Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

554. országos ülés 191 4 Julius lh-én, kedden. 247 figyelmét felhívni, hogy az igazságszolgáltatás ma semmikép sem lehet annyira megnyugtató, hogy eltekinthetnénk attól és ne kellene mind­untalan hivatkozni annak hibáira és hiányaira. Mi, akik a bíróság körében mozgunk, legjobban tudjuk azt, hogy bizony, sajnos, alig van, azt hiszem, a bíróságnak olyan tagja, aki a maga helyzetével meg volna elégedve. Már most, ha az a biró nincs megelégedve, ennek természetes kö­vetkezménye, hogy kötelességszerűen elvégzi ugyan feladatát, de semmi különösebb ambiczió nem serkenti őt arra, hogy talán egészségének rovására is dolgozzék. És ma megállapíthatjuk azt, — mert meg kell állapítani — hogy a bíróság ma tényleg munkával eléggé meg van terhelve ahhoz, hogy egészen jogosan panaszkodhatik amiatt, hogy ha ujabb munkaerő nem áll rendelkezésére, megakad, nem képes a restancziát feldolgozni. A polgári perrendtartás elhalasztása is azért történt, mert az uj perrendtartás életbeléptetésé­vel csak szaporodhatik a restanczia, természetes következéseképen annak, hogy azontúl 3 vagy 5 biró csinálja azt, amit addig egy csinált. Nagyon természetes tehát, hogy mi az illeték felemelésével szemben az igazságszolgáltatás ja­vítását kívánjuk. Az illetékek eddig is fedezték az igazságügyi tárcza kiadásait. A felemelést most azzal indokolják, hogy az uj polgári per­rendtartás életbeléptetése nagyobb költséggel jár. Ez meglehet, de nem abban az arányban akarják az illetékeket emelni, hanem az emelés sokkal jelentékenyebb, már pedig nekünk e javaslat tárgyalásánál kell hangoztatnunk azt, hogy az igazságügy terén produkált jövedelem kizárólag az igazságügy javítására fordittassék, ne méltóztassék abból elvenni semmit, méltóz­tassék a fölöslegből betölteni azokat az álláso­kat, amelyek üresedésben vannak és általában méltóztassék az egész vonalon a helyzetet javítani. És most néhány szóval megint a minister ur egyik megjegyzésére kívánok válaszolni. Elődje idejében 40—45 bírói állás volt üresedésben. Mikor mi ezek betöltését sürgettük, azt hiszem, a költségvetés tárgyalása során volt, azt a fele­letet kaptuk, hogy mindezek az állások be nem tölthetők, mert kell, hogy állások maradjanak a kormány rendelkezésére. Örömmel értesülök, hogy az állások szapo­rítása folyamatban van, de félek, hogy még nagyon sokat kell szaporítani addig, amíg a munka teljes ellátására szükséges személyzet fölött rendelkezik. De amidőn szívesen hono­rálom a minister ur ebbeli nyilatkozatait, viszont elvárom tőle, hogy beismeri annak a helyes­ségét, hogy előttem szólott t. képviselőtársaim ezeket a kérdéseket, a munkatorlódás kérdését és annak okait itt, épen. ezen törvény tárgya­lásánál szóvá tették. Én magam is kénytelen vagyok ezt megcselekedni és kijelenteni, hogy bizony, az igazságügy terén nem olyan rózsásak az állapotok, mint amilyeneknek az igazságügy­minister ur gondolja, hanem az állásokat, amennyire lehet, szaporítani és az üresedésben levő állásokat be kell tölteni. De, sajnos, ez még mindig nagyon kevés. A pénzügyministerium épen ezen a területen gazdálkodik szűkmarkúan. Azért méltán nevezzük az igazságügyet mostoha­gyermeknek. Az igazságügynél igyekezünk megtakarítá­sokat csinálni kicsinyes, aprólékos dolgokban. Hivatkozom itt, t. igazságügyminister ur, a bíró­ságokra, amelyeket talán majd csak szeptember­ben fog megszüntetni a központi járásbíróság. Hát nem szerencsétlen takarékosságot jelentett-e az, hogy eddig Budapest területén olyan helyi­ségekben hirdette ki a járásbíróság 0 felsége, a király nevében az ítéleteket, ahol tarthatatlan volt a helyzet, rozoga, alig használható bútorok, borzasztó levegő, irtózatos tömeg és mindez — azt hiszem — a bíróság tekintélyét semmi­képen sem biztosította, aminthogy nem bizto­sithatná tóga sem, amelynek életbelépteté­séről szó van, mert mindenesetre a miliőnek is megfelelőnek kell lennie, hogy a bíróság a maga tekintélyét megóvhassa. (Helyeslés bálfelöl.) Tovább megyek e téren. Azt hiszem, az igazságügyminister urnak is tudomása van arról, hogy nemcsak az apró, hanem a nagy bírósá­goknál is vannak hiányok. A helyiségről beszé­lek és itt ennél a tárgynál maradok. Lehetetlen állapot, hogy a kincstár úgyszólván azért, hogy a fűtést vagy a világítást megtakarítsa, meg­kívánja, hogy táblabíró, vagy kúriai biró vigye haza a maga aktáit, mert nem adnak hivatalos szobát, ahol dolgozhasson. Megengedem, hogy ezek olyan kicsiségek, amelyek untatják a t. házat, (Halljuk! Hall­juk! balfelöl.) de amikor az igazságügyminister ur egyik oldalról megvilágította az igazság isten­nőjének helyiségeit, akkor be kell világitanom nekem is oda, ahol nagy sötétség van. A táblán vannak folyosók, gyönyörű lépcsőház, ahol a felek találkozhatnak a bíróval, ha tudnak, de különben semmiféle helyiség nincs, amely helye­sen volna felhasználható arra, hogy a bíróság a maga munkáját ellássa. Az igazságügynek ezen takarékosságából meritem a további elmondandók forrását. T. i. az igazságügy takarékoskodik az egész vonalon, amint ezen megjegyzésekből megállapítható. így nem csodálatos az sem, hogy az igazságügy igyekszik megtakarításokkal az illeték behaj­tásánál olyan munkaerőt is igénybe venni, amelynek felhasználása etikailag nem helyes. Ertem ezalatt az ügyvédi kart, amelyet szol­gálatába szegődtet és megkívánja tőle, hogy az illeték behajtásáról, sőt annak befizetéséről is gondoskodjék. Itt a kincstár az ügyvédektől ingyen munkát kíván. Megkívánja, hogy én az illetéket hajtsam be és szolgáltassam be, termé­szetesen minden ellenérték nélkül, vagyis ő ille­téket nem fizet. De nemcsak ez az eset fordul-

Next

/
Oldalképek
Tartalom