Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

246 5-54. országos ülés 191 'i Julius lb-én, kedden. 76. §., amely az egyetemlegességről beszél, régi uzus és 60 év óta van érvényben. Teljesen konczedálom, ez tényleg igy van, ezzel kapcsolatosan nem is akarok én vitát provokálni, de erről jut az eszembe, hogy 60 év óta nyújtunk be felzeteket és a szokáshoz hiven továbbra is megmaradt ennek a hatálya, megmaradt a felzet. Mi tulajdonképen az a felzet? A felzet röviden annak a tárgynak a megjelölése, amelyről a per folyik és amelyen a felek megneveztetnek. Minden egyes perhez felzetet csatolok és annak hátlapjára rányomják azt a stampigliát vagy pedig egész ivet ragasztottak hozzá, amelyen a feleknek meghagyják, hogy ekkor és ekkor jelenjenek meg. Engedelmet kérek, ez a felzetbenyujtás, igazán mondhatom, nem a benyújtó fél érdeke, hanem egyszerűen a perrendtartásnak olyan intézkedése, amivel a bíróság munkáját akarta megkönnyiteni. T. i. a felzeten a feleknek és a per tárgyának megnevezésével az egész per röviden meg van jelölve, ugy, hogy a bíróságnak csak a bélyegzőt kell rányomnia, hogy »ezen ügyben felperes idéztetik«. Tehát azért, mert a bíróság munkáját könnyitem, a kincstár illetéket sóz a nyakamba: idáig 30 fillért, ezentúl 40 fillért. Ez tehát nyilván csak papirfogyasztási adó. A telekkönyvi rendtartásnál meg épenséggel több felzetet kéli csatolni, nemcsak kettőt, hanem különösen parczellázásoknál, ahol az elöljáróságot, pénzügyigazgatóságot, az intézeteket, stb. értesíteni kell, ötöt-hatot. Ilyen esetben ezeknek a felzeteknek benyújtása teljesen indokolatlan. Régi időben az volt a czél, hogy a birói személyeknek szintén csak az értesítést kelljen rávezetniök, ma azonban az abuzus odáig ment, hogyha két felzetet kell becsatolnom, egyszerűen két üres ivet csatolok be, amelyekre 30 filléres bélyeget ragasztok. Ebből is nyilvánvaló, hogy a felzet semmi egyéb, mint papirfogyasztási adó maradványa. Már pedig, ha uj kódexet csinálunk, akkor tisztán azért, mert 64 év előtt valakinek valami eszébe jutott, azt nem kell 64 év után is megtartani. A felzetre ma már annál kevésbbé van szükség, mert ma már a bíróság nemcsak felzeteket kivan, amelyeken a felek és a per tárgya meg van jelölve, de az uj eljárás szerint a járásbirósági praxisban már végzéseket is, amelyeket a bírónak csak alá kell irnia; tehát ereszben is megkönnyítjük a bíróság munkáját. Ily körülmények között ezt a pajrirfogyasztási adómaradványt feltétlenül kiküszöbölendőnek tartom. Ha pedig erre a 30 fillérre olyan nagy szükség van, — még ebbe is inkább bele tudnék nyugodni — keressünk ennek valami más ellenértéket. Hogy ebben a javaslatban mennyire különböző természetű szolgáltatásokról kell beszélnünk, arra nézve elég, ha hivatkozom arra, hogy illetéket fizetünk oly helyen, ahol a kincstár és az állam részéről semmi szolgáltatás sem történik. A választott bíróságnál kiszabott illeték ugyanis nem tekinthető illetéknek. Hisz az illeték természete kizárja azt, hogy illetéket fizessek anélkül, hogy ellenszolgáltatást kapnék. Már pedig az állam és kincstár részéről ennél semmit sem kapok. Tehát nyilvánvaló, amint voltam bátor determinálni, hogy a választott bíróságok ítéletei után lerótt illeték nem egyéb, mint adó. Ez nem illeték. (Ugy van! halfelöl.) Ezt kiterjesztem természetesen még a végén megemlített tőzsdebiróságra is, mert hiszen a tőzsdebiróság ugyancsak választott bíróság, azzal a különbséggel, hogy ma már állandóan ülésező és ítélkező bírósággá lett. De máskülönben ugyanezt kellene ismételnem, hogy t. i. az állam részéről itt szolgáltatás nem történik, ezeknél tehát semmikép sem beszélhetünk illetékekről, itt legfeljebb és kizárólag papirfogyasztási adóilletékkel van dolgunk. (Ugy van! balfelöl.) T. ház! Mindezekből én egy konklúzióra tudok jutni, mint már voltam bátor megemlíteni, mert hiszen az indokolás maga is lépten-nyomon a kincstár érdekével hozakodik elő: hogy az egész javaslatnak nem az volt tulajdonképen a rendeltetése vagy czélja, hogy az eddigi zűrzavart megszüntesse, hogy egy valóban egységes illetékes bélyegtörvényt kapjunk, hanem tisztán az, hogy vájjon ennek az életbeléptetésével a kincstár nem tudna-e magának uj jövedelmi forrásokat nyitni, nem tudná-e jövedelmét szaporítani. (Ugy van! a baloldalon.) Ez lépten-nyomon megállapítható az előbb elmondottak alapján. Tekintet nélkül kicsiny és nagy exisztencziákra, igyekeztek, amennyire lehet, az illetéket akár rendszeresen, akár rendszertelenül emelni és ennek az emelésnek természetszerű következménye, — de ugy látszik, czélja is — csak az, hogy az illetékjövedelem nagyobb legyen. Megnyugodnám abban is, t. ház, ha ezen évtizedes rossz szokás alapján a törvénykezési illetéket tényleg a felek viselnék. De engedelmet kérek, e pontnál röviden ki szeretnék terjeszkedni az igazságügyminister urnak mai megjegyzésére, aki nehezményezte, hogy az igazságügy fényes ellátása, a személyzet megélhetésének biztosítása mellett is e padokról szocziális nyomorról beszéltek. Igen szívesen elismerem azt, különösen a mai felvilágosítás után, hogy az igen t. igazságügyminister ur volt oly szives és pótolta azokat a hiányokat, amelyek az igazságügy terén lépten-nyomon megállapittattak. Sohasem szoktam egyoldalú lenni, nem vagyok hive a szélsőségeknek, ép azért nem is gondoltam reá, de, azt hiszem, képviselőtársaim se, mintha az igazságügy terén mutatkozó hiányokért és bajokért teljesen és kizárólag a jelenlegi igazságügyminister urat terhelné a felelősség. Mi csak arra voltunk bátrak és vagyok különösen én bátor az igazságügyminister ur