Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

55k. országos ülés 19H Julius Ik-én, kedden. 233 — akik kénytelenek jogaikat per utján érvényesí­teni, a rájuk sulyosodott körülmények folytán. Ezekre oly terheket ró ez a javaslat, amelyek igen sokszor elviselhetetlenek, (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) sőt, többet mondok, arra fognak vezetni, hogy kénytelenek lesznek ezek a szegény felek inkább jogaiknak per utján való érvényesítéséről is lemondani, sem hogy a perrel járó óriási költ­ségek súlyát viseljék. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) Hiszen ezek a költségek esetleg aránytalanul nagyobbak lesznek, mint a jog érvényesítésétől várható esetleges haszon. (Ugy van! balfelől.) De van ennek, t. ház, egy további hátrányos visszahatása is. Nevezetesen az, hogy ez a javaslat a jogérzetet nagy mértékben fogja bénítani. . . Ábrahám Dezső: De mennyire! Sághy Gyula: ... annak hanyatlását fogja eredményezni és bizony az állam igazságszolgál­tatási tevékenysége iránt való bizalmat sem fogja nevelni és előbbre vinni. (Igaz ! ügy van ! balfelöl.) Régi igazság, mely még ma is érvényben van, az a latin közmondás, hogy justitiaregnorum funda­mentum, vagyis, hogy az igazság az államokalapja. (Ugy van! balfelől.) Ebből pedig az következik, — amit nagyon szépen emelt ki az imént gróf Apponyi Albert t. barátom is, (Éljenzés balfelöl.) — hogy az igazság kiszolgáltatásának, mint az állam szuve­renitásából folyó állami feladatnak és jogi és erkölcsi kötelezettségnek, mint az állami főhatalom egyik leglényegesebb ága működésének nem szabad az állam részére külön jövedelmi forrásul szolgálnia. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Ez az ideális elvi állás­pont. (Ugy van ! balfelől.) Ábrahám Dezső : Ez volna helyes ! Sághy Gyula: Az igazságszolgáltatás minden polgárnak egyenlő mértékben és minden külön szolgáltatás nélkül rendelkezésre kellene, hogy áll­jon, mert az állam igazságszolgáltatási működése általános állami kötelezettség, {Igaz! Ugy van! balfelől.) mindenkivel szemben egyenlően fennálló erkölcsi és jogi feladat, ép olyan általános kötele­zettség, mint akár a polgárok személyes vagyon­biztonságának megőrzése vagy — mondjuk a honvédelem, amelyek nem szabad, hogy külön jövedelmi forrásoknak alapjai legyenek. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) Nagyon helyesen hangsúlyozta és emelte ki gróf Apponyi Albert barátom, hogyha igénybe veszszük a közigazgatási hatóságok működését egyes ügyekben, ugy-e bár azért nem nyújtunk ellenszolgáltatást, avagy ha igénybe veszszük a csendőrséget és igy tovább. Ezek nem képezhetik külön ellenszolgáltatás, külön jövedelemforrás alapját az állam részére, hanem mindezek költ­ségeit a közadózásból, az egyenlő teherviselés alapján befolyó adó jövedelmekből kell fedezni vagy kellene legalább fedezni. Az ideális állapot tehát tulajdonképen a teljesen ingyenes igazság­szolgáltatás volna és az felelne meg az egyenlő teherviselés elvének is, hogy annak pénzügyi terhét a polgárok összessége viselje, hogy azt minden polgár, ha rászorul, ha szüksége van KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxv. KÖTET. iá, minden illeték nélkül egyenlően igénybe is vehesse. Ennélfogva ha ma még nem is tudunk az illetékrendszerrel szakítani, mert az állam az illetékeket nem nélkülözheti, még sem volna sza­bad e részben az igazságszolgáltatásba ilyen egy­oldalú fiskális szempontokat bevinni, mint amilye­neket a javaslat bevisz, amint ezt — a részletekbe nem akarok nagy mértékben belebocsátkozni előttem szólott olyan képviselőtársaim, akik e kér­désben igazán szakértőknek tekinthetők, részle­tesen és megczáfolhatatlanul kimutatták. (Ugy van I a baloldalon.) Az az álláspont, amelyet a javaslat elfoglal, sem az igazságszolgáltatás érde­keivel, sem az igazságot kereső felek szükséges és méltán megkívánható kíméletével össze nem egyeztethető. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ismételve hangsúlyozom ezért, hogy, ha már az állam rászorul ezekre a bevételekre, ugy hogy azok bizonyos mérvig nélkülözhetetleneknek mutat­koznak, akkor legalább ne domborítsák mind­untalan ki, ne tolják ugy előtérbe, mint ahogy az a javaslatban és annak indokolásában számtalan­szor történik, az egyoldalú fiskális érdekeket ; ( Ugy van ! a baloldalon.) ne tegyék annyira szembe­tűnővé azt, hogy az illetékek intézménye tulajdon­képen állami keresetforrás jellegével bir és ha már átalakítják az illetéktörvényeket, legalább ne tegyék annak terheit a felekre nézve elviselhetet­lenné és egyszersmind igazságtalanná. (Ugy van! a baloldalon.) Mert mentől nagyobbak az illetéktételek, annál igazságtalanabbak lesznek, annál inkább észrevesszük azoknak igazságtalanságát, mert annál inkább ütköznek az egyenlő teherviselés fontos és mellőzhetetlen elvébe. (Ugy van ! a bal­oldalon.) Ez a kormányjavaslat, amint már előbb is hangsúlyoztam, igazán a legmerevebb és leg­egyoldalubb pénzügyi szempontokat viszi be az igazságszolgáltatásba. Hogy pedig mennyire igy van ez, arról — mivel messzemenő részletezésbe nem akarok bocsátkozni — elegendő tanúságot tesz az a körülmény, hogy ámbár maga a javaslat is elismeri, hogy az átalányrendszer sokkal igazsá­gosabb és megfelelőbb, (ügy van! a baloldalon.) mint a mostani illetéklerovási mód, amelyet a ja­vaslat továbbra is egészében fentart, mondom, és ámbár elismerte ezt az előadó ur is az előadói székből, mégis ennek daczára tisztán egyoldalú pénzügyi szempontokból — mert hiszen arra tör­ténik hivatkozás az indokolásban is — ezt a hibás­nak elismert rendszert tartja fenn továbbra is most, a mikor újjá alkotja az eddigi illetéktör­vényeket. (Ugy van! balfelől.) Kun Béla: Tisztán üzleti szempontból! Ábrahám Dezső: Csak kellő statisztika hiá­nyában ! Sághy Gyula: S aztán nézzük meg, hogy hogyan eszközli ezt. A részleteket azért nem czitálom, mert azokat előttem már számosan czitálták (Halljuk! Halljuk!) és amit mondandó leszek, azt mint konzekvencziát állítom fel, amely 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom