fordul hozzám a fél, én magam leszámolok természetszerűleg azzal, hogy nemcsak hogy illetéket, de semmit sem tartozik fizetni. Egyszerűen felveszem a tényállást és megkezdem a munkát. Egészen természetesnek találom azt is, hogy nemcsak hogy ingyen végzem a munkát, hanem az esetleg felmerülő mindenféle aprólékos, levelezési, kocsi és egyéb kiadást, stb.-bit világos, hogy magam viselem. De hogyan jövök már most abba a helyzetbe, hogyha időközben az a szegényjogon perlekedő elveszti a bélyegmentességét a 77. §. alapján, én, mint ellenjegyző ügyvéd felelős maradok továbbra is ? Ezt a szakasz teljesen homályban hagyja és azt hiszem, hogy ezt nem is lehet máskép elképzelni, mint ugy, hogy ha felelős vagyok pl. attól az időtől kezdve, amelytől az ő bélyegmentessége megszűnik, akkor azon alternatíva elé vagyok állítva, mert ezt máskép elképzelni nem tudom, (Helyeslés a szélsobalóldalon.) hogy vagy gondoskodom már most az illetékek behajtásáról, vagy pedig kijelentem a felemnek, hogy tovább pedig nem vagyok hajlandó a képviseletéről gondoskodni. Bakonyi Samu : De harmincz napig köteles! Jaczkó Pál: Épen ezt akarom megjegyezni, hogy az ügyvédi rendtartás érdekében én 30 32