Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

234 55b. országos ülés 191'i Julius 14-én, kedden. mindezekből bebizonyitottan folyik és amit meg­czáfolni nem lehet. (Halljuk! Halljuk/) Egy-két helyen apró leszállításokat eszközölnek ; ilyen kis tétel pl. az, amikor az egyik helyen, ahol eddig 2 korona szabatott ki, most leszállítják az ille­téket 1 koronára. (Felkiáltások balfelől: Ez az egy eset van!) Van azután még egy másik helyen egy 25 filléres csekély leszállitás is. Azonban ezzel szemben vannak épen leginkább a nagyobb téte­leknél 50%-os, sőt 100%-on felüli emelések is. Igazán csak olyan »nesze semmi fogd meg jók mindez ; (Ugy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) egy kis külső porhintés a publikum szemébe, annak megnyugtatására, amely ahhoz nem ért, ez azonban nem szolgálhat a szakértő publikum megnyugtatására. Azt a látszatot akarják kelteni, hogy hiszen nincsenek itten olyan rettenetes emelések, hogy azután ezek a sulyosbitások a publikum előtt annál inkább elburkolhatók legye­nek. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Hiszen már előbb rámutatott e tekintetben gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam és barátom arra, hogy a választott biróságnál, az egyezség­nél és a községi bíráskodásnál milyen óriási emel­kedéseket involvál ez a törvényjavaslat. De kétségtelenül sulyosbitja ezt még az is, amit talán még nem hallottunk annyira kiemelni, bár lehet, hogy már kiemeltetett, hogy ezen javaslat szerint ezután az Ítéleti illeték nem a megítélt, hanem a beperelt érték szerint fog kiszabatni. (Ugy van! balfelől.) Ha tehát valaki 200.000 koronás értékű tárgy iránt indított pert, azonban csak 10.000 koronás értékű rész erejéig lesz pernyertes, akkor nem a 10.000 korona, hanem a 200.000 korona után fog reá az illeték kiszabatni. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Itt is óriási teher és óriási emelés mutatkozik tehát az illetékek tekintetében. Ábrahám Dezső: Ugy van! Ez nem ellen­értéke a kiszolgáltatott igazságnak ! Sághy Gyula: Különben ezeket az érveket, amelyeket felhoztam, egy kissé más színben, de talán még erőteljesebben kidomborítva megírta vasárnapi vezérczikkében »Perdrágitás« czimén egy a kormányt rendszerint és egészében támo­gatni szokó lap, (Ugyvan! balfelől.) egy olyan lap, amely egyébként különösön a mai kormány elnökét, a ministerelnököt az egekig szokta ma­gasztalni, dicsőíteni. Dicséretére legyen mondva azonban ennek a lapnak, hogy volt benne elég el­fogulatlanság és tárgyilagosság, hogy ezen javas­lattal szemben igazán a legobjektivebb, de egy­úttal a legerősebb bírálatot is gyakorolta. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) És minthogy mi talán nem vagyunk képesek a t. kormányt, a minister urakat és talán a pénzügyminister urat is meg­győzni álláspontjuknak e részbeni súlyosságáról és az igazságszolgáltatás, sőt a felek érdekei ellen is irányuló voltáról . . . Ábrahám Dezső: Halljuk a hivatalos állás­pontot ! Sághy Gyula: ... és minthogy csak igen rövi­den van kifejezve, bár nagyon tanulságos, ennek a lapnak az álláspontja, amely előtt mint ezen kér­dést objektíve tárgyaló igazságos álláspont előtt valóban kalapot emelek, (Halljuk ! Halljuk ! bal­felől.) azért zt a czikket itt fel fogom olvasni. (Halljuk ! Halljuk !) »Perdrágitás« a czime. (Ol­vassa.) »Ha az igazság az államnak alapja, az igazságszolgáltatás az államnak erkölcsi köteles­sége : ugy az igazság mint az igazságszolgál­tatás erkölcsi jellegéből folyik, hogy az állam­polgárok nem anyagi ellenszolgáltatások fejében kapják az igazságot, hanem az kijár nekik az állam igazságszolgáltatási szuverenitásából folyó véde­lem czimén* (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbal­oldalon. Félkiáltások balfelől: Ez a Itelyes álláspont ! 'Á munkapárt házi lapja ! Olvassa.) »A legideálisabb, az állam erkölcsi fenségének legmegfelelőbb lenne a teljesen ingyenes igazságszolgáltatás. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Olyasvalamiből, amit legfőbb joga és legfőbb hatalmánál fogva erkölcsi alapon kizárólagos ille­tékességgel ad az állam, keresetforrást csinálni va­lósággal paradoxon. (Ugy van! balfelől.) Amint a katonai és a rendőri védelemre a közigazgatásért nem kell külön fizetni. Az igazságszolgáltatást is, mint országos érdeket, közköltségből kellene fedezni minden tekintetben.« (Igaz! Ugy van! balfelől.) »Az igazságszolgáltatás nem jogczim külön adó­zásra ; még kevésbbé fér össze az igazságszolgáltatás erdölcsi jellegével, hogy megadóztatása akadálya, vagy megnehezitője legyen az igazságkeresésnek«. (Olvassa.) »De ha már csinált magának az állam keresetforrást, az igazságszolgáltatásból, iparkodjék arról mennél kevesebbet beszélni, hagyja meg régi és meggyökeresedett anomália gya­nánt, de ne domboritsa ki annak keresetforrás jel­legét és ne forditsa annak élét az igazságkeresés természetadta joga ellen.« (Igaz ! ügy van ! a bal­oldalon.) (Olvassa.) »Ezekből a szempontokból tartjuk helytelennek és az igazságszolgáltatás erkölcsi jel­legével összhangban nem lévőnek« (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) >>a törvénykezési illetékeknek most tárgyalás alatt lévő felemelését. A pördrágitás eszméje azért abszurd, mert ellentétben áll a pol­gárok természetes jogérzetével.« (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ábrahám Dezső: Antiszocziális dolog! Sághy Gyula (olvassa) .•»... és mert a benne rejlő tendenczia következetes végiggondolásával a legnagyobb igazságtalanságra vezet: arra, hogy inkább elszenvedjük az igazságtalan megkáro­sítást, semhogy a nagy perköltség rizikóját vál­laljuk*. (Igaz! Ugy van! balfelől.) (Olvassa.) »A kormány javaslata és annak indokolása a merő fiskális szellemet viszi bele a jogszolgáltatás kérdésébe. Már ott, ahol a törvény­kezési illetékek lerovására szolgáló rendszereknek csak általános kérdésével foglalkozik, kirí a fiskális jelleg,« (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) »amidőn elismeri a tiszta átalányrendszer nagy előnyeit

Next

/
Oldalképek
Tartalom